Musorujsag
Élő Eredmények

Futamokig nem tűnt fel a Ferrarinak egy 3 tizedbe kerülő hiba?

Futamokig nem tűnt fel a Ferrarinak egy 3 tizedbe kerülő hiba?

Motor Sport, Speedweek
Sajtóértesülés szerint sokba kerülő, ám az első versenyeken észre nem vett hibára bukkant a Ferrari az idei autóján, amely nagyban hozzájárult a vártnál gyengébb évkezdésükhöz.

Három tizedmásodperc volt a Ferrariban az év első versenyein úgy, hogy a csapatnak fogalma sem volt erről? A Motor Sport magazin szakírója, Mark Hughes szerint így volt, és ez a korrelációs probléma állhatott a Scuderia korai gyengélkedéseinek hátterében, ahogy ez áll a Le Castellet-ben tesztelt új fejlesztések mögött is.

A vörösök pénteken először vitték pályára módosított első szárnyukat, melyet átalakított első fékhűtésekkel, a padlólemez kisebb módosításaival és a hátsó szárnyvéglap igazításával egészítettek ki. Mind Mattia Binotto, mind a versenyzők azt hangsúlyozták, hogy az új elemek nem hoznak majd számukra fordulatot, csak irányt fognak nekik mutatni a fordulat eléréséhez szükséges megoldás keresésében. Csapatfőnökük egyfajta ellenőrzést is emlegetett: az új elemek működésével azt tesztelik, valóban megértették-e a problémájukat, és nyomon vannak annak megoldásával is.

A német Auto Motor und Sport mellett Mark Hughes is úgy értesült, hogy munkájukat az első versenyeken a gyári szimulációs eszközeik korrelációs problémái hátráltatták, melyek mindeddig elfedtek bizonyos hibákat. A brit újságíró szerint a most bevetett új szárny tesztelése közben bukkantak rá az eltérésre a szimulátor és a pályán mért adatok között. Arra jutottak, hogy addig rosszul hangolták az autójukat aerodinamikai szempontból, és olyan hendikeppel versenyeztek, amit pontosabb eszközök segítségével nem kellett volna magukkal cipelniük.

Hughes szerint a malőr komoly hátrányt jelentett a csapat számára. „Amikor a valódi világban elkövetett hibát reprodukálták a szimulátorban, egyik tesztversenyzőjük megállapította, hogy három tizeddel lassabb Barcelonában. A következtetés az volt, hogy hét versenyen át 0,3 másodpercet érő hangolási hibával versenyeztek” – írta a brit.

Charles Leclerc (Fotó: XPB) Charles Leclerc (Fotó: XPB)

A Ferrariról korábban is lehetett hallani, hogy nem működnek tökéletesen a gyári eszközeik, a barcelonai évközi teszten pedig többek között azért is biztosították egyik napjukat Antonio Fuoco számára, mert az olasz segítségükre volt a szimulátor fejlesztésében.

Persze tény, Barcelonában a Ferrari lényegesen messzebb volt a Mercedestől az említett 0,3 másodpercnél (0,9-re!), ám több pályán ennyi nyereség még épp elég lett volna ahhoz, hogy kihívókká váljanak. Hughes százalékokban kifejezve az egyes pályákhoz igazította ezt az eltérést, és megállapította, az időkülönbséggel Kínában és Azerbajdzsánban is pole-t szerezhettek volna a vörösök a harmadik rajtkockájuk helyett, míg Spanyolországban a második helyett az első sorba kerülhettek volna.

A szakember külön kiemelte, ahogyan számításai elméletiek, a birtokába jutott információ is csak egy pletyka. Olyan pletyka, amit a Ferrari főnöke pénteken igyekezett cáfolni. „Magam is olvastam erről, és csak annyit mondok: ez nem állja meg a helyét. Nincsenek efféle korrelációs problémáink, és ha lettek is volna, már rég megoldottuk volna őket” – jelentette ki Binotto.

Egy biztos, a Ferrari a múlt év végén hetekkel, hónapokkal lemaradt, miután félrefejlesztette autóját Monzát követően, és most Sebastian Vettel szerint a Franciaországban bevetett fejlesztései sem úgy muzsikáltak eddig, ahogyan kellett volna. Binotto ugyanakkor jelezte, ettől a hétvégétől végleges választ még korai lenne várni. A Ferrari aerodinamikai koncepciója nem változott, kis légellenállású és kevesebb leszorítóerőt termelő gépüknek pedig nem Le Castellet a legkedvezőbb helyszín. Sőt, az egyik leggyengébb pályájuk lehet.

Idotabla pentek

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak