Visszatérés az egy évvel ezelőtti baki helyszínére. Erről is szól majd Sebastian Vette Német Nagydíja a jövő hétvégén. Tizenkét hónappal ezelőtt Hockenheimben a győzelem felé száguldott, amikor a kezdődő esőben a Stadion-részbe érve elfékezte magát. Apró hiba volt csupán, de súlyos következményekkel járt. A falban kötött ki, legfőbb bajnoki ellenfele pedig köszönte a győzelmet. Lewis Hamilton e futamon alapozta meg későbbi nagy bajnoki előnyét, Vettel számára pedig itt kezdődött egy fájó lejtmenet, amit a 2019-es új idény sem tudott megállítani.

Ha ez nem ejtett volna elég mély sebet, ráadásként jött még egy: a legutóbbi Brit Nagydíjon Vettel újabb nagy hibát vétett. Max Verstappen felöklelésével most viszont már nem a bajnoki esélyeit rontotta, sokak szemében egy régi fényét vesztett bajnokká vált, akinek a fejére nőtt az új generáció, és aki egyre szomorúbban menetel a vég felé.

A BBC még a silverstone-i futamot megelőzően készített interjút a Ferrari versenyzőjével a kudarcokról, a nyomásról és helyzete lelki oldaláról, ám válaszai az azután történtekre vetítve is érdekesnek, aktuálisnak számítanak.

Visszatérés Hockenheimbe

Amikor tavaly a Német Nagydíjon a mezőny élén állt, úgy tűnt, Vettel jó úton jár álma megvalósítása, a ferraris bajnoki siker felé. Egy győzelemmel erősíthette volna pozícióját, ám ehelyett egy nullázással hozta magát olyan hátrányba, amely aztán később nagyban hozzájárult az újabb és újabb hibák elkövetéséhez. Ezzel rossz vágányra futott, a bajnoki címhez pedig nem került közelebb, inkább távolodik tőle.

„A legutóbbi éveink jobbak voltak, mint az azt megelőző időszak, szóval innen nézve ez jó. De nyilvánvaló, hogy jelentős a hátrányunk. Bizonyos területeken közelebb tudtunk kerülni, de összességében nem vagyunk elég közel. És nem kis különbséggel vesztettünk, rendesen legyőztek minket. Ez nekem nincs ínyemre. A vereség fáj. De alapvetően inkább tekintek előre, mint hátra” – mondta csapata helyzetéről Vettel.

Sebastian Vettel 2018-as hockenheimi kiesése (Fotó: XPB)

A tavalyi baklövését elmondása szerint sikeresen feldolgozta. „Szó sincs arról, hogy azzal foglalkoznék, ami tavaly történt. És nem úgy fogok visszatérni Hockenheimbe sem, hogy arra gondolok, tavaly itt szúrtam el. Tudok nevetni magamon, és tudok nevetni a történteken is. Gyakran viccelődöm is rajta” – árulta el.

Akkor persze nem nevetett, inkább csak szitkozódott, majd majdnem sírt a csalódottságtól. Ettől függetlenül nem tekinti vízválasztó mélypontnak a németországi versenyét. „A szitkozódás csak a pillanatnak szól. De fájt. Nagyon. Az egy tökéletes hétvége volt addig, enyém volt a pole szombaton, és mellette ott volt a hangulat. Ritka az ilyen hétvége, és visszatekintve még mindig azt mondom, a valaha volt egyik legnagyszerűbb hétvégém volt az. Borzalmas is, mert a kavicságyban parkoltam le, nem a parc fermében, de még így is, a hangulat szempontjából remek volt. Csak hiányzott a befejezés. Ez fájt. De nem sokáig rágódtam rajta. Az én hibám volt, de viszonylag kicsi hiba, amiért nagy árat fizettem. Voltak már hatalmas hibáim is versenyeken, amikért alig fizettem. De ilyen a versenyzés. Amennyire csodálatos tud lenni, időnként annyira kegyetlen is.”

Vannak, akik szerint épp az a baj, hogy nem gondolkodott el elég mélyen a történteken, ezért követett el újabb hibákat később, és ezért nem tud tanulni belőlük azóta sem. Pedig Vettel az előző év végén azt nyilatkozta, a mellényúlások után a tél folyamán magába fog szállni, és át fogja gondolni a történteket.

„Tavaly volt pár incidensünk, amiből nem mi jöttünk ki jól. Talán nem is festettek rólam túl jó képet. Ha Hockenheimet vesszük, vagy ami Monzában történt, ezek jórészt a kockázatvállalás és a küzdelem miatt voltak. Sajnos nem mindig jön össze – én így fogom ezt fel. Nem stresszelek miatta sokat, és nem érzem úgy, hogy rendbe kéne tennem a fejemet” – mondta a múlt évi esetekről.

Lehet, hogy nem a megfelelő következtetéseket vonta le az önvizsgálatból?

Sebastin Vettel (Fotó: MTI/EPA)

Porba rántott és megrugdosott hősök

Hockenheim óta Vettel kis túlzással amolyan állandó pszichológiai esete lett a közvéleménynek. A szurkolók és a sajtó is folyton a fejében turkál, arról elmélkedik, mit csinálhat rosszul, miből eredhetnek a megingásai, mitől került válságba. Hol azt róják fel neki, hogy nem bírja a nyomást, hol a szemére vetik, hogy túl lobbanékony, és nem képes parancsolni az érzelmeinek. Szerinte azt viszont gyakran elfelejtik, hogy ő is csak ember.

A felhajtás miatt ő kisebb figyelmet fordít a kritikákra. „Eléggé távolról szemlélem az ilyesmit, mert manapság nagyon gyorsan fölkapnak dolgokat, nagy figyelem irányul rád, aztán már nem is számít fontosnak, mert más kap lendületet. Tudom, hogy mi történt a pilótafülkén belül, tudom, hogy mit tettem, megvizsgáltam. És természetesen remélem, hogy nem ismétlem meg. De ezek után csak továbblépsz. Mi mást is tehetnél? Felkötöd magad? Nem, le kell ezt nyelni” – utalt vissza a múlt évi hibákra.

Hogy mennyire igazságtalan és rosszmájú tud lenni az azonnal ítélkező közvélemény, az az idei kanadai büntetése körüli balhé során is kiderült. Volt, aki azért is támadta őt, mert jelenetet rendezett a táblacserével a díjátadó előtt. „Csak vitt a pillanat. Kisétáltam az ajtón, és fogalmam sem volt, hová menjek. Aztán láttam a táblát, és azt gondoltam, vicces lenne” – kommentálta cselekedetét.

Szerinte az alapvető problémát az jelenti, hogy mindkét irányból téveszmék alakulnak ki a sportolókról: elvárják tőlük, hogy tökéletesek legyenek, és ha nem azok, annál mélyebbre rántják őket. „Én nem szeretem, hogy a hőseinket kritizáljuk. Először is: olyan magasra helyezzük őket. Én sosem akartam, hogy ilyen magasra helyezzenek. De úgy tűnik, vannak, akik csak arra a pillanatra várnak, hogy célba vehessék az embert, és bizonygathassák: »Látjátok, ő mégsem olyan különleges!«”

Sebastin Vettel (Fotó: MTI/EPA)

Ezzel nem titkoltan a médiára célzott elsősorban. „Igen. Elég ironikusnak találom, hogy miközben az emberek mindig több show-t akarnak, érzelmeket, karaktereket, amikor megkapják, elkezdenek dobálózni és kritizálni. A szenvedély nem járhat érzelmek nélkül. Nem mondhatod azt, hogy szenvedélyes vagy valamiben, miközben akár jól mennek a dolgok, akár rosszul, csak hallgatsz. Én ezt paradoxonnak tartom. Miért kritizálnak valakit, ha kiabál a rádióban? Mindannyian a pillanatot éljük meg. A sport bizonyos módon csak magába sűríti az életet.”

És ugyanez a pályán elkövetett hibákra, valamint az azok után érkező kritikákra is vetíthető.

Megítélés és önkép

Vettel azon versenyzők egyike, akik ellenszenvesnek találják a Forma–1 csillogó oldalát, a médiafigyelmet, a reflektorfényt. Határozottan el is választja versenyzői életét a magánéletétől, és a versenypályán kívül elzárkózik a figyelem elől. Ezzel a kritikáktól is elzárkózik – talán a hasznos kritikáktól is?

Elmondása szerint teljesen azért nem tudja hidegen hagyni, hogy mit gondolnak vagy mondanak róla. „Valamilyen szinten mindenkit érdekel. Igen, foglalkoztat. De ha az a kérdés, hogy nagyon-e, akkor azt mondom, kevésbé, mint sok más embert. Végső soron mindannyiunkat érdekel, mit gondolnak rólunk mások. Nem akarod azt hallani, hogy azt mondják rád, borzalmasan nézel ki, vagy hogy mit csináltál itt. Természetesen inkább szeret szép dolgokat hallani az ember. De hogy mennyire függesz ettől, az számít igazán.”

A megítélés Vettel esetében mostanság ugyancsak központi téma. Vannak, akik már a Red Bull-os időszakában úgy vélték, csak az autói miatt nyert folyton. Ők most önigazolást látnak a gyengélkedésében, megfeledkezve arról, hogy az emberek, a technika és a körülmények is folyamatosan változnak, így a teljesítmények, a képességek sem állandóak.

Sebastian Vettel 2012-ben (Fotó: XPB)

A múltbeli eredményei Vettelt nem foglalkoztatják túlzottan. „Én tisztában vagyok a számokkal, de nem ismerem annyira a saját statisztikámat. Tudtom, hogy egyesek mit értek el. Nyilván jobb lenne, ha öt bajnoki címem lenne négy helyett. De nem tekintek vissza és mondom azt, hogy négy bajnokságot nyertem. Én inkább előre nézek, és azt mondom: meg akarom nyerni a következő bajnokságot. Talán érthető, hogy értem.”

