Kihagyja Hamilton a Francia Nagydíj sajtónapját

Főnöke engedélyével kihagyja a Francia Nagydíj csütörtöki sajtónapját Lewis Hamilton, aki az elhunyt Karl Lagerfeld tiszteletére rendezett megemlékezésen vesz részt.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Az utóbbi három nagydíjhétvégét tekintve a mostani már a második olyan sajtónap lesz, amelyen a média képviselőinek le kell mondaniuk Lewis Hamilton faggatásáról. Az ok ezúttal is hasonló, mégis teljesen más. Míg Monacóban a Mercedes tanácsadóját, a pár nappal korábban elhunyt Niki Laudát gyászolta a címvédő (csapatával együtt), ezúttal a februárban elhunyt divattervezőre, Karl Lagerfeldre emlékezik.


A Mercedes azt közölte, csapatfőnöke, Toto Wolff engedélyezte Hamiltonnak, hogy csütörtökön ne jelenjen meg a Paul Ricard-versenypályán, és helyette Párizsba utazzon, ahol egy megemlékezést tartanak a február 19-én a francia fővárosban elhunyt német divattervező tiszteletére.


Mint ismert, Hamiltonnak a versenyzés mellett a divat is a szenvedélye, és nemcsak látogatja az ezzel kapcsolatos eseményeket, de már saját kollekciói is megjelentek. Egyszer Lagerfelddel is volt alkalma találkozni, akit a divat ősapjának nevezett halála után. „A divatiparban ő volt a vezető, a divat tulajdonképpeni keresztapja. Senki sem határozta meg jobban a divatot nála. Hatalmas örökséget hagy hátra, és nagyszerű példakép azok számára, akik követik őt” – írta még februárban közösségi oldalán.


Monacóval ellentétben az FIA hivatalos sajtótájékoztatójára Hamilton ezúttal nem volt hivatalos, így csak a csapat külön eseményét kellett lemondania. Ahogy a hercegségben, úgy most is Valtteri Bottas tartja a frontot a Mercedesnél.


190620 FraGP időtábla2