Musorujsag
Élő Eredmények

A Red Bull sem érti, miért volt annyira gyors

A Red Bull sem érti, miért volt annyira gyors

Motorsport
A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner elismeri, nem érti teljesen, miért volt annyira gyors autójuk a Max Verstappen parádés felzárkózásával és futamgyőzelmével végződő Osztrák Nagydíj utolsó szakaszában.

Noha az időmérő után nem tűnt elképzelhetetlennek, a rajtot követően senki sem gondolt arra, hogy a beragadó, és fontos pozíciókat veszítő Verstappen esélyes lehet a futamgyőzelemre, a holland azonban remek fölzárkózást produkált, és megszerezte az elsőséget csapata hazai futamán. Autója főként a viadal második részében tűnt gyorsnak.

Ezt részben gumielőnyének (jóval frissebbek voltak az abroncsai) köszönhette, miközben a Honda megengedte, hogy a csapat föltekerje a versenyző erőforrását, aki így mindent kipréselhetett abból, tempója azonban ezen tényezők ellenére is meglepően gyors volt – az eddig látottakhoz képest.

És ez nemcsak a szurkolókat és szakértőket lepte meg, hanem a Red Bull csapatvezetőjét is. „A futam második felében valóban száguldottunk, az autó elképesztően gyors volt” – kezdte Horner. „A valóság azonban az, hogy nem teljesen értjük, miért.”

Christian Horner (Fotó: XPB) Christian Horner (Fotó: XPB)

„Egyértelmű, hogy a fejlesztések, amiket az utóbbi hetekben vetettünk be, kezdenek összeállni, és nagyon jól működnek, de ezt a versenyt a nehezebbik úton járva nyertük meg. Három versenyzőt is le kellett előzni a legfőbb ellenfeleink közül, Max pedig ment, és pont ezt hajtotta végre” – dicsérte a holland versenyzőt.

Miután a csapat megszerezte idei első győzelmét, a tanácsadó, Helmut Marko kijelentette, ő továbbra is hisz abban, hogy meglehet az év elején általa célba vett – és sokáig lehetetlen küldetésnek tűnő – öt szezonbéli siker.

Horner egyelőre óvatosabb. Ő elsősorban a folyamatos fejlődést akarja látni csapatától, és nem jelöl ki ennyire pontos célokat. „Egyszerre egy futamra figyelünk. Nyertünk a Hondával, ami nagyszerű eredmény számunkra. Az előző 27 évben egy győzelmük volt, szóval most erre a sikerre fogunk építeni. Továbbra is szeretnénk egyre jobban és jobban teljesíteni. Ez a fő cél!” – mondta.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull) Max Verstappen (Fotó: Red Bull)
Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak