Musorujsag
Élő Eredmények

Végre jókor volt a legjobb Leclerc – a Ferrari is segítette

Végre jókor volt a legjobb Leclerc – a Ferrari is segítette

FIA, Autosport, Racefans
Külön ráment az időmérős és Q3-as teljesítményre Charles Leclerc, a Ferrari is segítséget nyújtott neki, és Franciaországban meg is lett a munkájuk eredménye.

Charles Leclerc a franciaországi hétvége előtt arról beszélt, hogy idén az időmérős teljesítményét érzi a legnagyobb gyenge pontjának. Leglátványosabb szombati hibáját a bakui Q2-es falnak ütközése jelentette, ám azon kívül is több alkalommal bakizott, amikor igazán nagy volt a tét, és ha visszatekintünk a tavalyi sauberes szezonjára, akkoriban is jellemző volt rá, hogy nem az utolsó köre volt a legjobb a kvalifikáción.

Csütörtökön arról beszélt, az első nagydíjak tanulságaként változtatnia kell az időmérős szemléletmódján. „Elkövettem pár hibát, és dolgoznom kell ezen. A cél, hogy mindent összerakjak az időmérőn, mivel a versenytempóm eddig jó volt. Sajnos a kvalifikációk sok hibát hoztak számomra, és szerintem Kanadában még szerencsés is voltam, hogy a harmadik helyről rajtolhattam a hibám után. Ezekből muszáj tanulnom, főleg a Q3-on kell javítanom” – nyilatkozta a monacói.

Gyengélkedése egyik fő okát abban látta már két hete is, hogy nem képes elég hatékonyan követni autója beállításaival a pálya állapotának és a körülményeknek a változását. „Ez több tényező együttese. Még tanulom a dolgot, és tudatosabban figyelnem kell ezekre. Például többet kell kérdezősködnöm az időjárási körülményekről. A szél nagyban befolyásolja a mai autók viselkedését, és Kanadában elég sokat változott. De nem ez a fő probléma. A fő probléma az, hogy nem rakok össze mindent az időmérőn vezetés szempontjából. Próbálok majd kiszámíthatóbb beállítást választani, és a Q1 helyett a Q3-ra tökéletesíteni azt. Próbálom tartani a lépést a pálya változásaival, ez lesz a kulcs” – utalt arra, hogy Kanadában a melegedés és a szél miatt a Q1-től a Q3-ig fokozatosan lassult, miközben Sebastian Vettel együtt változtatta autóját a pályával.

Charles Leclerc (Fotó: XPB) Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Ezek ismeretében érdekes volt hallani, ahogyan a Francia Nagydíj időmérő edzésének záró felvonásában két menete között a garázsban a változásokról informálódott mérnökénél, aki részletesen elmondta, milyen irányt vett a többeket megzavaró szél.

Mattia Binotto csapatfőnök elárulta, ők is nagy hangsúlyt fektettek a problémára, és minden segítséget megadtak a monacóinak. „Ez a tapasztalat kérdése, de annyi biztos, hogy mi segítjük őt. Végigmegyünk azon, mi történt a legutóbbi időmérőkön. A lényeg, hogy megértse, hogyan kell kezelni az autót a pálya változásával, és hogyan lehet optimalizálni azt a Q1-től a Q3-ig. Megnézzük az adatokat, összevetjük őket akár Sebastianéval is, amiből lehet tanulni” – magyarázta a csapatfőnök.

Leclerc egyik fő támaszát a rutinos mérnök, Jock Clear jelenti, aki amolyan mentorként segíti a ferraris boldogulását év eleje óta, és nemcsak az ő munkáját felügyeli, hanem a vele dolgozó versenymérnök és a többi szakember munkáját is.

A harmadik rajthely annak jele, hogy jó irányba indultak el. „Tudatában voltam annak, hogy a gyenge pontom az utóbbi hétvégéken az volt, hogy nem tudtam a megfelelő állapotba hozni az autót a Q3-ra. Emiatt keményen dolgoztam ezen, és nagyon elégedett vagyok, hogy javulás tapasztalható ezen a hétvégén. A Q3-as köröm jó volt. A szél máshogyan fújt a Q3-ban, ezért nem volt egyszerű, veszítettem is egy kis időt a nyolcas-kilences kanyarban, de ettől eltekintve jó kör volt, az autó végre jókor volt jó. Ennek örülök” – értékelt elégedetten a Ferrari tehetsége.

Idotabla vasarnap

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak