Musorujsag
Élő Eredmények

Latifi Franciaországban is autóba ül

Latifi Franciaországban is autóba ül

Williams
A Kanadai Nagydíj után Franciaországban is autóba ülhet a Williams tartalékversenyzője, Nicholas Latifi. A Forma–2 jelenlegi éllovasa ezúttal a csapat újoncának, George Russellnek a helyét veszi át az első szabadedzésen.

A Williams azt már a kanadai hétvége előtt jelezte, hogy Latifi összesen hat szabadedzésen vehet majd részt a szezon során, ám tudva, hogy a fiatal pilóta érdekelt az F2-es bajnokságban, az tűnt kézenfekvőnek, hogy elsősorban azokon a helyszíneken vetik majd be, ahol a juniorszéria nem rendez versenyt, tehát főleg a szezon utolsó harmadában.

A kanadaival azonban a hétvégén rendezendő Francia Nagydíj első szabadedzésén is számolnak. Latifi ezúttal nem Robert Kubica, hanem a csapattárs, George Russell autóját veszi majd át (az év során 3-3 edzést „vesz el” az aktív pilótáktól), tehát rövid időn belül mindkét Williamst vezetheti.

Nicholas Latifi (Fotó: XPB) Nicholas Latifi (Fotó: XPB)

„Örülök, hogy a hétvégén, Franciaországban is folytathatom a szabadedzésekre összpontosító programot a csapattal a sikeres kanadai hétvége után” – nyilatkozta a versenyző. „A montreali edzésnek rengeteg pozitívuma volt, és most arra törekszem majd, hogy a francia pályán az ott szerzett tapasztalatokra építsek” – tette hozzá.

„A pálya teljesen más lesz, kevésbé kockázatos, jellegéből adódóan ugyanis sokkal magabiztosabban mehetek és nyomhatom a gázt rajta” – utalt arra, hogy a kanadaival ellentétben a hétvégi futam helyszínén nem „leselkednek” szinte minden kanyarban falak a versenyezőkre.

Mivel a hétvégén F2-es futamot is rendeznek, a kanadainak igen zsúfolt lesz a programja. „A hétvégén vegyíteni fogom a Forma–2-es feladatokat az F1-esekkel, szóval ez számomra egy egészen egyedülálló kihívás lesz majd. Több dolgom lesz, de már nagyon várom ezt a hétvégén. Biztosan elfoglalt leszek” – zárta gondolatát.

Nicholas Latifi (Fotó: XPB) Nicholas Latifi (Fotó: XPB)
Borítókép: Nicholas Latifi (Fotó: XPB)

További tartalmak