Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas: Tudom, hogy le tudom győzni Hamiltont

Bottas: Tudom, hogy le tudom győzni Hamiltont

Motorsport-Total, Auto Motor und Sport
Nagy a nyomás Valtteri Bottason. Az elmúlt hetek visszaesése után győzelmi kényszerben versenyez Franciaországban. De nem hagyja eltűnni új énjét.

Amilyen remekül indult számára a szezon, Valtteri Bottas annyira pocsék heteken van túl Monacóban jókora balszerencse is közrejátszott abban, hogy sok pontot veszített Lewis Hamiltonnal szemben, Kanadában viszont csakis magának köszönhette a visszaesését: az időmérőn hibát hiba követett nála, és ez megpecsételte a sorsát vasárnap is. Három futam alatt összesen 30 pontot bukott csapattársával szemben, és jelenleg 29 egységgel áll mögötte a tabellán. Hiába a korábbi időmérős remeklései és pole-sorozata, rossz rajtjaival, hibáival és az utóbbi két gyengébb időmérőjével mindezt semmissé tette, és a kihagyott lehetőségek nehéz helyzetbe hozták. Vannak, akik máris attól tartanak, a csapatok küzdelme után az egyéni bajnokság is kezd egyhangúvá válni, és ha Hamilton megkezdi a szokásos második féléves hadjáratát, Bottasnak esélye sem marad ellene.

A nyomás nem kicsi a finnen, a kanadaihoz hasonló hibákból viszont többet nem engedélyezhet magának. „A hibák benne vannak. Természetesen próbálsz minél kevesebbet elkövetni, de van, hogy megesik, mint velem a montreali időmérőn. Van, hogy egy szabadedzésen történik, máskor a versenyen vagy a kvalifikáción. Ez így megy. Montrealban nem szereztem annyi pontot, mint szerettem volna, de rájöttem, hogy miért. Eléggé egyszerű dolgokon múlt, és az ilyesmi benne van” – nyilatkozta csütörtökön, miközben csapattársa éppen Párizsban vett részt egy divateseményen.

„Hogy mikor ki van lendületben, az az idény során változik. Bizonyos okok miatt nem tudtam elég pontot gyűjteni az elmúlt versenyeken, de ez semmin sem változtatott. Csakis előre tekintek, és itt újra próbálkozni fogok. Az időmérőn elöl kell lennem, aztán a rajtnál is. A versenytempóm jobb lett 2017-hez és 2018-hoz viszonyítva, de még mindig van pár dolog, amire oda kell figyelnem, és amin bizonyos pályákon és körülmények között javítanom kell. Lewis elég sok ponttal áll előttem, de azt a hátrányt még le lehet dolgozni. Egyszerűen arra kell összpontosítanom, hogy nyerjek, és sok pontot szerezzek.”

Valtteri Bottas (Fotó: XPB Valtteri Bottas (Fotó: XPB

Bottast sokan dicsérték év elején az érezhető megújulása, szemléletváltása miatt, most viszont kezd olyan érzése lenni az embernek, hogy visszatérőben van a múlt évi bizonytalanabb énje. Ő azonban nem érzi így, és nem is hagyná magát visszazuhanni. „Még emlékszem az utolsó győzelmemre, az utolsó pole-omra, mintha csak tegnap lettek volna. Tudom, hogy képes vagyok rá. Minimálisra kell csökkentenem a hibák számát, miközben meg kell őriznem az autóba vetett bizalmamat. Még van hátra tizennégy verseny, szóval hosszú még az út. Nincs értelme azon agyalni, hogy Lewis most éppen lendületben van, én meg nem. Az utóbbi két versenyen már túlléptem, Franciaország egyfajta újrakezdés számomra. Tudom, hogy le tudom győzni Lewist” – mondta.

A papírforma szerint Le Castellet a Mercedes pályája, hiszen leginkább arra a Barcelonára emlékeztet, amelyen fölényes győzelmet arattak májusban. Bottas azonban nem hinné, hogy kizárólag Hamilton lenne az ellenfele ezen a hétvégén. „Itt is vannak hosszú egyenesek, amelyekben az eddigi tapasztalatok alapján a Ferrari nagyon gyors. Nem is gondolunk arra, hogy ez a hétvége már a zsebünkben van.”

Kép: M4Sport Kép: M4Sport
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak