Musorujsag
Élő Eredmények

Elhagyhatja a Williamst Kubica szponzora?

Elhagyhatja a Williamst Kubica szponzora?

GMM, Speedweek
Miközben a gyanakvó Robert Kubica úgy érzi, ő és George Russell két külön világban mozog a Williamsnél, személyes támogatója kilátásba helyezte a gyengélkedő csapat elhagyását.

Megismétlődhet a 2018-as történet? A Williamsnek nem sikerült egyről a kettőre jutni története leggyengébb szezonja óta, s ha lehet, idén eddig a tavalyi önmagát is alulmúlta. Autójuk gyenge teljesítménye miatt nemhogy a pontszerzésre, még a mezőny többi tagjával való csatára sincs kilátásuk. Egy évvel ezelőtt e gyatra szereplés miatt fizetős versenyzőjük, Szergej Szirotkin orosz támogatója úgy döntött, többé nem hajlandó pénzt költeni egy ennyire halovány csapatra, és megszakította együttműködését a Williamsszel, miközben tudta, ezzel versenyzője F1-es pályafutása is derékba törik.

Szirotkin helyére azóta Robert Kubica került, az SMP helyett pedig a lengyel PKN Orlen olajcég érkezett szponzorként. A hírek szerint azonban nem kizárt, hogy a csapat számára évi nagyjából 10 millió eurót biztosító lengyelek türelme is elfogy hamarosan. Cégük elnöke, Daniel Obajtek legalábbis a Sportowe Fakty című lapnak elismerte, a jövő tervezése szempontjából lehetőségként számolnak a Williams elhagyásával is. „Jelenleg mérlegeljük a lehetőségeket. Gyakran beszélünk arról, hogyan folytassuk tovább. Sok fog azon múlni, hogy milyen irányban alakul Robert helyzete” – fogalmazott.

Nos, Kubica helyzete eddig mindennek mondható, csak rózsásnak nem. Igazán fel sem tudott készülni a 8 év kihagyás óta első F1-es idényére, és hiába rendezte elmaradásait a téli csúszások óta a Williams, az autójukkal az egyszeres futamgyőztes még mindig csak birkózik. Szenvedéséről hű képet fest, hogy csapattársa, az újonc George Russell eddig valamennyi időmérő edzésen legyőzte őt, és többnyire a versenyeken is sokkal jobb teljesítményt nyújt nála.

A lengyel versenyző év elején fölvetette, hogy nem egyforma a csapat két autója. A Williams elkezdte vizsgálni ezt, ám az ausztráliai padlólemez a bakui csatornafedeles incidens során megsemmisült, így nem volt mód alaposabb összevetésekre. Russell azóta már használta kollégája korábbi vázát is, és állította, semmiféle különbséget nem érzékelt. Azzal is legyőzte márkatársát.

George Russell és Robert Kubica (Fotó: XPB) George Russell és Robert Kubica (Fotó: XPB)

Kubica azonban továbbra is úgy érzi, valami nem stimmel, és a Prezeglad Sportowynak adott interjúban megjegyezte, előfordult a legutóbbi versenyeken, hogy bár lerajtolta Russellt, bizonyos taktikai lépések miatt mindig ő húzta a rövidebbet házon belül. „Ez több dolog együttesén múlik. Valamire van ráhatásom, és az utóbbi két-három versenyen sikerült is George elé kerülnöm. De történtek bizonyos dolgok, amik nem rajtam múltak. Emellett George az egyik legnagyobb tehetsége a generációjának, nagyon jó képességekkel megáldva. Ő azt mondja, az autó egyre jobb és jobb lesz, de én ezt inkább nem kommentálnám. Ez csak az ő véleménye” – fogalmazott Kubica, aki év eleje óta sokkal pesszimistábban beszél helyzetükről, mint csapattársa.

Egyes pletykák szerint a Williams inkább pártolja a Mercedes által támogatott tehetséget, és emiatt például a különböző fejlesztések is az ő autójára kerülnek föl először. Kubica ebbe a kérdésbe nem kívánt belemenni, szavai mégis sokat sejtetnek. „Sosem vezettem George autóját, nem tudom megítélni. De nem kell vezetned ahhoz, hogy láss bizonyos dolgokat. Az elmondható, hogy időnként eltérő versenyeket futunk. A különbségek egy olyan rövid pályán, mint a kanadai, ahol csak hét kanyar van, azt mutatják, hogy két különböző világban vagyunk.”

Támogatója, az Orlen eközben azt sem zárta ki, hogy egy Williamsszel történő szakítás esetén segítsen Kubicának egy másik csapathoz kerülni. Az eddigi idei mérlegével ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy bárki is kapkodna utána.

Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak