Musorujsag
Élő Eredmények

Stroll élete egyik legjobb futama!

Stroll élete egyik legjobb futama!

F1i, Sky
Forma–1-es pályafutása egyik legjobb versenyeként jellemezte a kanadait a hazai közönsége előtt pontszerzőként célba érkező Lance Stroll, aki a gyenge időmérős teljesítmény után ismét komolyabb felzárkózást produkált.

A mezőny egyetlen kanadai versenyzője szombaton még nem lehetett elégedett teljesítményével, az időmérőn ugyanis csak a tizenhetedik rajthelyet tudta megszerezni, vasárnap viszont hozta a formáját, azaz gyorsan javítani tudott helyzetén. Az első körök után már tizennegyedik volt, majd elnyújtott első etapjával a pontszerzők közé is beverekedte magát.

A fiatal versenyző kilencedikként ért célba, azaz beállította eddigi legjobb hazai eredményét (2017-ben, még a Williams pilótájaként is kilencedik lett Montrealban). Magát a versenyt a leintést követően F1-es pályafutása egyik legjobbjának nevezte.

„Szép emlékeket idéz föl bennem ez a verseny” – utalt a 2017-es hétvégére, melyen először volt ott a legjobb 10 között F1-es pilótaként. „Ez egy hasonló történet volt. Akárcsak akkor, most is a 17. helyről indultunk, és egyesével levadásztuk a többieket, hogy a 9. pozícióban érjünk célba. Küzdelmes futam volt, melyen a stratégia is jól működött. Ez volt a kulcsa a jó eredménynek. A kemény gumikon kezdtük, és hosszú első etapot futottunk” – magyarázta.

Lance Stroll (Fotó: XPB) Lance Stroll (Fotó: XPB)

„Jól menedzseltük ezt a taktikát, és ez volt a kulcs. Sokáig életben tudtam tartani a gumikat, és volt pár bátor manőverem is, ami szintén fontos volt. Leelőztem (Antonio) Giovinazzit, lehagytam (Sergio) Pérezt a hajtűben – a hazai közönségem előtt! Éreztem az energiát, amit ők küldenek nekem, és elhatároztam, hogy megcsinálom! A sikánnál sikerült (Carlos) Sainzt is megelőzni, és ezzel extra pontokat szereztem. Ez még édesebbé tette a jó eredményt, amiért sokat dolgoztunk” – folytatta.

„Tavaly is volt pár nagyon jó futamom, de azok észrevehetetlenek voltak a Williams formája miatt. A maga módján minden verseny egyedi, de az biztos, hogy ez ott van a legjobbak között. Ezt most stílusosan fogjuk megünnepelni” – jegyezte meg jókedvűen.

Végül külön köszönetet mondott a csapatának, hogy a harmadik edzésen tapasztalt motorhiba után sikerült rendbe hozni az autót és megalapozni a jó versenyt. „A kezdés nehézkes volt. Elveszítettünk egy motort, és visszaváltottunk a régire, de keményen harcoltunk tovább. Szórakoztató, érzelmes futam volt. Minden percét élveztem. A csapat megérdemelte ezt azután, hogy több óráig olyan keményen dolgoztak. Ez mindenkinek plusz motivációt ad. Elképesztő hétvége volt a közönség támogatása miatt is. Sokáig emlékezni fogok még erre” – zárta gondolatát.  

Lance Stroll (Fotó: XPB) Lance Stroll (Fotó: XPB)
Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak