Musorujsag
Élő Eredmények

Hülkenberg szerint a Renault-nak magába kell néznie

Hülkenberg szerint a Renault-nak magába kell néznie

RaceFans
Nico Hülkenberg szerint a Renault-nak magába kell néznie, és komoly kérdéseket kell megfogalmazni fejlődésével, illetve annak elmaradásával kapcsolatban, hiszen eddig alaposan elmaradnak saját elvárásaiktól…

A gyári szintű visszatérés óta ugyan lassan, de folyamatosan fejlődött a Renault, ami egyik első célját tavaly érte el: a középmezőny élére állt! A következő lépés a nagy hármassal szembeni hátrány csökkentése lett volna, az idei szezon azonban újabb előrelépés helyett visszaesést hozott számukra – legalábbis az első félév alapján.

A Magyar Nagydíj után a csapat hatodik a bajnoki tabellán (a cél a negyedik tartása lett volna), tizenkettőből csak hat futamon tudott pontot szerezni, versenyzőiket pedig számos műszaki hiba hátráltatta, miközben néhányszor maga az autó is lassabb volt a vártnál.

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

Nem meglepő tehát, hogy Hülkenberg szerint – aki vasárnap ismét lecsúszott a pontszerzésről, miután erőforrása biztonsági módban üzemelt – az istállónak magába kell néznie, és komoly kérdéseket kell megfogalmaznia az előző hónapok formájával kapcsolatban. „Az autó ismét nagyon nehezen vezethető volt” – kezdte. „Egyáltalán nem álltak össze a dolgok. Az autó elejével és az autó hátuljával is küzdöttem, és a tempó sem volt jó” – tette hozzá bosszúsan.

„Amikor ilyesmit tapasztalsz, nem számíthatsz sok jóra” – hangsúlyozta a német, kinek csapata fele annyi pontot szerzett eddig, mint a tavalyi szezon első felében. „Ez elég kemény. Egyértelmű, hogy elmaradunk a saját elvárásainktól. Most fel kell tennünk néhány igen komoly kérdést, és felül kell vizsgálnunk néhány dolgot. Sajnos több a mélypont, mint a csúcspont. Ez nem túl kielégítő.”

„Ki kell találnunk, hogyan jutottunk ide az előző 18 hónapban, már ami az autót illeti. Át kell gondolni, mit csináltunk, és ezeknek a lépéseknek milyen hatásuk volt. Fel kell tennünk a kérdést saját magunknak, mit tehetünk a folytatásban, hogy a fejlesztéseink működőképesek legyenek és valóban előrelépéseket hozzanak” – zárta gondolatát a tapasztalt német versenyző, kinek helye a hírek szerint egyáltalán nem biztos az istállónál…

Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)
Borítókép: Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)

További tartalmak