Musorujsag
Élő Eredmények

A bárba küldték, de Räikkönen inkább elkápráztatta csapatát

A bárba küldték, de Räikkönen inkább elkápráztatta csapatát

Auto Motor und Sport, Motorsport Week, F1i.com
Három eredménytelen és gyötrődős hétvége után Kimi Räikkönen visszavezette az Alfa Romeót a pontzónába. A szombati vereséggel nagy szerencséje volt, vasárnap az ellenfelét felbosszantotta, feletteseit elkápráztatta.

Elsüllyedt a középmezőnyben az utóbbi hetekben az Alfa Romeo. Azt követően, hogy Kimi Räikkönen kiegyensúlyozott teljesítménnyel három futam után még vezette az alsóházat, az év 5. versenyén, a Spanyol Nagydíjon egy három hétvégés pont nélküli sorozat vette kezdetét a svájciaknál. A kezdetben ígéretesnek tűnő autójuk egyre rosszabb benyomást tett a fejlődő riválisokhoz képest, csapatfőnökük, Frédéric Vasseur pedig éppen a franciaországi hétvége előtt emelte ki, hogy csapata túl sok hibát vétett eddig, és több már nem fér bele.

Räikkönen a hétvége előtt egyetlen okra vezette vissza gyengélkedésüket. „Egyszerűen több leszorítóerőre van szükségünk. Ettől eltekintve nincs olyan terület, amire azt mondanám, ez hátráltat leginkább. Egyes pályákon vagy kanyarokban gyorsabbak vagyunk, mint másokon, és az autó kerékvetőkön való viselkedése is változó, és bizonyos kanyarokban furcsán viselkedik. De a leszorítóerő sok mindent megoldana. Ezzel hamarabb és hatékonyabban bírhatod működésre a gumikat is. A leszorítóerő manapság minden téren hasznos” – elemezte helyzetüket.

Még azt is hozzátette, a visszaesésük nem olyan nagy, mint amilyennek látszik. „Nem állítom, hogy az szezon első felében jobbnak éreztem mindent, egyszerűen a többieknek akkor talán még nehézségeik voltak, amit azóta rendeztek. Nincs nagy különbség, szoros a csata, és csak egy kis változás is sokat segíthet. Ötleteink vannak, de időre van szükségünk.”

Hogy mennyire a lényegre tapintott, az aztán a franciaországi hétvégéből kiderült. Csapata a formahanyatlásra egy háromlépcsős fejlesztési csomaggal reagált, melynek első lépcsőfokát Le Castellet jelentette. Egy új padlólemezt, valamint módosított fordítólemezeket vetettek be, melyek hozták is, amit vártak tőlük. És hirtelen újra ott termettek a harcban.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

Utolsóból első: Räikkönen jól járt a szombati vereséggel

Szombaton az igazi villanást azonban nem Räikkönentől, hanem az őt idén erőből másodszor legyőző Antonio Giovinazzitól láthattuk, aki életében először a Q3-ba jutott, megszerezve a 10. rajtkockát, miközben neves kollégája csak a 12. lett. Csakhogy az olasz dicsősége vasárnap hamar a múlté lett. Rajta kívül egyedül Pierre Gasly rajtolt a lágy gumin, és a franciával ellentétben ő képtelen volt életben tartani azt, ami már a 7. kör végén a boxba kényszerítette. Ezek után nem volt választása, mint két kerékcserére átállni, amivel esélye sem volt a 16. helynél előrébb jutni. Így továbbra is várhat az első pontjára.

„Egy körön nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy a közepes gumin jussunk tovább a Q3-ba. De Antonio számára a bejutás fontos volt pszichológiai szempontból, mert csak erősítette az önbizalmát. És nem is mindig egyértelmű, hogy a lágy gumi a legrosszabb a rajtnál, hiszen tavaly Szocsiban Charles Leclerc is azon rajtolt, miközben senki sem akart azon indulni. Ott mi játszottunk helyesen” – védte meg a stratégiájukat Beat Zehnder csapatmenedzser.

Räikkönen eközben remekül jött ki a házon belüli vereségből, hiszen maga választhatott gumit a rajthoz, és a kemény típuson egészen a 31. körig nyújtotta az első etapját. Ezzel egyfelől simán maga mögé utasította Giovinazzit, másfelől harcba szállhatott a Renault-kal. A kocka megfordult: így lesznek „elsők” az „utolsókból”…

„Kissé csalódott voltam, hogy lemaradtam a Q3-ról, de tudtuk, hogy sokkal jobb lesz más gumin rajtolni, mint a lágy. És így is lett. Nem sikerült a legjobban a rajtom, de szerencsére nem veszítettem túl sokat az egyenesben, és vissza tudtam küzdeni magam pár kanyar után. A rajtot követően kedvező helyzetben voltunk a kemény gumin” – mondta szerencséjéről 2007 bajnoka.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

„Tért volna le egy bárba!”

A fő ellenfele egyébként Nico Hülkenberg volt, aki szinte a teljes versenyt az ő hátsó szárnyát nézve töltötte. Pedig próbálkozott alternatív stratégiával (3 körrel tovább maradt kint, hogy kicsit frissebb gumija legyen a hajrára), valamint támadásokkal is (kétszer került igazán közel), ám a „Jégemberen” nem talált fogást. „Ez a kölyök teljesen az utamat állta” – jegyezte meg tréfás elismeréssel Hülkenberg a futam után. Külön kiemelte, ellenfele mennyire jól helyezkedett, majd megállapította: „Jobb lett volna, ha letér egy bárba! Akkor szabad lett volna az út előttem egész versenyen, és jobb helyezést érhettem volna el…”

„Nagyon nehéz és kínkeserves volt mögötte. Az utolsó körben ugyan még érdekessé vált a dolog, de akkor egy kicsit meglépett. Azt nagyon élveztem” – utalt arra, hogy Räikkönennel az 53. körben bekapcsolódtak Daniel Ricciardo és Lando Norris pályaelhagyós ütközetébe, melynél a finnek sikerült is megelőznie Ricciardót.

Az ausztrál ugyan ezt követően újra elé került, ám mivel a pályán kívül tette, utólag megbüntették, s így a 7. hely mégis Räikkönenre szállt. „Örülünk a pontoknak. A középmezőnyben minden egyes pont számít” – jelentette ki Vasseur, aki bár nem feltétlenül értett egyet a büntetéssel, most nem mégsem ellenezte azt. „Ha a szabály ellenünk van, akkor mi is mindig büntetést kapunk. Még akkor is, ha a józanész azt mondaná, hogy túlzás a büntetés. Így volt ez a bakui első szárny esetében is (ti. Räikkönent kizárták az időmérőről, mivel a megengedettnél minimális mértékben hajlékonyabb volt az első szárnya – a szerk.). Nem szeretem a büntetéseket, de ha már mindent a boncasztalra teszünk, akkor helyes, hogy Ricciardo is büntetést kapott. Kétszer hagyta el a pályát, kétszer szerzett előnyt belőle.”

Beat Zehnder szerint nemigen volt mentsége az ausztrálnak. „A nyolcas kanyarban négy kerékkel hagyta el a pályát, majd olyan szögben tért vissza, hogy Norrisnak menekülnie kellett. Ha Vettelt Montrealban megbüntették, akkor Ricciardo esetében sem volt más választásuk. A kilences kanyar kijáratánál Kimi volt elöl, tartotta a versenyívet, de Daniel ismét teljesen letért a pályáról. Volt elég helye balra menni, ahol lendületet veszített volna, de kívülről is próbálkozhatott volna. Egyértelmű, hogy előnyre tett szert” – mutatott rá a nekik hasznos büntetés létjogosultságára.

Kimi Räikkönen és Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen és Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Amivel Räikkönen elkápráztatja feletteseit

Ám a jó eredmény többről szólt puszta szerencsénél. A fejlesztéseik beváltak, ráadásul van egy kiváló versenyzőjük is. „Ha a tempónkat a McLarenéhez viszonyítjuk, a versenyen közelebb voltunk hozzájuk. Ebben Kimi gumikezelése is nagy szerepet játszott. Ha igazi előrelépéseket akarsz tenni, mindkettőnek stimmelnie kell: a fejlesztéseknek és a gumikezelés megértésének is” – emelte ki Vasseur.

Zehnder szerint Räikkönen igazi kincs számukra, ami olyasmikben nyilvánul meg, ami a tévés közvetítésekből nemigen jön át a kívülállóknak. „Kimi hihetetlen! Egész verseny alatt Hülkenberg gyakorolt rá nyomást, de végig higgadt maradt. Tudja, mikor kell gázt adnia, és mikor nem. Tudja, hogyan kell óvnia a gumiját. Tudja, mikor melyik motormódot kell választania, és milyen energiatöltöttségre kell kapcsolnia. Más versenyzőknek három-négy emlékeztetőre is szükségük van körönként, míg Kimi mérnökének semmit sem kell mondania, mert mindent magától csinál.”

„Kimi mindig információt vár arról, ki mikor állt ki, és mennyi ideig. Tudni akarja a különbségeket előtte és mögötte is, valamint azt is, az ellenfelei mikor vannak a kerékcserés ablakban. Így azt már nem is kell mondani neki, hogy mikor szükséges gyorsítania. Mindent kézben tart” – méltatta a 300 fölötti futam rutinjával rendelkező finnt.

Räikkönen szerényen csak annyit mondott: „Boldog vagyok, hogy végre újra a pontokért harcolhattunk. Egészen jó autónk volt. Még fejleszteni kell, de sokkal jobb, mint az utóbbi versenyeken.”

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

A folytatásban érkezni fognak az új fejlesztések. Bár a veterán szerint ezen a téren lassabban tudnak reagálni, mint volt csapata, a Ferrari, az Alfa Romeo is képes lehet fordítani korábbi helyzetén. „Nem mondanám, hogy lassabb a fejlesztés, de bizonyos korlátaink vannak, lassabban tudsz megoldani problémákat, új elemeket tervezni, gyártani és tesztelni. Egy élcsapatnak nagyobb forrásai vannak. Nem hatalmas az eltérés, de azért megvan. És főleg akkor érezhető, amikor egymás utáni versenyek jönnek, ilyenkor lassabban reagálunk” – mondta.

Az Alfa szerencséjére azonban ebben is ott van nekik a tapasztalt Räikkönen, aki irányt mutathat nekik. Még akkor is, ha ő maga nem tekinti másnak a mostani szerepét. „Nem hinném. A munkám és a helyzetem is ugyanaz. Semmit sem csinálok másképp, mint korábban. Remek embereink vannak, csak kicsit gyorsabbá kell tennünk az autót, és akkor minden jó lesz” – fogalmazott a világbajnok.

Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak