Leclerc-t elfelejtették informálni: nagy esély nyílt előtte

„Elfelejtettünk szólni neki...”

A felejtés ára (Price / XPB Images)
A Mercedes gyakorlatilag az esélytelenség tudatában versenyzett a Kanadai Nagydíjon, hiszen amellett, hogy Lewis Hamilton autóját még a rajtrácson is szerelték, kétszeresen is ott lebegett Damoklész kardja a fejük felett. Kétszeres esélyesek voltak a büntetésre, miután a szerelés során néhány dolog megváltozott az autóban, Hamilton pedig a rajt előtt olyan segítő üzenetet kapott a csapatától, amire nem feltétlenül volt jogosult. Hogy ezek után az első hely megszerzése nélkül is győzni tudtak, az már valóban csak egyetlen a sok sikeresen elhárított akadály közül.

A Ferrarinál az első hely sem jelent egyet a győzelemmel. (Photo4 / XPB Images) A Ferrarinál az első hely sem jelent egyet a győzelemmel. (Photo4 / XPB Images)



A Ferrarinál persze nem így történt. Ott a sima győzelembe is hiba csúszott, és így az első hely sem volt elég a győzelemhez. Hogy ezek után az a bizonyos vezetői hiba végképp összezavarta a csapatot, az nem tűnik elfogadhatatlan magyarázatnak arra a kérdésre, hogy miért nem szóltak versenyzőjüknek, Charles Leclerc-nek, hogy esélye nyílt a második hely megszerzésére.

Mert ez a hivatalos magyarázat arra, hogy miért nem tudott Leclerc Vettel büntetéséről.

A Ferrari picit el volt varázsolva A Ferrari picit el volt varázsolva



„Mi nem mondtuk el neki” – mondta Mattia Binotto. „Hibáztunk! Nagyon el voltunk foglalva a bokszfalnál és egyszerűen elfelejtettünk szólni. Kellett volna, de mi nem tettük” – mondta a csapatfőnök a kérdésre, miért nem jutott el ez a fontos információ ahhoz a versenyzőhöz, aki így is mindösszesen 1 másodperccel maradt le a második helyről.

A feledékenységnek nincs is olyan nagy ára (Price / XPB Images) A felejtésnek nincs is olyan nagy ára (Price / XPB Images)



Kicsit enyhíti talán a feledékenység fontosságát, hogy a monacói pilóta szerint az információ tudatában sem lett volna képes a jobb pozíció megszerzésére: „Nem tettem volna másképp semmit sem, mert egyébként is nagyon keményen nyomtam, hogy felzárkózzam mögéjük” – mondta Leclerc.

A Ferrarinál történt újabb hiba tehát elvileg nem járt újabb áldozattal...