Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton helyében Lauda kiállt volna a sajtó elé – Watson

Hamilton helyében Lauda kiállt volna a sajtó elé – Watson

F1i.com
Nem úszta meg kritika nélkül a szerdai sajtó előli távolmaradását Lewis Hamilton. Niki Lauda volt csapattársa és barátja szerint az lett volna a méltó tisztelgés, ha a címvédő kiáll, és beszél az elhunyt tanácsadóról.

Az FIA eredeti programja szerint Lewis Hamiltonnak is jelen kellett volna lennie a Monacói Nagydíj szerdai hivatalos sajtótájékoztatóján, ám a brit versenyző a Mercedes tanácsadójának, Niki Laudának a hétfői halálára hivatkozva lemondta a szereplését. A szövetség engedélyt adott neki a távolmaradásra, a rendkívüli körülményekre való tekintettel. Helyét csapattársa, Valtteri Bottas vette át a sajtószobában, aki azt nyilatkozta nem látta semmilyen jelét kollégáján annak, hogy teljesen összetört volna, a garázsban tett látogatása a megszokott módon zajlott.

Niki Lauda korábbi brabhames és mclarenes csapattársa, az osztrákot jó barátjának nevező John Watson nehezen tudta értelmezni az ötszörös világbajnok döntését. „Ez patetikus volt tőle. Szeretném tudni, Lewis hogyan fogja megmagyarázni ezt. Tudom, hogy barátok voltak Nikivel, de bizarrnak találom, hogy egy ilyen formátumú férfi nem képes az emberek elé állni, és elmondani nekik, mi mindent tett Niki a Mercedesért, és megadni neki a kijáró tiszteletet a munkájáért. Tiszteletből beszélnie kellett volna. Azt állítani, hogy annyira maga alatt van, hogy nem tud beszélni arról, mennyire tiszteli Nikit, aki annyit segített neki – ez eléggé patetikus” – kritizált a korábbi versenyző.

Hamilton mellett egyébként a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff sem állt a nyilvánosság elé szerdán, igaz, ő csütörtök délelőtt megtartja az egy nappal korábbra ígért sajtótájékoztatóját.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Watson rámutatott, a korábbi versenyzőgenerációk nehezebb időket is megéltek, mint most a barátját gyászoló Hamilton, és Lauda vélhetően másképpen kezelte volna e helyzetet. „Lewisnak nem kellett szembesülnie olyasfajta tragédiákkal a pályafutása során, mint az előző generációknak. Niki élete nem volt fájóan rövid, mint sok más versenyzőé, és békében hunyt el, a családja jelenlétében. Micsoda élete volt! Bajnok versenyző, légitársaság tulajdonosa, csapatvezető. És a magánélete már önmagában is filmet érne. Nem hinném, hogy bármit is megbánt volna. Ha fordított lett volna a szereposztás, Niki kiállt volna a sajtó elé a rá jellemző nyes stílusában, és elmondta volna, Lewis milyen nagyszerű versenyző és bajnok volt” – szúrt oda a címvédőnek.

Hamilton nyilvános fellépésére mindazonáltal aligha kell sokat várni. Legkésőbb a szombati időmérő edzést követően kénytelen lesz az újságírók elé állni, és biztosan fog majd beszélni a mentorának tekintett, őt 2012-ben a Mercedeshez csábító Laudáról.

190522 idotabla MonGP valtozas szombatra

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak