Musorujsag
Élő Eredmények

Megbüntették Räikkönenéket, Hamilton és Kubica is pontszerző!

Megbüntették Räikkönenéket, Hamilton és Kubica is pontszerző!

FIA
Rajtnál történt kihágás miatt utólagosan megbüntették az Alfa Romeo két versenyzőjét, így Lewis Hamilton mellett Robert Kubica is a pontszerzők közé lépett elő a Német Nagydíjon!

A hockenheimi verseny leintése után mindkét Alfa Romeo-versenyző ellen vizsgálatot indított az FIA egy rajtnál elkövetett szabálysértés gyanújával. A hivatalos dokumentumban a sportszabályzat 27.1-es pontjára, valamint a technikai szabályzat 9.3-as pontjára hivatkoztak. Előbbi szabály arról rendelkezik, hogy a versenyzőknek egyedül, segítség nélkül kell vezetniük autójukat, utóbbi pedig a kuplung használatáról.

A problémát Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi esetében konkrétan az jelentette, hogy feltűnően jól sikerült rajtjuk előtt csapatuktól konkrét utasításokat, illetve kész beállítást kaptak a kuplunghasználat módjára, amit a szabályok nem engedélyeznek. Órákon át tartó várakozást követően az FIA estére előállt ítéletével: a versenyen egy stop-and-go büntetésnek megfelelő 30 másodperces utólagos időbüntetéssel sújtotta a két versenyzőt, akik ezzel elveszítették a pályán megszerzett 7. és 8. helyüket.

A hetedik pozícióba Romain Grosjean lépett, a nyolcadik Kevin Magnussen lett, míg az amúgy pontzónán kívül célba érő Lewis Hamilton két egységgel gazdagodott a 9. helyének köszönhetően, és egy pontot szerzett Robert Kubica, aki 10. lett.

Hamilton ezzel pocsék futama ellenére további két egységgel növelte előnyét a bajnokságban a kiesésével nullázó Valtteri Bottasszal szemben; miközben Kubicával utolsó csapatként a Williams is feliratkozott a pontszerzők közé 2019-ben. A lengyel 8 év kihagyást követő visszatérése óta először szerzett pontot, legutóbbi egységét a 2010-es Abu-dzabi Nagydíjon jegyezte, még a Renault-val.

Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB)

Az FIA a hivatalos indoklásban tisztázta, a csapat potenciális előnyre tett szert azzal, ahogyan a kuplungját hangolta. „A Forma– sportszabályzatának 27.1-es pontja kimondja: ’A versenyzőnek egyedül, segítség  nélkül kell vezetnie az autóját.’ Hogy a csapatoknak útmutatást adjon arról, hogyan tudnak megfelelni ennek az előírásnak, az FIA Forma–1-es részlege eljuttatott a csapatoknak egy dokumentumot, mely meghatározza, milyen szabályzás vonatkozik a versenyzőket esetlegesen segítő rendszerek használatára. A bírák ezt a dokumentumot olyan erejűnek tekintik, mint a technikai direktívákat.”

„A kuplungot elektronikai úton, az egységesített ECU segítségével irányítják. Ennek ellenére a csapatoknak van lehetőségük finomhangolni bizonyos kontrollálási paramétereket. Hogy elejét vegye annak, hogy a csapatok ezt a hangolást a kuplung ráfogásának rajtnál történő szabályozására használják a versenyen, és ezzel lényegében a kipörgésgátló, vagy más előnyös megoldások hatását imitálják, az FIA megköveteli, hogy a kuplung nyomatéka egy adott határértéken belül megfeleljen annak a nyomatéknak, amit a versenyző a kuplung fölengedésével ér el. Ennek 70 milliszekundumon belül kell lennie.”

„Az Alfa Romeo két autója esetében ez az idő közel 200, illetve 300 milliszekundum volt. Ez a nyomaték sokkal fokozatosabb használatát eredményezte, ami a vizes körülmények mellett potenciális előnyt jelent. Tekintet nélkül arra, történt-e valós előnyszerzés, a bírák egyértelmű szabálysértésnek találták ezt a csapat részéről.”

A csapat képviselőnek meghallgatása során az Alfa Romeo elismerte, hogy eltérés volt az értékekben, de arra hivatkozott, hogy mivel rendhagyó körülmények voltak, és ilyen viszonyok mellett nem gyakoroltak rajtokat, lényegében vakon állították be a rendszerüket, s az e körülmények között bizonyult szabálytalannak. „Az FIA technikai delegáltja ennek ellenére megvizsgálta ezeket a paramétereket minden egyes autónál, és nem tapasztalt további szabálytalanságokat. A szabályokat a körülményekre való tekintet nélkül be kell tartani, ezért a bíróság megállapítja, hogy fennáll a 27.1-es szabály megsértése” – érvelt a szövetség.

Az Alfa Romeónak jogában áll fellebbezni az ítélet ellen, és a csapat nem sokkal a büntetés kihirdetése után jelezte, élni is fog ezzel a lehetőséggel.

Borítókép: Robert Kubica és Kimi Räikkönen (Fotó: XBP)

További tartalmak