Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton megnyílt: Lauda megváltoztatta az életem!

Hamilton megnyílt: Lauda megváltoztatta az életem!

FIA
Niki Lauda miatt mindennél jobban akarta a monacói pole pozíciót Lewis Hamilton, aki sikere után érzelmesen nyilatkozott arról, hogy milyen sokkal tartozik az elvesztett barátjának.

Csak ordított, és annyira euforikus állapotban volt, hogy még a kerítésre is fölugrott. Azt hitte, hogy rá fog dőlni, de ki kellett adnia magából a felgyülemlő feszültséget. Lewis Hamilton a Monacói Nagydíj időmérő edzésének megnyerése után örült annak, hogy végre jól sikerült a kvalifikációja, örült, hogy vesztettnek tűnő helyzetből is fordítani tudott egy olyan különleges pályán, mint a monacói, és mindenekelőtt örült, mert egy ilyen sikerrel tudott tisztelegni a hét elején elhunyt barátja előtt.

Eltelt a szerda, a csütörtök és a péntek, de Lewis Hamilton nem nyilatkozott Niki Laudáról, sem az elvesztése kapcsán fejében kavargó gondolatokról. Ám sikere után már kénytelen volt az újságírók elé állni, és ahogy az autóból kiszállva, úgy a mikrofonok előtt is feltörtek belőle az érzések.

Mindenekelőtt megerősítette, amit sejteni lehetett: mindennél jobban akarta most a sikert. „Ez az eddigi legjobb pole-om. Sok sikert értünk el az elmúlt években, de egyre sem emlékszem, ami ennyire sokat jelentett volna, mint az ezen a csapat számára nagyon nehéz héten elért mostani. Személy szerint elég nehéz hétvégém volt. A célom mindvégig a pole megszerzése volt. Ez a pálya nagyon nehéz, de csapatként erősebbé váltunk, minden hétvégén képesek vagyunk fejlődni, és büszke vagyok mindenkire. Ezen a hétvégén felhők gyülekeznek felettünk. Próbáljuk egymást felemelni, hogy hozni tudjuk az eredményt Nikiért.”

Szívfacsaró kép: hiába várja gazdáját a piros sapka a Mercedes garázsában... (Fotó: Mercedes) Szívfacsaró kép: hiába várja gazdáját a piros sapka a Mercedes garázsában… (Fotó: Mercedes)

Arról is kérdezték, személy szerint hogyan kezelte a gyászos időszakot, és mennyire volt nehéz visszaülni az autóba. „Végső soron profik vagyunk, kimegyünk, és csináljuk, amit szeretünk. Niki nem akart volna mást, mint hogy csináljuk. Mindig azt szokta mondani: »Rúgjátok szét a s***üket!« Én minden egyes alkalommal ezt próbáltam, amikor autóba ültem. Tényleg mindig ezt mondogatta. Próbálunk mosolyogni, felemelni egymást, és büszkévé tenni őt. Remélhetőleg eddig ez sikerült, és bízom benne, hogy a versenyen is elő tudunk húzni valami különlegeset.”

Hamilton és Lauda kapcsolata is különleges volt. A brit sokszor mesélt arról, hogy mielőtt a Mercedeshez szerződött volna, a szigorú osztrák meglehetősen hűvösen viszonyult hozzá, nem is igazán kedvelte. Aztán 2012-ben megtudta (mint azt nemrégiben Helmut Marko elmesélte, tőle), hogy Hamilton elvágyódik a McLarentől, és miután akkoriban már javában a Mercedes sikeresebb jövőjének előkészítésén dolgozott, lecsapott a lehetőségre.

A címvédőnek ezen időszak is eszébe jutott a gyász idején. „El kellett mélyednünk az érzéseinkben, mert nagyon sok közös emlék előjött. Toto (Wolff) és én többször is beszélgettünk ezen a héten, ahogyan Brigittel (Lauda özvegye) is. Kapcsolatban álltunk Nikivel az utóbbi nyolc hónapban, egymásnak küldözgettük a videókat. Voltak jobb napok, amikor úgy tűnt, jól lesz, amikor bizakodott, hogy »vissza fogok térni, erős vagyok, ott leszek a versenyen«, aztán voltak napok, amikor hirtelen erőtlenné vált. Nagyon nehéz volt, és szerencsés voltam, hogy láthattam őt. Amikor megtudtam a hírt, Monacóban voltam az otthonomban, és csak gondolkodtam. Lent voltam a medencénél, és eszembe jutott, amikor 2012-ben Niki fölhívott. Sosem beszéltünk előtte, erre hívott telefonon, és azt mondta: »A Mercedeshez kell jönnöd, itt a helyed.« Ez volt az első beszélgetés, itt kezdődött az egész.”

Niki Lauda, Toto Wolff és Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com) Niki Lauda, Toto Wolff és Lewis Hamilton (Fotó: xpbimages.com)

„Mindig emlegettem, hogyan győzött meg Ross (Brawn) arról, hogy válasszam ezt a csapatot, hiszen vele ültem le, ő magyarázta el, mit csinál a csapat, merre tart, mik a tervei, és hittem is a vízióban. De valójában Niki volt az, aki ide hozott és kapcsolatba lépett velem. Ezekben az években amolyan cinkostársam volt. Mindig az autó fejlesztését szorgalmaztuk. Igazi versenyző jellem volt, és még ha nem is ő versenyzett, mégis mindig jött, kérdezgette, »Mit csinálhatnánk jobban, mire van szükség az autó fejlesztéséhez?« Ha azt mondtad, hogy az első felfüggesztésen kell javítani, vagy a leszorítóerőn, a motoron, ő rávágta, hogy rendben, és már ment is a gyárba, hogy szétrúgjon s****eket, ahogyan szokta mondani.”

Hamilton hálás Laudának, mert az F1 története egyik legnagyobb diadalmenetének részesévé tette, azzá a sikeres sztárrá, akivé vált az utóbbi években. „Ő része volt annak a folyamatnak, ami megváltoztatta az életemet. Ha nem jött volna az a hívás akkor, ma csak egyszeres bajnok lennék, talán úgy huszonkét futamgyőzelemmel, vagy mennyinél tartottam a McLarennél. Ma viszont ötszörös világbajnokként ülök itt, és tényleg úgy érzem, hogy sokkal tartozom neki.”

„Szóval nagyon-nagyon nehéz volt a hét eleje. Minden képeket posztolgatott. Én nem érzem úgy, hogy alkalmazkodnom kéne bárkihez is azzal, ahogyan működöm. Időre volt szükségem, akkor is, amikor ide érkeztem szerdán. Nem éreztem úgy, hogy az lenne a megfelelő idő. Mindannyian szeretjük őt, hiányoljuk, és nehéz belegondolni abba, hogy valaki elmegy, hogy sosem láthatod újra, sosem beszélgethetsz vele többet. De a legszebb emlékeket őrzöm róla, és az emlékeinkben tovább fog élni.”

190522 idotabla MonGP szombat

Borítókép: Lewis Hamilton és Niki Lauda (Fotó: Mercedes)

További tartalmak