Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton három éve megúszta, Vettelt egy mozdulatért büntették

Hamilton három éve megúszta, Vettelt egy mozdulatért büntették

Autosport, FIA, GMM
Egy kormánymozdulat és egy fejmozdulat – ezek dönthettek Sebastian Vettel ellen az FIA bírói szobájában. Miközben a büntetés összhangban van egy emlékezetes múlt évi esettel, Daniel Ricciardo rámutatott, úsztak már meg veszélyesebb szituációt is büntetlenül…

Nem fog könnyen túljutni a Forma–1 világa a Kanadai Nagydíjat eldöntő bírói ítéleten. Az F1-es szakértők nagy többsége egyfajta túlkapást emleget, fölöslegesnek és túlzónak tartja Sebastian Vettel pályaelhagyós és visszatérős 5 másodperces büntetését. A legtöbben azzal érvelnek, hogy szokványos versenyszituációról volt szó, a német alig volt ura a Ferrarijának, de még ha volt is tudatosság Lewis Hamilton leszorításában, az ilyesmi a kemény csaták velejárója, amiért szerethető (lenne?) a versenyzés.

AZ FIA-val egyetértők (pl. Nico Rosberg, Jolyon Palmer) eközben azzal érvelnek, hogy Vettel kimondott veszélybe sodorta ellenfelét, és mozdulataiban volt némi nyilvánvaló szándékosság is – még ha ezzel nem is veszélyt akart teremteni, csak az első helyét igyekezett védeni.

Úgy tudni, az FIA döntéshozóinak is ez jelentette a szempontot, ami a mérleg nyelvét a büntetés irányába billentette. Miközben azt ők is figyelembe vették, hogy Vettel a fűről visszatérve, a kerékvetőn átugratva komoly ellenkormányzásra kényszerült, ők az ezt követő pillanattöredékben látták meg a büntetés okát.

Miután visszanyerte uralmát autója fölött, és kezelte a túlkormányzottságot (előbb jobbra, aztán balra korrigált), Vettel balra fordította kicsit a kormányát. Az FIA-nál ezt a pillanatot tekintették annak jelének, hogy a német újra ura a helyzetnek. A szándékos kiszorítás jelének pedig az ezt követő mozzanatot: Vettel a továbbiakban nem balra tartott, hanem egyenesbe fordította a kormányát, ami ez esetben finom jobbra húzást eredményezett. És Hamilton kiszorítását.

További Vettel elleni bizonyítéknak találták, hogy az eset többféle kameraállásból (köztük a közvetítésben nem látható pályakamerás felvétellel) megállapították Vettel fejmozgásából, hogy a versenyző mindeközben a visszapillantóban tájékozódott Hamilton helyzetéről, ami meggyőzte a bírákat a tudatos kiszorításról. Úgy tudni, a bírói testület (Emanuelle Pirro versenyzőbíró, Dr. Gerd Ennser és Mathieu Remmerie) teljesen egyhangú döntést hozott.

A kerékvetőről leugorva Vettel durva jobbra kormányzásra kényszerült A kerékvetőről leugorva Vettel durva jobbra kormányzásra kényszerült
Ezt követően a kormányt balra fordítva kereste meg az irányt... Ezt követően a kormányt balra fordítva kereste meg az irányt. Ekkor került a pálya jobb oldalára.
...majd kiegyenesítette kormányát, a visszapillantóba nézett, és szorosan a pálya szélén maradt. Ezt követően kiegyenesítette kormányát, a visszapillantóba nézett, és szorosan a pálya szélén maradt.
Felülről látható, Hamiltonnak maradt helye az ütközés elkerüléséhez. Felülről látható, Hamiltonnak maradt helye az ütközés elkerüléséhez.
Vettel azonban ezt követően szinte a fehér vonalon tartotta Ferrariját, így ellenfelének csak lassítás után volt helye visszatérni a kerékvetős részről. Vettel azonban ezt követően szinte a fehér vonalon tartotta Ferrariját, így ellenfelének csak lassítás után volt helye visszatérni a kerékvetős részről.

Vettel a futamot követően elmondta, már azon csodálkozott, hogy miért tart ennyire sokáig a döntéshozatal. „Meglepődtem, mert az eset hat-hét körrel korábban volt, mint hogy közölték velem az ítéletet. Amikor elkövetsz egy bűntényt, mondjuk lelősz valakit, az elég egyértelmű, hogy gyilkosság… Én nem értek egyet döntéssel, de azt is furcsállom, hogy ilyen sokáig tartott meghozni” – utalt arra, hogy a szabálysértése távolról sem lehetett egyértelmű.

