Musorujsag
Élő Eredmények

Rosberg: Leclerc azt tette, amit kell, ez a Ferrari sara

Rosberg: Leclerc azt tette, amit kell, ez a Ferrari sara

RTL, Sky Sports
Két próbálkozás, két kiesés – ez Charles Leclerc mérlege a hazai versenyén. Noha a baleset az ő hibája volt, Nico Rosberg szerint pontosan azt tette, amit kell, és a kiesés a Ferrari lelkén szárad.

Charles Leclerc a szombati időmérős csalódása után előre jelezte: kilátástalannak tűnő helyzetében agresszív lesz a versenyen, ha kell, az ütközést is megkockáztatja. A 15. rajtpozícióból érthető stratégia ez, és ha jól kivitelezik, hasznos is.

A Monacói Nagydíj elején még úgy tűnt, lehet is vele keresnivalója. A rajtot követő kavarodásban hamar nyert egy pozíciót, majd elkezdett lehetetlen helyeken előzni. Lando Norrist a második körben a Loews belső ívén fékezte ki. Rámenőssége pozíciót ért, mert a mclarenes óvatos volt, és az utolsó pillanatban félrehúzta a kormányt, nehogy összeérjenek. A monacói ezt követően Romain Grosjean nyakára érkezett meg, ám miután az alagút végi féktávon hiába nézelődött, úgy döntött, váratlant húz: a 8. körben egy „ricciardós” bevetődéssel tolakodott be a Haas mellé a Rascasse-ban.

„Kamikaze” – kommentálta a pozícióvesztését Grosjean. Pedig nem ez volt az öngyilkos kísérlete…

Charles Leclerc első előzése Lando Norris ellen (Fotó: Formula1/Twitter) Charles Leclerc első előzése Lando Norris ellen (Fotó: Formula1/Twitter)
Charles Leclerc előzi Romain Grosjeant (Fotó: Formula1/Twitter) Charles Leclerc előzi Romain Grosjeant (Fotó: Formula1/Twitter)

Leclerc sikerén fölbuzdulva a következő körben a meglepetés erejével Nico Hülkenberg ellen is szerette volna bevetni frissen fölfedezett trükkjét ugyanebben a kanyarban, ám újabb manővere már balul sült el. A német túl messze volt, de a Ferrari túl közel került hozzá. Koccanásuk eredménye egy jobb hátsó defekt lett a Ferrarin. A cafatokra szakadt abroncs jókora darabot ledarált a padlólemezből, így hiába próbálkozott még a folytatással, Leclerc a 17. körben kiállt hazai versenyén, miután a rádión közölte csapatával: „Én vagyok az utolsó, aki föl akar adni egy versenyt, de ez az autó vezethetetlen.”

A taktika nem vált be, a csalódás nem enyhült – inkább tetéződött. Leclerc sorozatban második monacói F1-es versenyén is kiesett, és ez egyúttal a Ferrari első 2019-es futamföladása is volt. „Nagyon nehéz volt ma. Már a verseny előtt megmondtam, hogy sokat kell kockáztatnunk. Az elején bevált, de a vége katasztrófa lett. Monacóban sajnos ez van, ha a tizenötödik helyről rajtolsz, és gyorsabb vagy ennél. Nehéz volt ma talpra állni” – emlékeztetett a csapat hibájából történt szombati Q1-es kiesésére.

Charles Leclerc és Nico Hülkenberg ütközése (Fotó: Formula1/Twitter) Charles Leclerc előzi Romain Grosjeant (Fotó: Formula1/Twitter)

„Nem tudtam célba érni ezen a versenyen, szóval már hagyomány, hogy nem érek célba a hazai versenyemen, mivel tavaly is kiálltam, és idén is kiálltam. Nagy kár ezért, nagyon csalódott vagyok. De a tizenötödik rajthely nem a valós helyezésünk volt. Emiatt muszáj volt kockáztatnom, és sajnos balesettel ért véget a versenyem.”

Akár mondhatnánk, hogy a fiatal versenyző megfizette a tanulópénzt hevességéért, ám kamikazeakcióit valójában a saját csapata kényszerítette ki belőle. Sebastian Vettel tudna mesélni erről tavalyról… Nico Rosberg a leintés után védelmébe is vette Leclerc-t. „Ez a csapat tanulópénze volt, nem az övé” – hívta föl a figyelmet az RTL szakértője. „Mindent jól csinált a versenyen, muszáj volt rizikót vállalnia, ő is megmondta. Még a Rascasse-t is jól csinálta, igen! Én sosem előztem ott, de éppen ezért! Lehet ott előzni, az előző körben szuperül csinálta a másik versenyző ellen. És csak egy kicsit mérte föl rosszul, hogy a jobb hátsója hozzáért a falhoz. De ezt leszámítva igenis ezt kellett tennie, és szuper volt” – dicsérte meg a ferrarist 2016 bajnoka.

Borítókép: Charles Leclerc defektje (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak