Musorujsag
Élő Eredmények

Furcsa Honda-gond: áramütés veszélye miatt nem cserélhettek kereket

Furcsa Honda-gond: áramütés veszélye miatt nem cserélhettek kereket

Autosport, Motorsport-Total
Ritkán látható probléma gátolta meg a Toro Rossó-s Alexander Albont abban, hogy végrehajtsa második kerékcseréjét: a szerelőit az áramütés veszélye fenyegette.

Idén másodszor sikerült a Q3-ba jutnia az időmérő edzésen Alexander Albonnak, és sokáig úgy tűnt, jó eséllyel pályázik a pontszerzésre is a Brit Nagydíjon. A top tízért küzdők már korán, a 12-13. körben megejtették első kerékcseréjüket, amivel a kétkiállásos stratégia útjára léptek. Albon is közöttük volt, ő a 13. körben kapott friss közepes gumit, melyet a leintés előtt még egyszer le akartak cserélni az eredeti tervek szerint.

Csakhogy közbelépett egy rendhagyó probléma, ami miatt végül nem szabadott újra a boxba hajtania: Honda-motorjától vészjelzés érkezett az autó magasfeszültségéről. A KERS tíz évvel ezelőtti bevezetése óta az áramütés veszélye fennáll az F1-es autók esetében, és a hibridérában megnövekedett teljesítményű ERS-sel is láthattunk már hasonló problémákat. Külön protokollja van annak, hogy a szerelők vagy sportbírók milyen formában és óvintézkedések mellett nyúlhatnak csak hozzá az autókhoz. Albon esetében a vészjelzés azt jelentette, hogy amennyiben nem állítják le a motort, s áramtalanítják a rendszert, a kerékcsere veszélyes lehet annak elvégzőire.

Tanabe Tojoharu, a Honda technikai igazgatója elmondta, ezért döntöttek úgy, hogy inkább kint tartják Albont, akinek így 39 kört kellett teljesítenie a közepes gumiján. „Figyelmeztető jelzés érkezett a magasfeszültségű rendszertől. Ki fogjuk vizsgálni, hogy pontosan mi történt. Amikor ilyen figyelmeztetést kapsz, ki kell kapcsolnod a motort, mielőtt hozzányúlsz az autóhoz. A kérdés az volt, melyik a jobb: folytatni a körözést, vagy kiállni, lekapcsolni a motort, majd kereket cserélni? Úgy döntöttünk, a kevésbé rossz, ha kint maradunk” – magyarázta a japán.

Tanabe második éve tölti be a technikai igazgatói posztot a Hondánál, és ez idő alatt hasonló esettel még nem találkozott. „A másfél évem alatt ez az első eset, hogy ilyet látok a pályán” – erősítette meg.

A különös hiba sokba került Albonnak és a Toro Rossónak: az elhasznált gumin lelassultak, és lemaradtak a pontszerzésről. Pedig a thai-brit versenyző látott volna rá esélyt egy második kiállással. Kifogásokat azonban nem akart keresni, kiemelte, ellenfelei közül többen a biztonsági autó alatt megejtett kerékcseréből profitáltak, és ez került nekik sokba. De azt azért megjegyezte: „A futam végén már láttam, hogy kezd leválni az oldalfal. Még egy kör, és a gumim teljesen tönkrement volna. De a tempónk jó volt. Egyszerűen csak nagyon régi gumikon voltam.”

Alexander Albon (Fotó: Toro Rosso) Alexander Albon (Fotó: Toro Rosso)

A Toro Rosso Kanada óta tartó pont nélküli szériája azért így is véget ért, hála Danyiil Kvjatnak, aki – a biztonsági autónak is köszönhetően – kilencedikként ért célba a másik autóval. „Igazán erős versenyt futottunk, és számomra nagyon fontos volt végre egy ilyen fantasztikus versenyt teljesíteni. A két pont nagyon jó” – nyilatkozta az orosz, aki amúgy sokat küszködött a hétvégén. „Nem igazán találtam a ritmust az autóval, és nem jött meg az áttörés. De sok szép előzésem volt az első körben, jól kezeltem a gumikat, és nyomtam, amikor szükség volt rá. Kimit (Räikkönen) a biztonsági autó előtt a pályán előztem meg, de utána hirtelen mögötte találtam magam, amit még ki kell vizsgálnunk. Ha előtte maradtunk volna, még erősebb versenyünk lehetett volna” – utalt arra, hogy Räikkönen még a biztonsági autó előtt kiállt, ő pedig a fázis alatt, amivel pozíciót vesztett.

„Ennek ellenére szép fordulat volt ez: a legfontosabb nap mentette meg a hétvégémet. Fontos, hogy jó volt a tempó, mert megértettük a korábbi problémák okát. A Honda-motor is jó volt, nem volt vele problémánk. Az időmérőn még van egy kis lemaradás, de a versenyen egy szinten vagyunk a többiekkel. Egyértelműen lehet harcolni a Hondával.”

Borítókép: Alexander Albon és Danyiil Kvjat (Fotó: XPB)

További tartalmak