A fentiek magyarázatot adnak a késlekedésre: a bírák képkockánként kielemezték a történteket. Emellett nem kis nyomás is volt rajtuk, hiszen a tét a győzelem (akkor még csak első hely) volt.

                                 

Verstappen ugyanilyen büntetést kapott Szuzukában

Az 5 másodperces büntetés egyébként összhangot mutat az FIA közelmúltban hasonló esetekben hozott döntéseivel. Precedensként egy 2018-as szuzukai incidens szolgált. Max Verstappen akkor a futam elején elfékezte magát az utolsó sikánban, a füvön átvágva tért vissza a pályára, ám Kimi Räikkönen időközben mellé ért, és miután a holland nem hagyott neki helyet, a fűre kellett hajtania, valamint fékeznie.

Az eset talán csak abban különbözött Vettelékétől, hogy miközben Hamilton tulajdonképpen  aszfalton maradt, s a falhoz került közel, Räikkönen úgy hagyta el a pályát, hogy nem volt alatta fű és magasított kerékvető volt.

Az FIA következetességét ugyanakkor még így is meg lehet kérdőjelezni. Három évvel ezelőtt történt ugyanis egy másik kísértetiesen hasonlító eset is: annak során éppen Lewis Hamilton volt az agresszív leszorító fél. 2016-ban Monacóban félig még esős pályán haladt az élen a brit, miközben a gyorsabb Daniel Ricciardo támadni próbálta őt. Hamilton a sikánnál elfékezte magát, ezért a bukótérben levágta azt, majd úgy tért vissza a pályára, hogy finoman a falhoz szorította ellenfelét.

Ezen esetet Vetteléhez viszonyítva megállapítható: Hamilton nem fűről érkezett vissza a pályára, hanem aszfaltozott bukótérből, így autójának maximálisan ura volt; viszont a visszatérés után a Red Bull kereke kevésbé volt közel az övéhez, mint Vettelnél, és az előírt egyautónyi tér is megmaradt Ricciardo előtt. Igaz, ez esetben másképpen nem is lehetett, hiszen Szuzukával és Montreallal itt a kijelölt pálya mellett nem volt további hely, csak szalagkorlát. Ez a tér egyébként folyamatosan szűkült, és Ricciardo vizes részre kényszerült, és ugyanolyan durva elkerülő megmozdulásra, mint Kanadában Hamilton.

Ricciardo: A mi esetünk szorosabb volt

Közös esetük Daniel Ricciardónak is eszébe jutott most, a Vettel-büntetés körül kialakult vita kapcsán. Úgy érzi, volt csapattársa kevésbé volt durva Hamiltonnal szemben, mint a brit akkor ellene. „Ez csak kemény versenyzés volt” – mondta a mostani incidensről. „Ha Vettel kicsit balra húzódik, akkor megpördül. Ha a füvön fékez, akkor is megpördül. Nem volt sok helye Lewisnak, de még éppen elég volt” – mutatott rá arra, hogy Hamilton sem Vettel kerekét, sem a falat nem érintette.

„Nekem is volt egy ilyen esetem 2016-ban Monacóban, Lewisszal. A vészkijáratot kellett választania, és majdnem a falba nyomott, miután visszatért. Velem szorosabb volt az, mint ez a mostani vele. Ő akkor nem kapott büntetést. És akkor ez volt a helyes. Csak kemény versenyzés volt” – adott hangot az FIA-val ellentétes véleményének az ausztrál.

A vita ezzel aligha ér véget – elvégre közvetetten mégiscsak egy futamgyőzelem sorsáról döntött az FIA. A Ricciardo által felidézett eset ellentétes végkimenetele mindenesetre két dolgot bizonyít. Egyfelől: bármit lehet addig boncolgatni, hogy akár mindkét irányú döntésre találj bizonyítékot… Másfelől Monaco bizonyíték arra, amit Hamilton most Montreal után mondott: hasonló helyzetben ő is ugyanígy járt volna el, ahogyan Vettel.

És ez csak azt erősíti, hogy ilyenkor ez a természetes reakció. Egy élversenyzőtől mindenképp. Mondhatni, ez a versenyzés. Amit büntetnek.

Borítókép: Sebastian Vettel pályalevágása (Fotó: Formula1)

További tartalmak