Musorujsag
Élő Eredmények

Végleg leadhatja ferraris technikai igazgatói pozícióját Binotto

Végleg leadhatja ferraris technikai igazgatói pozícióját Binotto

Motorsport
Tovább folytatódhat a Ferrari technikai részlegének átalakulása – Mattia Binotto várhatóan lemond a technikai igazgatói szerepkörről.

A héten az Alfa Romeo F1-es csapata bejelentette, hogy eddigi technikai igazgatójuk, Simone Resta elhagyja az istállót, ezért eddigi helyettese veszi át a helyét. Bár nyílt titok, hogy a tavaly a Ferraritól érkező szakembert a vörösök hívták vissza, és újra Maranellóban fog munkát vállalni, a Scuderia erről szóló bejelentésére egyelőre nem került sor. Az olasz Motorsport értesülése szerint nem véletlenül, ugyanis várhatóan további változások is lesznek a csapatnál, melyekről csak Hockenheimben várhatunk részleteket (ha egyáltalán).

A helyzet sajátos, mivel Binotto szerepköre is az. A svájcit ez év elején nevezték ki csapatfőnöknek, korábbi technikai igazgatói posztjára viszont nem került senki, ezt a feladatkört is ő próbálta ellátni a különböző részlegek vezetőinek segítségével. Elmondása szerint nem vállalta túl magát, mivel amolyan karmesterként tevékenykedik csupán, a napi munkát rábízza az ahhoz jobban értőkre, így a karosszériáért felelős Enrico Cardilére, az aerodinamikai részleget irányító David Sanchezre, valamint a motorrészleg vezetőjére, Corrado Iottira.

A folytatásban Binotto alighanem még több feladatot ad át beosztottjainak, és a technikai részleg közvetlen irányításáról is lemond. Kézenfekvő megoldásnak tűnhetne, hogy a visszatérő Restát nevezze ki technikai igazgatónak, hiszen az olasz már szerzett tapasztalatot e minőségében az Alfánál. A Motorsport ugyanakkor úgy tudja, neki más szerepet szánnak a Ferrarinál: a 2021-es szabályváltozásokra való felkészülést kell irányítania, és főtervezőként már az akkori új autó fejlesztésére kell koncentrálnia.

Valószínű, hogy a technikai igazgatói posztot háromfelé darabolják, és az említett részlegvezetők közt osztják föl a feladatokat – a cikk szerzője szerint ugyanakkor érdemes lesz kivárni a hockenheimi esetleges bejelentést, mert akár még meglepetés is történhet az átszervezésben.

Resta egyébként a nyári szünet után állhat munkába a Ferrarinál, ám elsőre nem az F1-es istállónál. Mivel előző szerződése tiltja, hogy azonnal egy riválisnál kezdjen, a hírek szerint az utcai részlegen segítheti a márkát, mielőtt bekapcsolódik a versenycsapat vérkeringésébe. A 2020-as autó tervezésére így már eleve kis hatása lesz csak. A belső átszervezések viszont már kimondottan a következő évadra irányzott előrelépésért történnek.

Borítókép: Mattia Binotto (Fotó: XPB)

További tartalmak