Musorujsag
Élő Eredmények

A trükk, amivel Hamilton Bottas arcára fagyaszthatja a mosolyt

A trükk, amivel Hamilton Bottas arcára fagyaszthatja a mosolyt

FIA, Motorsport-Magazin, Auto Motor und Sport,
Hiába Valtteri Bottas pole pozíciója, a Mercedes csapatfőnöke vasárnapi előnye miatt Lewis Hamiltont tartja a Brit Nagydíj favoritjának. Jól taktikázott-e a címvédő?

Valtteri Bottas nem az a típusú versenyző, aki a sorok között előszeretettel szúr oda ellenfeleinek, ám a Brit Nagydíj időmérő edzésének megnyerése után azt azért elismerte, ez a mostani első rajtkocka amiatt is különösen jól esett neki, hogy Lewis Hamilton „nappalijában” szerezte meg. „Nagyon jó érzés! Már hiányzott a pole-szerzés érzése. És főleg ezen a pályán jó, amelyen Lewist annyira nehéz legyőzni. Ez tényleg igazán remek érzés” – mondta széles mosollyal.

Mindkét szempontból érthető volt a lelkesedése. Egyfelől amióta Hamilton a barcelonai pole-ja után lerajtolta őt a versenyen, a brit nem osztott neki lapot, és folyamatosan legyőzte őt szombatonként. Most újra Bottas vezet az első rajtkockák terén, 4-3 a javára. Másfelől Silverstone valóban Hamilton felségterülete, és nemcsak azért, mert őt támogatja az egész lelátó, hanem azért is, mert 2015 óta megállíthatatlan volt a kvalifikáción. Volt csapattársa, Nico Rosberg meg is állapította: „Bottas sikere meglepett, mert tudom, Lewis milyen jó ezen a pályán.”

Most sem múlt sokon, mindössze 0,006 másodperc választotta el a két mercedesest. És Bottasnak tulajdonképpen szerencséje is volt azzal, hogy csapattársa hibákat vétett mindkét Q3-as körén, hiszen ő javítani nem tudott az első idején. „Az utolsó körnél tudtam, hogy több hely is van, ahol még lenne tér a javításra. Nem volt tökéletes a köröm, de kétlem, hogy bárki tökéletes kört teljesített volna, mivel nagyon könnyű itt hibázni az új aszfalt és a szél miatt. Egész hétvégén szoros volt Lewisszal, ennél szorosabb nem is lehetett volna. Igazság szerint javítanom illett volna a második körben”– mondta a finn.

Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes) Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

Kérdés, mennyit ér a mostani részsiker. Bottas idén már sokszor bizonyította, egy körön képes tartani a lépést Hamiltonnal, összességében ezen a téren talán még jobb is nála 2019-ben. A bajnokság ennek ellenére a brit fölényét mutatja. Ennek egyik oka az eddigi gyenge pole-kihasználási rátája. Három edzéselsőségéből csak egyet, a bakuit tudta győzelemre váltani, Kínában és Spanyolországban pedig már a rajtnál odadobta a győzelmet csapattársának. „Sokat dolgoztam idén a rajtokon, főleg azok után, hogy volt pár gyengébb. Szóval odafigyelek rá, és már sokkal elégedettebb is vagyok a rajtjaimmal azóta. De mindegyik más, mindig mások a körülmények, a gumik, a hőmérséklet. Viszont magabiztos vagyok, és a célom nyilván a jó rajt lesz, mert ki akarom használni a rajtpozíciómat” – felelte a kérdésre, tart-e a mostani indulástól.

Hamilton már a vasárnapi előnyszerzésre játszott

Van viszont talán egy ennél is problémásabb terület, amely Bottas 31 pontos bajnoki hátrányáért felelős: a gyengébb versenytempó. Toto Wolff már hetekkel ezelőtt pedzegette, hogy Bottasnak ezen a téren kéne javítania, a silverstone-i időmérőt követően pedig arra is rámutatott, hogy a kulcsot ebben a gumikezelés jelenti.

Az osztráknak volt egy érdekes megjegyzése is, melyből az derül ki, a Mercedesnél még az időmérős eredmény ellenére is inkább Hamiltont tekintik a futam favoritjának. „Igazán jó teljesítmény volt ez Valtteri részéről. Ugyanakkor a trükköt holnap a verseny fogja jelenteni. Lewis egy külön kategóriát képvisel a gumik életben tartásában. Valtterinek ez nem ment annyira mostanság” – jelentette ki őszintén Wolff az osztrák ORF csatornának.

Lehet hogy a kvalifikációt követően elégedett Bottasnak vasárnap arcára fagyhat a mosoly?

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes) Fotó: Mercedes

Érdekesség, hogy Hamilton hasonló utalást tett szombati veresége után, amit viszonylag higgadtan fogadott. Kiemelte, időmérős vereségének egyik fő oka az volt, hogy kompromisszumos beállítást használt, mely egy körön talán visszafogta őt, a versenyen viszont még hasznára válhat. „A beállításom inkább a versenytempó szempontjából kedvező. Egyre rosszabb lett az autóm a Q3-ig, de nem akartam nagyon elkanyarodni a beállítási iránnyal, mert az jól működött a hosszú etapok szempontjából pénteken. Most szorítok, hogy ez az erősségem meglegyen a versenyen.”

A pénteki versenyszimulációk alkalmával valóban nagy volt a fölénye az ötszörös bajnoknak – még Bottasszal szemben is. Tegyük hozzá, műszaki probléma miatt a finn programját megzavarta egy nagyjából félórás kényszerszünet péntek délután.

A Mercedes mindenesetre magabiztosnak tűnt a versenyt illetően, és nemcsak a pénteki hosszú etapjaik, de a nyilatkozataik is azt sugallják, hogy autóikat inkább a versenyre hangolták. Ez magyarázhatja azt is, miért került hozzájuk 0,08 másodperces közelségbe a Ferrari szombaton. Figyelmük középpontjában a gumik álltak, valamint azok tartósítása. Ennek egyik módját hosszú távon a kisebb kerékdőlés alkalmazása jelenti, ami viszont egy körön rontja a teljesítményt, mert melegítési problémákat okoz. Az időmérőn 10 Celsius-fokkal hidegebb volt az aszfalt, mint pénteken, és a Mercedes ezúttal nem is tudta annyira jól előkészíteni a gumikat, sem melegen tartani őket – vélhetően a kerékdőlés miatt. James Allison technikai igazgató megerősítette: „Nem könnyű a legtöbbet kihozni a gumikból ezen a pályán. A gyors kanyarok nagyon terhelik őket, másfelől a hűvös miatt hamar visszahűlnek, és ez megnehezíti a dolgunkat a hétvégén.”

Ők az egyensúlyozás közben a jelek szerint inkább hajlottak a vasárnapi jó gumikezelés felé, az egykörös tempó kárára. És könnyen lehet, hogy Hamilton erőteljesebben mozdult ebbe az irányba a beállításaival, mint Bottas. Erre utal az is, hogy Wolff szerint a finn leginkább a gumik jobb előkészítésével nyerte meg az időmérőt. „Valtteri arra a körre tökéletesen eltalálta a gumi működési tartományát, míg Lewisnak nem sikerült. A második körükön aztán fordítva volt. De a mai nap arról szót, hogyan kezeled a gumidat.”

Azt Bottas már a hétvége elején elismerte, hogy beállítások terén van különbség kettejük között idén: Hamilton olyan, a gumikezelés szempontjából kedvezőbb irányokat is megengedhet magának más vezetési stílusa miatt, amivel ő nem boldogulna. Lehet, hogy ez a különbség Silverstone-ban is kiütközhet.

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

Bottas: Mostantól minden esélyt ki kell használnom

Hamilton nyilvánvalóan arra játszik, hogy a kocka fordul vasárnapra. Valamint arra, hogy 2019-ben összességében is jobb munkát szokott végezni a gumikkal a versenyen. Ezzel a hiányosságával Bottas is tisztában van. „Egyértelműen képes vagyok jobb munkára a gumikezelésben. Ez lesz a kulcs a versenyen” – ismerte el, majd hozzátette, idei időmérős jó szereplésének nem az áll a hátterében, hogy külön ráfeküdt erre a területre, versenytempója nem emiatt marad el Hamiltonétól. „Nem dolgoztam ezen külön. Folyamatosan javítani akar az ember, egy körön és hosszú távon, sok és kevés benzinnel. A fontosabb számomra a bizonyos körülmények melletti versenytempó. Évről évre tanul az ember valamit, amin ha dolgozol, gyorsabbá válsz. A legfontosabb, hogy ezeket a pole-okat győzelmekre is tudjam váltani.”

Ez most valóban fontos lenne. Ha komoly kihívója akar még lenni csapattársának a bajnokságban, már most el kell kezdenie tovább faragni a Monacóban és Kanadában megugró hátrányát. „A bajnokság még tart. Üldöző vagyok, hátrányom van. Nem tudom pontosan, hogy mennyi, de harminc pont körül lehet, és rajtam áll, hogy mit kezdek vele. Minden lehetőséget meg kell ragadnom, máskülönben Lewis túlságosan elhúz, és már nem fogom tudni elkapni. Fontos lesz ez a verseny, de ugyanez igaz az ezt követő futamokra is. Minden esélyt ki kell használnom, hogy mindent meg kell tennem a hátrány ledolgozásáért” – ismerte el a pályafutása 10. rajtelsőségét begyűjtő mercedeses.

Hogy ezúttal mire megy Hamiltonnal a rajtnál és hosszabb távon, az délután kiderül. A Brit Nagydíj élő közvetítése 14:30-kor kezdődik az M4 Sporton és az M4sport.hu-n.

Brit Nagydíj idotabla szombat vasarnap

Borítókép: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek