Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Nem meglepetés, realitás

Vettel: Nem meglepetés, realitás

Boxutca, Sky Sports, F1
Az elmúlt hetekben csak óvatosan kérdezgették erről a Ferrarit, ám a Hungaroringen egyértelmű harmadik erővé léptek vissza. Sebastian Vetteléket nem érte meglepetésként.

A szombat déli harmadik szabadedzésen csupán pár századra volt Sebastian Vettel a legjobb időt autózó Lewis Hamiltontól. Bár látszott, a Ferrari komoly lemaradást szed össze a pálya harmadik szakaszán, a célegyenes magába foglaló első harmadban annyi tizedet nyert a Mercedesszel és a Red Bull-lal szemben, hogy úgy tűnt, talán némi keresnivalója neki is lehet a kvalifikáción.

A szombat délutáni egy órában viszont hamar kiderült, a vörös autók erőssége ezen a pályán nem ér annyit, hogy azzal ellensúlyozni lehessen vele a gyengeségét. A Hungaroringen a leszorítóerő az úr, a Ferrari meg ebben szenved hiányt. Bár Mattia Binotto pénteken elmondta, az utóbbi időszakban sikeresen növelték a leszorítóerejüket, még mindig nem állnak olyan szinten, mint szeretnének. Ennek hatása szombaton tökéletesen kirajzolódott: Charles Leclerc és Sebastian Vettel nemcsak a simán veszített a kanyarokban, a gumikat is agresszívebben használta közvetlen riválisainál. Az eredmény: közel fél másodperces lemaradás Verstappentől.

Vettelt a leintés után megkérdezték, meglepte-e, hogy az utóbbi időben őket már egyre jobban szorongató Red Bull ennyire lehagyta őket. „Ez csak leszorítóerő. Nem gondolnám, hogy bármit is találtak volna. Eleve gyorsak voltak már az előző hetekben. Van még egy kis lemaradásuk a motor terén, de itt a motor nem annyira számít, ezért előre tudtuk, hogy erősek lesznek. Ahogy azt is tudtuk, hogy a Mercedes is erős lesz, mert az övék a legjobb csomag” – egyszerűsítette le a helyzetet.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

„Nehéz edzés volt ez számunkra, de nagyjából megerősíti azt a képet, amit az utóbbi hetek, hónapok kirajzoltak nekünk: tudjuk, hogy nagyon jó az autónk az egyenesekben, de nem a legjobb a kanyarokban. A második szektorból talán kihozhattam volna egy kicsivel többet, ott a Q3-ban nem voltam teljesen elégedett. De összességében úgy érzem, a maximumot hoztuk ki magunkból. Szenvedünk a kanyarokban, az egyenesekben viszont nem. Az első szektorban ezért is vagyunk annyira jók. De utána nem megy a gumik életben tartása, nem marad tapadásunk az utolsó kanyarokra, és ott veszítjük a legtöbb időt.”

Ennél több a Ferrari jelenlegi csomagjában Leclerc szerint sincs egy ilyen pályán. Vettel szeretné, ha csapata változtatni tudna e helyzeten. „Nem lehetünk boldogok attól, hogy mögöttük vagyunk, és csak nézzük, de nem tudunk beleszólni a csatájukba.”

A vörösök úgy vélik, nagy fordulat a vasárnaptól sem várható. Sőt, a gumihasználat miatt attól tartanak, még nőhet is a hátrányuk. „Nehéz verseny lesz, mert nagyon gyorsak vagyunk ugyan az egyenesekben, de szenvedünk a kanyarokban. Sokat csúszkálunk, és emiatt komolyabb gumikopásra számítunk, mint a többiektől” – ismerte el nyíltan Leclerc.

Vettel az egyetlen esélyt abban látná, ha a többiek is szenvedni kezdenének a gumikkal. „Remélem, hogy nagyon meleg lesz, és nagyon nehéz lesz a versenyen a gumikkal. Így talán nyomást gyakorolhatnánk. Ha viszont sima lesz, a gumik bírják és egy kiállás lesz, akkor nem lesz annyira izgalmas. Előzni itt is lehet, de ehhez gyorsabbnak kell lenned. Meglátjuk, meddig juthatunk holnap” – tekintett előre.

Kép: M4Sport Kép: M4Sport
Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: MTI)

További tartalmak