Franciaországban az idei 3. motorját kapja a Red Bull a Hondától

Helmut Marko már Kanada után elszólta magát, most a Honda hivatalosan is megerősítette: Franciaországban beveti idei harmadik erőforrását! Jön az első büntetés is.

Max Verstappen (Fotó: XPB)

„A teljesítmény tekintetében még hátrányban vagyunk, de a Paul Ricard-on érkezik egy új motor. Ez nem feltétlenül hoz majd nagy előrelépést, arra csak Monzában számítunk” – adott jelentést a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko a motorhelyzetükről a Speedweeknek adott múlt heti interjújában. Hogy a hétvégi Francia Nagydíjon a Honda beveti az idei harmadik erőforrását, már ebből sejteni lehetett, a gyártó pedig a hétvége kezdete előtt egy nappal most meg is erősítette a csere tényét.


„A Paul Ricard-pályán be fogjuk vetni a továbbfejlesztett 3-as specifikációjú erőforrásunkat Max, Pierre és Danyiil autójában” – jelentette be Tanabe Tojoharu, a Honda technikai igazgatója. „Változtatások az előző specifikációhoz képest főként a belső égésű motorban és a turbófeltöltőnél történtek. A szakurai gyárunkban a kutatás-fejlesztési részleg szorosan együttműködött a Honda más részlegeivel, különösképpen az aerodinamikai motorfejlesztés részlegével.”


Hogy a Honda F1-es szakembereinek tehát az autógyár más más részlegei is besegítettek, és ez Tanabe szerint  a folytatásban sem lesz másképp. „A közös munkánk révén már számos technikai megoldással előrukkoltunk. Például a 2018-as MGU-H-fejlesztésünkkel, amely jelentősen javította a megbízhatóságot, szintén az együttműködésünk eredménye volt. A hármas erőforrás gyártása során a technológiai és az aerorészleg aerodinamikai tervezés terén szerzett tudását is felhasználtuk, ugyancsak együttműködve a turbófeltöltőt gyártó IHI-vel.”


„A tesztpadunk adatai azt mutatják, hogy nőtt a teljesítmény az előző erőforrás-verzióhoz viszonyítva, de még nem értük el azon gyártók szintjét, akik jelenleg vezetik a bajnokságot. Ez ugyanakkor egy újabb lépés a helyes irányba, a fejlesztés pedig folytatódni fog a szezon hátralévő részében is, az egész cégünk erőforrásainak felhasználásával” – tette egyértelművé elszántságukat Tanabe.




Fotó: XPB Fotó: XPB


A Le Castelle-i új motort tehát négyből három versenyzőjük kapja meg: Max Verstappen, Pierre Gasly a Red Bullnál, valamint Danyiil Kvjat a Toro Rossónál. Utóbbi versenyző már korábban használta az idei 3. V6-osát, vagyis mivel a mostani a 4. példánya lesz 2019-ben, ez 10 rajthelyes hátrasorolást jelent számára. Ez az oka annak is, hogy Alexander Albon kitart a régebbi motorjánál: ha nála is cserélnének, a Toro Rosso mindkét autója büntetést kapna, és ezt a faenzaiak szeretnék elkerülni.


A Honda a négy gyártó közül elsőként vetette be idei 2. motorját (Baku), most elsőként vált az idei 3.-ra is. Ezzel jócskán előtte járnak a szokásos menetrendnek, mely a hárommotoros szabály miatt 7 futamonkénti cserét diktálna. Az előírtnál több motorkomponens használatával viszont eleve számoltak csapataikkal, motorfejlesztési ütemtervüket már az idénykezdés előtt úgy alakították, hogy nem törődtek a hátrasorolásokkal, inkább a gyors fejlesztésre helyezték a hangsúlyt. Mint azt Marko előrebocsátotta, a 4-es motorjuk várhatóan a nyári szünet után, a szeptemberi Olasz Nagydíjon fog érkezni, és attól már igazán komoly teljesítményjavulást várnak, továbbá azt, hogy a szezonhajrára az erőforrás szempontjából minimálisra csökkentik, eltüntetik a hátrányukat a Mercedesszel és a Ferrarival szemben. Az a csere viszont már mindenkinél automatikus büntetéseket fog maga után vonni.


Az eddig használt motorjaik továbbra is a rendszerben maradnak, azokat szabadedzéseken és kevésbé erőérzékeny pályákon is bevethetik. Hogy lesz-e szükségük négynél több motorra idén, az viszont attól is függ, az egyes fejlesztések mennyire működnek megbízhatóan.