Musorujsag
Élő Eredmények

Beveti új motorját a Mercedes, de Hamilton nem vár nagy ugrást

Beveti új motorját a Mercedes, de Hamilton nem vár nagy ugrást

Sky Sports
A Mercedes megerősítette, valamennyi csapata új erőforrással áll rajthoz a Kanadai Nagydíjon. Lewis Hamilton nem vár jelentős előrelépést, és szoros csatában reménykedik.

Kanada az év hetedik versenyének helyszíne, s ennélfogva az idénybeli első motorcseréké is… lenne, ha a négy gyártó közül három nem döntött volna úgy különböző okok miatt, hogy előrébb hozza a második erőforrásának bevetését 2019-ben. Így a Mercedes magára maradt: egyedül ő követi az eredeti és a büntetések elkerülése szempontjából hagyományosnak nevezhető tervet. Második motorjuk egyes források szerint 1020 lóerős teljesítményre is képes, és mivel átalakított hengerfejei jobban bírják a terhelést, huzamosabb ideig használhatók magasabb teljesítményfokozaton.

A csillagos gyártó csütörtökön Montrealban megerősítette, hogy erre a hétvégére nemcsak a gyári csapatuk két versenyzője, de partnereik, így a Racing Point és a Williams is megkapja az új V6-ost. Tekintve, hogy a Gilles Villeneuve nevét viselő pálya az egyik legerősebb motorpálya, s a Mercedes némiképp aggódik is, hogy az egyenesekben idén eddig le volt maradva a Ferraritól, a mostani döntésük maximálisan indokolt.

A fejlesztés bevetéséről Lewis Hamiltont is kérdezték az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, ám igyekezett kisebbíteni a csere jelentőségét. „A motor oldalán a brixworth-i fiúk hihetetlenül keményen dolgoztak. Nem volt valami könnyű az év eleje nekik a motor felkészítése szempontjából. Habár ez folyamatos továbbfejlesztése az előző évek motorjának, nem egy egyszerű menet. Mindig próbálnak rátenni egy lapáttal, nagyon sokan dolgoznak nagyon keményen. De az első motorunk megbízhatósága jó volt” – kommentált a brit.

„Egy új motorban az mindig jó, hogy friss. Ez egy erőpálya, szóval a legjobb az időzítés. Az előző években mindig ezen a versenyen vetettük be a második motorunkat. Ez a második fázisú motor, vagyis rendelkezésünkre áll majd minden új motormód. Kisebb fejlesztések vannak minden téren, semmi hatalmas dolog. Szó sincs arról, hogy még lehetne akkora ugrásokat tenni, mint a hibridéra elején. Ezek már csak kisebb lépések. A legnagyobb különbséget az jelenti, hogy vadonatúj, friss. A régi motorunkban már hat verseny volt, már elhasználódott, elkopott.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Az ötszörös bajnok kiemelte, hiába az új motorjuk, az egyenesek királya eddig a Ferrari volt, és mivel Montreal ilyen szempontból kedvez az olaszoknak, az eddiginél szorosabb csatára számít. „Az autónk idén sokkal jobb lett a lassú és közepesen gyors kanyarokban, minta az előző években volt. Emiatt arra számítok, hogy ezen a pályán erősebbek leszünk, mint a múltban. De közben itt vannak ezek a hosszú egyenesek, és úgy vélem, a Ferrarik és a Red Bullok is jók lesznek. Izgatottan várom ezt a csatát.”

„Azt nem állítom, hogy jobban izgulok most, mint az előző versenyek előtt. A többi csapatnak egészen jó a csomagja, és az év folyamán egyre közelebb kerülnek hozzánk. Itt nincs túl sok kanyar, ahol időt lehet nyerni. Idén a Honda sokat javult, a Ferrari pedig a leggyorsabb volt az egyenesekben egész évben. Az előző versenyeken sikerült utolérnünk őket a kanyarokban, de hogy most is így lesz-e, az majd kiderül. Mindenesetre azt remélem, hogy igazán szoros küzdelem lesz közöttünk” – szögezte le a Kanadában eddig hatszor nyerő brit.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak