Musorujsag
Élő Eredmények

Két büntetés Ausztriában motorcserék miatt

Két büntetés Ausztriában motorcserék miatt

FIA, Auto Motor und Sport
Két versenyzőt is hátrasorolnak az Osztrák Nagydíj rajtrácsán – az ok mindkettejüknél motorcsere. Hogy Nico Hülkenberg csatlakozik-e hozzájuk, még kérdéses.

Az FIA a pénteki első szabadedzés kezdetekor erősítette meg, hogy két büntetést érő motorcsere is történt a mezőnyben az ausztriai hétvége kezdetén. Carlos Sainz esetében a McLaren teljes „sorcserét” hajtott végre, a spanyol autójába mind a hat motorkomponensből új példány került. Esetében ez azt jelenti, hogy automatikusan a mezőny végére kerül, mivel belső égésű motorból, turbóból, MGU-H-ból már a 4.-et kapta, az MGU-K-ból, központi elektronikából és energiatárolóból pedig a 3.-at.

Sainznak jó hír, hogy a mostani már a legújabb fejlesztésű Renault-motor, mely a hírek szerint nagyjából 10 lóerővel erősebb az előző változatnál. E pluszlóerők segíthetnek neki fölzárkózni vasárnap.

Alexander Albon volt a másik büntetett. Ő az utolsó versenyző a Hondánál, aki használni kezdte a japánok 3-as specifikációját. A múlt héten Danyiil Kvjatot büntették meg a cseréért, most csapattársán volt a sor. A thaiföldi V6-osból, turbóból, MGU-H-ból és MGU-K-ból kapott új példányt, ám a határt egyelőre csak a belső égésű motorral és a kinetikusenergia-visszanyerő rendszerrel lépte át.

Motorsport kozvetitesek OsztrakGP

Kérdés, lesz-e harmadik büntetett is a hétvégén. Nico Hülkenberg csütörtökön azt nyilatkozta,  ha választhatna, ő Ausztriában váltana a büntetést érő 4. idei motorjára, mivel ezen a pályán jobb esélyt lát előzni, mint a következőkön. Csakhogy az ő új Renault-motorja még nem készült el teljesen. „A motor egyenest a tesztpadról érkezett, még ellenőrizni kell” – jelentette a sajtónapon. Az új példány még aznap is Franciaországban volt, és péntekre nem is érkezett meg, így a Renault versenyzője az edzésnapot a régi erőforrásával kezdte meg.

A mezőnyben Sainz és Albon mellett még egy versenyző kapott új egységet: Valtteri Bottas Mercedesébe egy új MGU-K került, amivel elérte a szezonon belül megengedett határt.

A versenyzők által eddig felhasznált motorkomponensek:

V6-os Turbó MGU-H MGU-K Energiatároló Központi elektronika
Lewis Hamilton 2 2 2 1 1 1
Valtteri Bottas 2 2 2 2 1 1
Sebastian Vettel 2 2 2 1 1 2
Charles Leclerc 2 2 2 1 1 2
Max Verstappen 3 3 3 2 2 2
Pierre Gasly 3 3 3 2 2 2
Daniel Ricciardo 3 3 3 2 2 2
Nico Hülkenberg 4 4 4 3 2 3
Romain Grosjean 2 2 2 1 2 2
Kevin Magnussen 2 2 2 1 2 3
Carlos Sainz 4 4 4 3 3 3
Lando Norris 2 2 2 2 2 2
Sergio Pérez 2 2 2 1 1 1
Lance Stroll 3 3 3 2 1 1
Kimi Räikkönen 2 2 2 1 2 2
Antonio Giovinazzi 2 2 2 1 2 3
Danyiil Kvjat 4 4 4 3 3 3
Alexander Albon 4 3 3 3 2 2
George Russell 2 2 2 1 3 3
Robert Kubica 2 2 2 1 1 1

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak