Musorujsag
Élő Eredmények

„Ami sok, az sok!” – a rádióban oltotta le Magnussent a főnöke

„Ami sok, az sok!” – a rádióban oltotta le Magnussent a főnöke

Motorsport-Total
A verseny alatt, a csapatrádióban veszett össze Kevin Magnussen és a Haas. A versenyzőt főnöke oltotta le, a dán utólag mindenkitől bocsánatot kért.

Günther Steiner két versenyzője barcelonai ütközése után fölvetette, az F1 osztogathatna bónuszpontokat arra is, ha valaki gondoskodik némi mozgalmasságról a futam alatt. Haza beszélt. Bár autójuk fekete, csapata két karakteres versenyzőjével és nem kevésbé temperamentumos csapatfőnökével mindig képes valamilyen színt vinni a vasárnapokba…

Kanadában ezúttal a szórakoztatás egy sajátos, alternatív módját választotta a Haas: veszekedett a rádióban panaszkodó Kevin Magnussennel…

A dán a boxutcából volt kénytelen rajtolni, miután a szombati időmérő edzésen úgy összetörte autóját, hogy a teljes vázát ki kellett cserélni. Az újjáépítés nem sikerült valami jól: gépe vezethetetlen volt a versenyen, így a két Williams közé ékelődve, a reménytelen utolsó előtti helyen vitte célba azt.

A verseny során Magnussen többször is hangot adott annak, hogy autója pocsék. „Ez a legrosszabb tapasztalat, amit valaha versenyautóban szereztem” – jelentette ki az 55. körben. Már előtte is panaszkodott, ám e mondatával kiverte a biztosítékot az összetört autóján órákon át keményen dolgozó csapattársainál. Mérnöke emlékeztette, minek köszönhető a helyzete: „Senki sem elégedett a tempóval. A fiúk az egész éjszakát az autó kijavításával töltötték.”

Magnussen erre csak annyit mondott: „Tudom-tudom, de…” – aztán mérnöke máris közbevágott. „Természetesen ez bosszantó.”

Kevin Magnussen (Fotó: XPB) Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

Günther Steiner csapatfőnök ekkor döntött úgy, hogy közbeszól, mielőtt egymással kezdenek veszekedni. „Elég volt” – utasította rendre panaszkodó versenyzőjét, aki elsőre nem értette szavait, ezért magyarázatot kért. „Ez nekünk sem egy kellemes élmény, de most már elég! Ami sok, az sok!” – emelte föl a hangját a szenvedélyes dél-tiroli.

Magnussen ezután rájött, hogy balesete miatt nincs joga kritizálni, és a célba érkezés után már a rádióban bocsánatot kért viselkedéséért. „Fiúk, sajnálom! Tudom, hogy éppolyan bosszúsak voltatok, mint én. Sajnálom, mindannyian kiválóan dolgoztatok! Mint mindig!” – dicsérte meg kollégáit.

Bűnbánását a leintés követően is megerősítette. „Nehéz kordában tartani az érzelmeket. Semmiképpen sem a csapatot akartam bántani ezzel. Ők egész hétvégén klassz munkát végeztek. Az időmérőn én követtem el hibát, és nekik sikerült teljesen újjáépíteni az autót a versenyre. Nehéz volt nem csalódottnak lenni. Tudom, hogy az egész csapat az volt. Ennél sokkal többet érdemelnénk.”

Steiner rámutatott, csalódottnak lenni leginkább a csapatnak van oka, és szerinte ezt utólag Magnussen is belátja. „Rájött, hogy a rádiós üzenete eléggé rossz volt. Természetesen mindenki frusztrált. A fiúk hajnali háromig dolgoztak, erre utolsó előttiek lettünk. Természetesen az ilyesmi nem hat túl motiválóan, ezért nincs értelme arról vitát nyitni, mennyire rossz a helyzet. Én egyszerűen csak annak akartam elejét venni, hogy a fiúk még jobban maguk alatt legyenek, mint szükséges lenne” – fogalmazott Steiner.

„Nem tudom, hogy Kevin elmagyarázta-e már, de nem akart kritikus lenni. Ő csak próbálta tisztázni a helyzetet, anélkül hogy bárkit is hibáztatott volna. Amikor viszont a csapatrádió vonalának másik végén állsz, ezt nem tudhatod. Én megértem ezt, de a fiúk nem, mert ők nem látják a teljes képet.”

Günther Steiner (Fotó: XPB) Günther Steiner (Fotó: XPB)

A csapatfőnök elsősorban azért érezte szükségét elhallgattatni a szabad szájú Magnussent, mert attól tartott, hogy szavai sebeket ejtenek a csapategységen, és a világ szeme láttára esnek egymásnak. „Úgy voltam vele, ha még egyszer mond valamit, akkor reagálni fogok. Még egyszer megszólalt, és a mérnöke válaszolt rá. De nem akartam nyílt vitát a csapatrádión keresztül, ezt akartam leállítani. Van, hogy egyszerűen erősnek kell lenned. Tudom, mikor kell közbelépni. Ismerem jól ezeket a srácokat, és semmi szükség a nyilvánosság elé vinni ezt.”

„Természetesen sokan elégedetlenek azzal, ahogyan a pályán teljesítettünk, és nincs szükség emlékeztetni őket erre. Ha egyszer kimondod, rendben van, de amikor folyamatosan ezen lovagolsz, az már sok. Épp eleget beszélgettünk, mindannyian tudjuk ezt. Ezért avatkoztam közbe. Tudom, hogy a pillanat hevében mondta, és nem akarta kritizálni a csapatot. Egyszerűen egy kellemetlen helyzet volt, és ezt meg akarta osztani velünk.”

Borítókép: Kevin Magnussen és Günther Steiner (Fotó: XPB)

További tartalmak