Räikkönen már nem szereti: Ez már nem a régi Monaco

Monaco elveszítette a varázsát? Kimi Räikkönen elárulta, miért ábrándult ki az ottani versenyből.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

Szokás a versenynaptár ékköveként emlegetni, van, aki a szezon fénypontjának tartja. Noha a Monacói Nagydíj a pálya sajátossága miatt sok esetben teljesen unalmas vonatozást hoz, múltja, a szalagkorlátok közelsége, az eseményt övező csillogás és a helyszín varázsa miatt mégis különlegesnek tartják. És általában a versenyzők is szeretik.

A mezőny legrutinosabb tagja, Kimi Räikkönen egyszer, 2005-ben tudott nyerni a pályán, és 2017-ben a pole-ból rajtolva is volt némi esélye a sikerre, amíg Sebastian Vettel a boxstratégiájával meg nem előzte őt. A mostani már a 17. itteni fellépése lesz, ráadásul éppen a 300. nagydíjhétvégéjén. Ám miközben „jubileuma” kapcsán bármiről kérdezték szerdán, mindenre azt felelte, hogy semmi sem változik, Monacót a jelek szerint kivételnek tekinti.


„Ez már nem ugyanaz a Monaco, mint az első itteni versenyem idején volt. Már sokkal inkább egy átlagos pályává vált” – állapította meg a 2001-es sauberes első fellépésére utalva. A pálya valóban sokat változott. Az első kanyarnál a belső íven a boxkijáratot még szalagkorlát takarta el, az alagút utáni sikánnál is távolabb helyezték a korlátokat, megnövelve a bukóteret, esélyt adva a kanyarlevágásnak. Az Uszoda-szakaszt pedig átalakították, akárcsak az utolsó kanyarkombinációt, mely szélesebb, mint volt.


„Korábban sokkal nehezebb volt. Akkoriban még nagyobb különbséget jelentettek a versenyzők. Ma egy jó autó mindenképpen gyors, és bárki is ül a gyengébb autóban, úgysem lesz hirtelen a leggyorsabb. Sőt, ha nem viselkedik jól, még rosszabb is a helyzet, mert ha elkezdesz az autó képességein fölül vezetni, könnyen a falban találod magad. Ezek a tények” – mutatott rá a „Jégember”.




Monaco (Fotó: XPB) Monaco (Fotó: XPB)


A megszokottól elütő eredményekre az utóbbi években valóban kevesebb volt az esély, és ha történt is változás, az gyakran inkább csapatok gyengélkedésének és vagy szárnyalásának volt köszönhető, mintsem Monaco-specialistáknak.


De változott még valami: Kimi Räikkönen véleménye a monacói versenyről. „Egyáltalán nem szeretem Monacót. Autókat nézni talán remek hely, de dolgozni már nem a legjobb, sem a szerelőknek, sem a versenyzőnek. minél hamarabb túl vagyunk a hétvégén, annál jobb” – utalt arra, hogy a csapatoknak nincs sok helyük a (2001 óta ugyancsak átépített és megnövelt) garázsokban és boxutcában.


A finn szerint csodára tehát nem számíthatunk ezen a hétvégén, annak főszereplői vélhetően a megszokott résztvevők lesznek. Hogy az Alfa Romeo a barcelonai gyengélkedés után visszatér-e a pontzónába, azt pedig még nem tudja. „A barcelonai teszteken kicsit jobban megértettük, hogy miért nem voltunk versenyképesebbek Spanyolországban. Ennek ellenére nem számítok arra, hogy egyszerű lesz. Az elmúlt években a Sauber számára ez nem volt valami előnyös pálya. De mindent bele fogunk adni, és meglátjuk, mi sül ki belőle” – tekintett előre.