„Az a tény, hogy már sikerült nyernem, azt jelenti, hogy az álmom már megvalósult. Valójában többszörösen is. Az első még különleges, a többi után viszont csak egyszerűen újra meg akarod csinálni. Én szeretem a versenyzést, szeretek a csapattal dolgozni. Amikor győzelmi sorozatba kerülsz, és sorra jönnek a sikerek, megy a munka, az jelenti a végső megelégedést. Az igazi izgalmat pedig az odáig vezető út jelenti.”

Nem a közvélemény, a saját elvárásai nyomnák agyon?

A megingások kapcsán leggyakrabban a nagy nyomás, a Ferrari sajátos közege merül föl lehetséges okként. Míg a Red Bull amolyan nevelőcsapat volt Vettel számára, amellyel együtt fejlődtek és jutottak a csúcsra, a Ferrari álmai csapata, amellyel már gyerekként versenyezni szeretett volna. Hogy most erre lehetősége van, egyfajta kényszer is. De ugyanez a külvilág irányából is igaz: 2015-ös érkezésekor mindenki azt várta tőle, hogy ő vezeti vissza a csúcsra az egyéniben 2007 óta, a csapatversenyben 2008 óta nyeretlen vörösöket.

A kettő közül Vettel az előbbi kategóriába tartozó nyomást érzi nagyobbnak: a belső kényszert.

„Az emberek olyasmiket mondanak, hogy itt nagyobb a nyomás, de én nem vagyok biztos ebben” – cáfolt rá a közvélekedésre. „Attól függ, milyen nyomást helyezel magadra. Én elvárom magamtól, hogy jól teljesítsek, és amikor nem sikerül, én vagyok az első, aki csalódott lesz, és nem az a fickó, aki a boxutcából figyel, meg nem is a befektető, vagy akárki más. Nem tudom elképzelni, hogy bárki frusztráltabb legyen ilyenkor nálam. Lehetetlenség! És ez most ne hangozzon egoistán.”

Sebastin Vettel (Fotó: MTI/EPA)

Innen nézve egy ferraris kudarc nem nyomhatja jobban a vállát, mint egy Red Bull-os kudarc. A személyes motiváció szempontjából viszont egy saját mércének való meg nem felelés a Ferrarinál igenis lehet bosszantóbb számára, mint ugyanez a Red Bullnál, mivel a Ferrarit tekinti a pályafutása betetőzésének. És ehhez jön, hogy utóbbi csapattal egy sikertelen év után (2009) felértek a csúcsra, míg a Scuderiánál öt év sem volt elegendő számára, és még csak igazán közelebb sincsenek.

Ő is elismerte, marja a frusztráció. „Igen. Vagy inkább a düh, amikor nem mennek jól a dolgok” – fogalmazott. Ugyanakkor itt is hozzátette, kudarc esetén nem mások vélekedése mutat utat számára, próbál egymaga boldogulni. „Ez természetes, hiszen én tudom a legjobban, hogy mi történt. Lehet, hogy az emberek kívülállóként azt gondolják, tudják, mert a tévében hét különböző kameraállásból látják a visszajátszásokat. De én voltam ott! Ezzel csak azt mondom, hogy mindig te ítélheted meg legjobban a dolgokat, és ez nemcsak a vezetésre vonatkozik, hanem mindenre. Amikor a tükörbe nézel, te tudod az igazságot. Hogy nagyobb lenne itt a nyomás? Sok minden történt, jó és rossz dolgok – főleg sok jó –, amikre visszatekinthetek, és minden okom megvan előre is tekinteni” – mondta optimistán.

A folytatás

Az interjú után pár nappal aztán jött a silverstone-i hétvége, és az újabb hiba. A Hockenheim óta eltelt közel egy év alatt már legalább a hatodik jelentős következményekkel járó baklövés. És a Vettel által igazságtalannak tartott közvélemény a régi nótát fújja, állítva, egyre inkább már csak a múltba kapaszkodhat, mert a jövő nem kínál számára már sok jót.

Ő azonban még nem látja így, és a találgatások ellenére állítja, nem foglalkozik a befejezéssel. „Még mindig szeretem a versenyzést, a rajtrácson állni, látni a sok embert, akik izgatottak attól, amit mi csinálunk, hogy ezekkel az autókkal versenyzünk. Ez sokat jelent, adrenalinlöketet, idegessé tesz vasárnap reggel, amikor fölkelek. Szeretnék sikeres lenni, szeretném, ha ez a dolog működne a Ferrarival. Hogy fog-e, azt nem tudom, de erre törekszem, és ez határozza meg a jövőmet. De hogy mi lesz, az azon is múlik, merre halad a sportág” – bocsátotta előre a 2010 és 2013 közötti időszak világbajnoka.

Sebastin Vettel (Fotó: MTI/EPA)