Musorujsag
Élő Eredmények

És akkor Norris átment csapatjátékosba

És akkor Norris átment csapatjátékosba

F1i
Gyengén sikerült Lando Norris monacói futama, és mivel ez már a verseny alatt is érezhető volt, a fiatal brit „csapatjátékos-üzemmódba” kapcsolt, vagyis minden tőle telhetőt elkövetett azért, hogy segítse a márkatársat, Carlos Sainzt, miközben azért magáért is hajtott.

Norris csak a 12. helyről rajtolhatott, a startot követően pedig újabb pozíciókat veszített, és a taktikája sem volt a legszerencsésebb, hiszen a közepes abroncsokon kellett volna megtalálnia a pontzónába visszavezető utat egy hosszabb etap során. Amikor a mérnökökkel közösen felismerte, feladta egyre nehezebb, igyekezett legalább a csapatnak pontokat menteni.

Helyzete ugyanis kedvező volt ehhez, hiszen lassíthatta a mögötte érkező ellenfeleket, akik a kedvező pozícióban haladó márkatársra, Carlos Sainzra is veszélyesek lettek volna. Norris pedig örömmel segített a spanyolnak, és így a McLarennek is.

Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)

„Őszintén mondom, a futam alatt nem volt túl jó a tempónk. Ez a verseny egészére igaz” – kezdte az újonc. „Az első körökben elkoptak a gumik a forgalomban, és mivel ezek a keményebb abroncsok voltak, nem tudtam annyira gyors lenni, mint a legjobbak, mint a nálunk gyorsabbak. Amikor rájöttünk, hogy semmi extrát nem tehetünk, átváltottunk a csapatjátékra.”

„Próbáltam segíteni Carlosnak és a csapatnak, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük meg a futamon, és onnantól kezdve már erre is figyeltem, nemcsak a saját futamomra” – ismerte el, majd hozzátette, bár a többiek tartása is fontos volt, azért nem adta föl teljesen saját versenyét.

„Nem arról volt szó, hogy szó szerint feláldoznak engem, hiszen továbbra is jó versenyt kellett futnom. Továbbra is ott volt az esély, hogy bekerüljek a legjobb 10 közé, ha bármi történik, viszont a tempónk alapján nem igazán tűnt valószínűnek, hogy a helyzetünk majd sokkal jobbra fordul. Egy kicsit persze bosszantott, hogy egy-két hiba fosztott meg néhány ponttól, de ez van. Csapatként szerintem kihoztuk a maximumot a helyzetből” – zárta gondolatát.

Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak