Musorujsag
Élő Eredmények

Visszahozná a tankolást az F1-be az FIA elnöke!

Visszahozná a tankolást az F1-be az FIA elnöke!

BBC, Reuters
Napirenden a tankolás újbóli bevezetése a Forma–1-ben. Jean Todt FIA-elnök szeretné visszahozni a 2009 előtti rendszert!

Amióta tíz szezonnal ezelőtt betiltották a versenyek alatti tankolást, időről időre fölvetődik, hogy talán vissza kéne hozni. Hol a költségek problémájával, hol biztonsági szempontokra hivatkozva söprik félre, hol azért, mert attól tartanak, hogy a megelőző korszakhoz hasonlóan ezzel a pálya helyett a boxutcában történne az előzések nagy része.

A versenyzők az utóbbi időben egyre hangosabban kritizálják a jelenlegi rendszert arra hivatkozva, hogy túl keveset autózhatnak a határon, túl sokat kell spórolniuk a gumikkal, többen pedig azt is nehezményezik, hogy az autók túlsúlyosak, amin a 2021-es szabálytervek sem fognak változtatni, sőt.

E problémára kézenfekvő megoldást kínálna a tankolás visszahozása, és Jean Todt FIA-elnök Silverstone-ban elárulta, lát is esélyt erre. Ő határozottan a tankolás mellett van, és elmondása szerint a sportág hamarosan meg fogja vizsgálni, járható és kifizetődő út-e a szabály ez irányú 2021-es módosítása. „Az autók talán túlságosan nehézzé váltak. Erről már egyeztettünk. Én szorgalmazom, hogy elemezzék ki, milyen hatása lenne a tankolás visszahozásának. Ha visszahozzuk, akkor az autók könnyebbé válnak a verseny rajtjánál, és összességében csökkenhet a méretük is” – indokolta a javaslatot a francia.

A versenyzők közül Lewis Hamiltontól Sebastian Vettelen át Robert Kubicáig sokan túlságosan lomhának és túlsúlyosnak tartják a jelenlegi autókat, és a versenyzők talán támogatnák is a tankolás újbóli bevezetését. Kérdés, mit szólnak hozzá a csapatok. 2015-ben már volt egy szavazás a kérdésben, akkor 2017-től szerették volna bevezetni, ám nem lett belőle semmi.

„Gyakran hallom, hogy drágább lenne, de őszintén szólva ez megmosolyogtat” – mondta a várható kifogások kapcsán Todt. „Amikor elnézem, milyen méretűek a csapatok motorhome-jai, nem érzem azt, hogy a magas ár olyan nagy akadály lenne számukra… Én úgy érzem, a tankolásra lenne szükségünk. De örülnék, ha lefolytatnánk egy alapos vizsgálatot, ami felvonultatná az érveket és ellenérveket, és ezek alapján hoznánk döntést.”

Jean Todt (Fotó: XPB) Jean Todt (Fotó: XPB)

Todt egyébként nem csak a tankolás esetleges költségproblémáit érzi paradoxnak. 2009-től az év közbeni tesztelési lehetőségeket is erősen korlátozták, ma már gyakorlatilag nincs lehetőség a fejlesztés ezen módjára, leszámítva az év első felében rendezett két kétnapos tesztet. Miközben ezzel a csapatok talán pénzt spórolnak meg, Todt rámutatott arra, hogy ezzel párhuzamosan sokkal többet költenek a különböző gyári felszerelésekre, szimulációs eszközökre, amikkel a valós pályateszteket helyettesíteni lehet. Szerinte ideje elgondolkodni azon, hogy ezen a téren is korlátokat húzzanak meg. „Nappali és éjszakai műszakos emberek dolgoznak a váltók és a motorok tesztpadján. Aztán van negyven-hatvan embered a gyárban, akik elemeznek. Szerintem nem erre van szükségünk” – jegyezte meg.

A tankolás ötletére visszatérve, léteznek más ellenérvek is a költségek mellett. Christian Horner az előzéssel kapcsolatost hozta fel. „Amikor az F1-be jöttem, a tankolás még része volt a versenyeknek. Emlékeim szerint a versenyek taktikai futamokká váltak, azon múltak, mennyi üzemanyagot töltöttek az autókba a rajtnál. A pályán nem előztek, inkább variálták, hogy mennyi üzemanyagot töltsenek az autókba a kiállásnál. Taktikai szempontból lenyűgöző versenyek voltak, de a pályán unalmas és statikus versenyt láthattunk. Ezért is szabadultunk meg a tankolástól. A versenyzőknek új kihívást jelentett a nehéz autókkal boldogulni, valamint azzal, hogy a futam során száz kilogrammal könnyebbé válnak” – emlékeztetett a Red Bull csapatfőnöke.

Brit Nagydíj idotabla szombat vasarnap

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak