Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel F1-es forradalma: Ha így haladunk, a versenyzők is eltűnnek

Vettel F1-es forradalma: Ha így haladunk, a versenyzők is eltűnnek

Servus TV, Motorsport-Total
Forradalmi változtatásokra lenne szüksége a Forma–1-nek Sebastian Vettel szerint. Úgy látja, a szabálykönyvet teljesen újra kéne írni, miközben a sportágnak be kellene látnia, hogy többé nem lehet az autóipar szolgája, mivel már nem teljesen számít a technológia élharcosának sem.

Bárhogy is alakul a folytatás, garantáltan a 2019-es Forma–1-es idény egyik legjellegzetesebb képsora lesz, ahogyan Sebastian Vettel a Kanadai Nagydíjat követően elveszi Lewis Hamilton autója elől az 1-es táblát, és kicseréli azt a 2-esre. Akkori büntetése miatt a négyszeres világbajnok annyira dühös volt, hogy alapvetően hibásnak nevezte a modern kori Forma–1-et, melyet ma már a versenyzés helyett a jogászok nyelvén írt szabályzat, valamint a politikai játszmák határoznak meg.

„Először természetesen dühből nyilatkozik az ember. Utólag visszatekintve talán már kicsit józanabbul látja a dolgokat. Ennek ellenére még mindig úgy vélem, hogy a sportág túl van szabályozva, és egy olyan örvényben vagyunk, amelyből nehéz kitörni” – tekintett vissza montreali dühöngésére és kritikájára Sebastian Vettel a Servus TV-nek nyilatkozva.

A szabályok túlbonyolítottságáról azóta sem változott az álláspontja, és bár tudja, hogy e problémát nem egyszerű felszámolni, szerinte valamit mégis cselekedni kell. „Amikor a technikai oldalon vagy a versenyzés módjára vonatkozóan adott egy köteg papírnyi szabály, azon már nehéz változtatni, nem lehet visszafelé menni. Ha már valamit papírra vetettek, ahhoz mindenkinek tartania kell magát.”

Szerinte ez azonban tévút, mivel a sportágban nem lehet mindent a „fekete-fehér” rendszer szerint besorolni. „Valószínűleg nincs tökéletes megoldás. Viszont abban hiszek, hogy itt-ott lehetne finomítani, mert a szurkolók és a résztvevők szemszögéből ez az egész túlságosan összetetté vált már, túlbonyolítottá.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Szerinte az természetes, és minden sportág velejárója, hogy vannak viták nézetkülönbségekről, ám azt túlzásnak tartja, hogy e viták utólagosan döntsenek győzelmek sorsáról, valamint hogy nem egyértelmű ítéletek változtassanak végeredményeken. Ehelyett a versenyzésnek kellene a középpontban maradnia, és a szabályok alkotói és betartatói nem hagyhatnák, hogy ők kerüljenek a reflektorfénybe, sem azt, hogy a versenyzők és csapatok kényszerítsék ki belőlük az állandó közbelépést. „Bizonyos versenyhelyzetekben is látható ez. Gyakran még a versenyzők által használt nyelvezet is ugyanaz, mint ami a szabályzatban szerepel. A kérdés csak az, hallgatnak-e erre. Ha a fociban egy játékos egy szabálytalanság után sárga lapot követel, és a spori ilyenkor elkezdene hajlani a sárga lap felmutatására, akkor mindenki elkezdene panaszkodni. A bíró lényege pont az lenne, hogy a dolgok fölött álljon, és ne hagyja befolyásolni magát. De a Forma–1-ben sok a politika, nagyon sok embernek van nagy hatalma és befolyása.”

E politikát és érdekharcot Vettel a változás legfőbb visszatartó erejének tekinti. „A gond az, hogy a rendelkezésre álló papíroktól nem lehet csak úgy megszabadulni. Mindig lesznek, akiknek az érdeke azt kívánja, hogy ne tegyük, és mindig ütközni fognak az érdekek. De végső soron amit csinálunk, az mégiscsak szórakoztatás és sport” – emlékeztetett.

Ha rajta múlna, ő szívesen egyszerűsítené le a szabályzatát. Mint korábban mondta, a jelenlegit egyszerűen elégetné, és az sem lenne ellenére, ha az új szabályzat legfeljebb kétoldalas lenne. „Ha két A4-es oldal lenne csak, akkor sokkal több szabadságunk lenne. Ugyanakkor lehet, hogy bizonyos dolgokat kihasználnának, és ezzel túllőnénk a célon” – mondta ennek kapcsán.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Az F1-nek el kéne távolodnia az autóipartól?

Vettel nem tudja, a jövő hoz-e változást szabályfronton, ám az általa említett hatalmi harcok szerinte a 2021-es tervek alakulására is rányomják a bélyegüket. Ahogyan rányomták már az aktuális szabályzatra is, kezdve a sok sebből vérző motorformulával, mely évekre megfagyasztotta az erőviszonyokat.

Ezek alapján a német szerint a királykategóriának mindenekelőtt pár alapvető kérdésre kellene választ találnia, és a szabályok átalakítása előtt a szemléletmódja megváltoztatásán kéne elgondolkodnia. „A Forma–1-nek valamikor el kell döntenie, mit akar elérni. Akarja ezt az összetettséget? Továbbra is olyan szintű technológiát akar-e, amely ennyire megfogadhatatlan és távoli? Vagy inkább szórakoztatásnak és sportnak tartja ezt, és ennek megfelelően egyszerűsíti le? Ez két olyan dolog, amik a már meglévő és egyre csak gyarapodó tudásunkkal egyre távolabb kerülnek egymástól.”

Vettel 2014-ben hajszárítóknak és számítógépeknek csúfolta az új Forma–1-es motorokat. A szurkolók és versenyzők által is szeretett régi hangzás már a múlté, az erőforrások működtetése és fejlesztése pedig külön tudománnyá, csillagászati összegeket fölemésztő procedúrává vált. És ezen a téren 2021 sem ígér sok változást, hiszen a résztvevő gyártók miatt a technológia sokban nem fog módosulni, a több probléma forrását jelentő MGU-H-hoz is ragaszkodott a négy motorgyártó.

Motorok Fotó: xpbimages.com

A Ferrari versenyzője szerint viszont éppen ez a szemléletmód idegeníti el a sportágtól a szurkolókat és lassan a versenyzőket is, ezért ezen a téren is változtatni kéne. Rámutatott: az autóipar akkora változásokon megy keresztül, hogy az F1 szerepe is átalakulóban van. És az irány nem feltétlenül az, amit a sportág annak hisz. Mert miközben az FIA és az F1 folyamatosan azzal érvel, sorozatuknak „relevánsnak kell lennie az autóipar számára”, Vettel szerint a vágyott vezető szerep már rég nem a Forma–1-é, és egyre kevésbé lesz az övé.

Emiatt nem is kéne annyira ragaszkodnia hozzá, mert ha megteszi, annak a népszerűsége szempontjából rossz vége lehet. „A Forma–1 több tekintetben már nem nevezhető éllovasnak. Nincs ABS-ünk, sem kipörgésgátlónk, ezek a dolgok nincsenek az autónkon, mert a versenyzőknek kell előtérben állniuk. Pedig minden normál autóban megvannak, ezekkel mind rendelkeznek. Ez már egy eltávolodás, és mi nem vagyunk élharcosok többé. Ha megnézzük, mi zajlik a mobilitásban, merre tart az ipar, az alapján a következő évtizedekben már vezetőre sem lesz szükség. Szóval ha a Forma–1 ennek az élharcosa akar lenni, akkor gyakorlatilag nem lesz majd szüksége versenyzőkre. De én nem hiszem, hogy annak lenne bármi szórakoztatóértéke.”

Amíg ezt nem látja be az F1, a négyszeres világbajnok szerint addig hiába próbálják mesterkélt módszerekkel kikényszeríteni, hogy a technológiáról a versenyzőre tolódjon a hangsúly. Visszatérő ötlet például a rádiózás betiltása, amit Vettel alapvetően nem ellenez, jelen körülmények között mégis hibás lépésnek tart. „Ahhoz, hogy megszabadulj a rádiózástól, előbb olyan autókat kell építeni, és olyan szabályokat kell írni, amelyek mellett nincs szükség annyi utasításra. Szó sincs arról, hogy minket távvezérelnek. A gondot az autók összetettsége jelenti. Harminc évvel ezelőtt a versenyzőknek még nem kellett ilyen sok mindenre figyelniük, az autók sem követeltek annyit. Bizonyos dolgokat a versenyző elfogad, de vannak dolgok, amikkel nem igazán tud mit kezdeni, például hogy most éppen ki- vagy bekapcsolok-e egy bizonyos szenzort, vagy újraindítok-e valamilyen rendszert, amik csak azért kellenek, hogy a mérnökök megfelelő grafikonokat kapjanak.”

Ezek alapján a Ferrari versenyzője úgy véli, az F1-nek el kéne határoznia magát, és szakítania kéne a most görcsösen követett úttal. „El kell jönnie annak a pontnak, amikor kimondják, hogy rendben, akkor mi inkább vagyunk sport, és nem kell minden téren technológiai élharcosnak lennie a Forma–1-nek.”

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

További tartalmak