Marko állítja, Alonso menedzsmentje felkereste a Red Bullt

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elárulta, Fernando Alonso menedzsmentje már jelezte, a kétszeres világbajnok elérhető 2020-ra, a bikások azonban nem kívánják szerződtetni őt, és erre jó okuk van.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Mivel visszavonulása bejelentésekor és azóta sem zárta be teljesen az ajtót az F1 előtt, Alonso neve folyamatosan felbukkan a pilótapiaccal kapcsolatos pletykákban. Ami a lehetőségeket illeti, ő maga többször elmondta, igazából csak egy olyan csapattal lenne kedve a királykategóriás kaland újrakezdéséhez, ahol a győzelemért harcolhat.


Erre a mezőnyt uraló Mercedes mellett jelenleg a Ferrarinál és a Red Bullnál lenne esélye, és látva, mekkora ennek a három istállónak az esélye, valószínűsíthető, a lista 2020-ban sem lesz bővebb. A spanyol számára tehát ezek a gárdák lehetnek „célpontok”.




Helmut Marko (Fotó: XPB) Helmut Marko (Fotó: XPB)


Egyikükhöz állítólag menedzsmentje már be is kopogtatott. A Red Bull tanácsadójaként dolgozó Helmut Marko legalábbis erről beszélt a Motorsport holland kiadásának. „Alonso képviselői tudatták velünk, hogy a versenyző elérhető 2020-ra” – mondta az osztrák szakember, majd gyorsan egyértelművé tette, nem kezdenek egyeztetésbe a spanyollal.


„A Hondával ez egészen egyszerűen lehetetlen” – utalt arra, hogy a japánok, feltehetően a korábbi szóváltások miatt (a spanyol gyakran kritizálta motorjaikat a McLaren-érában) nem látnák szívesen a kétszeres bajnokot az alakulatnál.


Amennyiben valóban sor került az érdeklődésre, Alonsoék nem először vették fel a kapcsolatot a Red Bull-lal: a csapat szerint 2008-ban közel kerültek a megegyezéshez, de a magas fizetési igények miatt megszakadtak az egyeztetések. A spanyol eközben arról beszélt, F1-es pályafutása során a bikások többször is megkeresték őt…


190627 OsztrGP időtábla4




Fernando Alonso a Texas Motor Speedwayen (Fotó: NTT IndyCar Series) Fernando Alonso a Texas Motor Speedwayen (Fotó: NTT IndyCar Series)