Musorujsag
Élő Eredmények

Hülkenberg 2014 előtt közel került a Ferrarihoz

Hülkenberg 2014 előtt közel került a Ferrarihoz

Formula1.com
Nico Hülkenberg elárulta, 2013-ban tárgyalt a Ferrarival, és egy ideig úgy tűnt, jó esélye nyílhat az átigazolásra, az egyeztetések azonban hirtelen megszakadtak. Azt, hogy ehhez volt-e köze a vörösök akkori első számú pilótájának, Fernando Alonsónak, ő maga sem tudja.

A kisebb kategóriákban remeklő Hülkenberg a jövő egyik legnagyobb ígéreteként érkezett a Forma–1-be, lassan egy évtizedes pályafutása során viszont sosem kapott olyan lehetőséget, amivel bizonyíthatta, okkal sorolták a reménységek közé (persze a rendelkezésére álló autókkal azért mindig sikerült tisztességes eredményeket szállítania).

A nagy esély 2014-ben jöhetett volna el számára, a szezont megelőzően ugyanis egyeztetett a Ferrarival, az olaszok azonban végül nem őt szerződtették, hanem Kimi Räikkönent, aki így elkezdhette második maranellói etapját.

A német nemrég a Forma–1 hivatalos oldalának nyilatkozott erről az időszakról, nyíltan beszélve arról, valóban közel került a vörösökhöz. „Az ember sosem tudja, végül mi alapján születnek a döntések, mert azok, akik meghozzák őket, nem kötik az orrodra az okokat” – kezdte. „Talán egy centin múlt az egész? Annyin, hogy valakit megcsípett egy méh? Nem is tudtom” – tette hozzá jókedvűen, majd komolyabbra fordította a szót.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

„Valóban voltak tárgyalások, és egy ideig szerintem reális esélyem is volt, végül azonban sajnos kútba esett az egész” – folytatta, mielőtt azt is elárulta, hogy személyesen sosem járt a Ferrari főhadiszállásán, Maranellóban, olyan messzire ugyanis valamiért nem jutottak a tárgyalásokban, melyek nagyon úgy tűnik, hirtelen szakadtak meg.

Amennyiben leigazolják, a német Fernando Alonso csapattársa lett volna, adta tehát magát a kérdés, vajon a spanyolnak volt-e valami köze ahhoz, hogy végül nem rá esett a Ferrari választása. „Ezt én is szeretném tudni!” – jegyezte meg.

Elmondta, később személyesen is beszélt a spanyollal, előbb viszont ez sem vitte, hiszen nem tudta kihámozni, beleszólt-e riválisa a döntésbe. „Beszéltünk, de Fernandónál sosem tudhatod, komolyan gondolja-e azt, amit mond. Szeret játszadozni, szóval tényleg nem tudom megmondani, hogy támogatta-e a szerződtetésem ügyét, vagy sem. De igazából most már teljesen mindegy, ez az egész már a múl” – zárta gondolatát a Renault versenyzője.  

Nico Hülkenberg és Fernando Alonso 2014-ben (Fotó: Batchelor / XPB Images) Nico Hülkenberg és Fernando Alonso 2014-ben (Fotó: Batchelor / XPB Images)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak