Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalosan is bejelentette Lowe távozását a Williams

Hivatalosan is bejelentette Lowe távozását a Williams

Williams
Noha a szakember már hónapok óta nem dolgozik az istállóval, a Williams hivatalosan csak most erősítette meg a technikai igazgató, Paddy Lowe távozását, aki március eleje óta „szabadságát töltötte”.

A nagy reményekkel érkező, és az istálló igazgatói tanácsában is érdekeltté váló Lowe utoljára a barcelonai teszten jelent meg Williams-dolgozóként, majd – tudva, milyen komoly szerepet vállalt, nem kis meglepetésre – jött a hír, március ötödikétől „személyes okok miatt” szabadságra megy, és nem lesz érdekelt az istálló ügyeinek intézésben.

Azóta jóformán mindenki elkönyvelte, hogy véget ért Lowe és a Williams munkakapcsolata, a csapat azonban csak a mai napon adott ki erről hivatalos közleményt, melyben közölte a nyilvánossággal, a szakember azonnali hatállyal távozik posztjáról és az igazgatói tanácsból is.

Williams (Fotó: XPB) Williams (Fotó: XPB)

A kommünikében idézett Lowe úgy fogalmazott, ő maga döntött a távozás mellett. „Hosszas mérlegelés után arra a döntésre jutottam, nem fogok visszatérni a Williamshez” – mondta. „Minden korábbi kollégának sok sikert kívánok! A legjobbakat az előttük álló kihívásokhoz, melyekkel egészen biztosan meg fognak birkózni. A Williams rajongóinak pedig szeretnék köszönetet mondani.”

A helyettes csapatvezető, Claire Williams a most ismertetett döntés kapcsán röviden megjegyezte, elfogadják és megértik Lowe álláspontját, a jövőre nézve pedig a lehető legjobbat kívánják a tapasztalt szakembernek.

Lowe távozása után Doug McKiernan lett a vezető technikai szakember a Williamsnél, ahová a szezon elején a korábbi műszaki igazgató, az istállóval a kezdetek óta számos szép sikert elérő Patrick Head is visszatért, igaz, már „csak” tanácsadóként. Róla Williams a Francia Nagydíj helyszínén elmondta, tapasztalta felbecsülhetetlen érzék, a dolgozóknak pedig bármikor hajlandó segíteni, az pedig, hogy a nehéz időkben visszatért a csapathoz, „nagyon szép” volt tőle.

Claire Williams (Fotó: XPB) Claire Williams (Fotó: XPB)
Borítókép: Paddy Lowe (Fotó: XPB)

További tartalmak