Musorujsag
Élő Eredmények

Kubica néha elfelejti, mekkora eredmény az, hogy az F1-ben lehet

Kubica néha elfelejti, mekkora eredmény az, hogy az F1-ben lehet

Autosport
Az árnyék miatt, ami a Williams gyengélkedése miatt vetül rá, Robert Kubica a szezon során többször elfeledkezett arról, mekkora eredmény már az is, hogy évekkel súlyos balesete után újra ott lehet a királykategória mezőnyében.

A tavalyi év második felének egyik legnagyobb sztorija volt Kubica visszatérésének hivatalos bejelentése, 2011-es ralibalesete után ugyanis talán senki sem gondolt arra, hogy a lengyel egy nap újra F1-es autóba ülhet, és ott lehet a királykategória rajtrácsán. Az álomszerű történetből azonban hamar rémálom lett, Kubica autója ugyanis a leglassabb a mezőnyben…

Ráadásul a tapasztalt pilóta folyamatosan elmarad újonc csapattársától, George Ruselltől. Ennek ellenére továbbra sem bánta meg, hogy élt a lehetőséggel, és csatlakozott a Williamshez, hogy visszatérhessen az F1-be nyolcéves távollétét követően.

„Nem sajnálom, hogy így döntöttem” – mondta az Autosportnak. „Az, hogy frusztrált vagyok, nem lenne jó kifejezés, mert végső soron még mindig jobb itt lenni, mint otthon ülni a kanapén, és onnan nézni a Forma–1-es futamokat. Persze határozottan boldogabb lennék, ha jobb helyezésekért harcolhatnék, és kevesebb problémám lenne” – hangsúlyozta.

Robert Kubica (Fotó: XPB) Robert Kubica (Fotó: XPB)

Noha semmit sem bánt meg, elismerte, a nehézségek miatt néha ő is elfelejtette, milyen mélyről kellett visszajönnie, és mekkora eredmény már önmagában az is, hogy ott lehet a mezőnyben. „Az utóbbi hónapokban ezek a nehézségek sajnos árnyékot vetettek arra, amit elértem, és arra, mekkora eredmény az, hogy itt vagyok. El is felejtettem, mert az F1 egy gyors sport, minden gyorsan történik, szóval itt napról napra élsz” – magyarázta.

„Itt könnyen elfelejthetik az emberek azt, hogy végül sikerült elérnem valamit, amiért hosszú éveken keresztül nagyon keményen dolgoztam” – mutatott rá, majd kiemelte, sosem becsülte alá az előtte álló kihívást, hiszen tudta, hogy a Williams nehéz időszakon megy keresztül, arra azonban nem számított, hogy a szezon végül ennyire nehéz lesz.

„Amikor bejelentették a visszatérésemet sokan gratuláltak, hogy kemény munkát végeztem. Én akkor azt válaszoltam, hogy a neheze még csak most jön. Különböző okokból az előző évek nem voltak egyszerűek számomra, az F1 azonban egy nagyon magas szintű sportág, elképesztően versenyképes és elképesztően kemény. Hamar kerülhetsz nagyon magasról nagyon mélyre. Egyrészt tudom, nem is lehetne nehezebb. Tisztelem a sportot, és tudom, milyen kemény dolog itt versenyezni. Másrészt viszont, eléggé összetett ez az egész” – fogalmazott.

Végül elmondta, számára az a legbosszantóbb, hogy a Williams várhatóan nem tud hatalmas előrelépést tenni a szezon során, és 2019-ben már nem fog más csapatokkal küzdeni. „A múltban is voltak mélypontok, de ha rendezted a soraid, tudtad, hogy versenyképesebb lehetsz. Most viszont annyira lemaradtunk, hogy ha a többiek gondban vannak, akkor sem érintkezhetünk velük, mert akkora a különbség közöttünk. Valószínűleg az egészben ez a legidegesítőbb.”

Robert Kubica (Fotó: XPB) Robert Kubica (Fotó: XPB)
Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak