A Ferraritól érkezik az Alfa Romeo új aerodinamikai vezetője

A Ferraritól érkezik az Alfa Romeo technikai igazgatójává kinevezett Jan Monchaux utódja. Az aerodinamikai részleget augusztus közepétől (rövid kertészeti szabadság után) a vörösöknél 17 évet lehúzó Alessandro Cinelli vezeti majd.

Fotó: XPB

A „lavinát” Simone Resta távozása indította be, a technikai osztályt 2018 óta vezető szakembert ugyanis nemrég visszahívta a Ferrari (ő is rövid kertészeti szabadságot kapott, hogy a lehető leggyorsabban munkába állhasson régi csapatánál). Az ő helyére érkezett az eddig aerodinamikai vezetőként dolgozó Jan Monchaux.


A mai napon a Monchaux utódlásával kapcsolatos bejelentés is megérkezett: a 44 éves mérnök helyét Alessandro Cinelli veszi majd át, aki már augusztus 19-én, egy rövid „pihenő után” csatlakozhat az Alfa Romeo F1-es csapatához.


Cinelli először 1997-ben (miután befejezte egyetemi tanulmányait) kapott F1-es munkát: két évig dolgozott Tyrrellnél, majd csatlakozott a Williamshez, ahol négy évet húzott le. Innen került a Ferrarihoz, mégpedig a csapat legsikeresebb időszakának kellős közepén, 2002-ben. A Ferrari „álomcsapatánál” olyan nagyságok mellett edződött, mint Ross Brawn és Rory Byrne.




Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi (Fotó: XPB)


Kezdetben a tesztcsapat aerodinamikai vezetője volt, majd kinevezték az állandó gárdához. 2009-ben ismét előrelépett, az aerodinamikai teljesítménycsoport vezetője lett, 2014-ben pedig a kísérleti osztályra került. Innen lesz számára a következő lépés az Alfa Romeo.


„Most egy fiatal csapathoz csatlakozom, azzal a határozott céllal, hogy a már meglévő szilárd alapokra építve egyre jobb eredményeket érhessünk el” – idézte a szakember szavait az Alfa Romeo hivatalos közleménye. „Biztosra veszem, hogy továbbra is a helyes irányba haladunk majd, és még több sikert szállítunk az alakulat számára.”


Az istállót vezető Frédéric Vasseur hozzátette: „Alessandro egy roppant erős aerodinamikai csapathoz csatlakozik. Reméljük, folytatni tudják majd a már elkezdett sikeres munkát. A közelmúltban történő kinevezések is jelzik, folytatjuk az alakulat szerkezetének megerősítését. Most egy jól működő rendszert szeretnénk felépíteni, és nem forradalmat akarunk kirobbantani. Azt a rendszert fejlesztjük, ami az előző években segítette a csapat fejlődését” – magyarázta.




Frédéric Vasseur csapatfőnök (Fotó: XPB) Frédéric Vasseur, csapatfőnök (Fotó: XPB)