Musorujsag
Élő Eredmények

Van B-terve Bottasnak, és a Mercedes is segít neki, ha…

Van B-terve Bottasnak, és a Mercedes is segít neki, ha…

Sky Sports, Racefans, Motorsport-Total
Valtteri Bottas nem hiszi, hogy egy-egy versenyének döntő szerepe lesz a jövője alakulásában, ám azt elismerte, készül B-tervvel is. A Mercedes is segítséget ígért neki erre az esetre.

Hiába kezdte sokkal határozottabban és lendületesebben a 2019-es idényt Valtteri Bottas, minden jel arra utal, hogy idén sem tudja elkerülni az előző években jellemző „szokásos” visszaesését. A nyári szünetre Lewis Hamiltonnal szembeni 62 pontos hátránnyal vonult el, miután Hockenheimben önhibájából kiesett, a Hungaroringen pedig az első körös incidensei miatt csak a 8. helyen ért célba. És még az is nyugtalaníthatja, hogy ezúttal a jövője is bizonytalan. Szemben 2018-cal, amikor már júliusban megkapta következő egy évre szóló szerződését, csapata ezúttal nyíltan elismerte, még nem sikerült döntenie, hogy őt, vagy a „kispadon ücsörgő” Esteban Ocont válassza-e Hamilton 2020-as csapattársának.

Bottas nem gondolja, hogy a hockenheimi balesete, vagy általában a több esetben visszaütő agresszívebb hozzáállása döntene a sorsáról. „A sportág lényege, hogy feszegeted a határokat, és ebben a kockázatvállalás is benne van. Keményen kell támadni, ki kell használni a lehetőségeket, de nem szabad bajba kerülni, mint most velem történt” – utalt arra, hogy Magyarországon az indította el a lavinát nála, amikor Max Verstappent próbálta támadni az első kanyarban, és elfékezte magát.

A győzelemre ment, mert Hamilton elleni nagy ponthátránya miatt győzelemkényszerben van, ám hibája támadhatóvá tette őt, és ennek lett a vége a későbbi szárnytörésével járó két baleset. Szerinte a szerződése körüli bizonytalanság is rossz hatással van rá. „Amikor bizonytalan a jövőd, az nem segít. Az emberek azt gondolhatnák, egyes versenyzők jobban teljesítenek nagy nyomás alatt, amikor a határon vannak. Az biztos, hogy ez nem segít. De nem állíthatom, hogy az első kanyarba érkezve ezen gondolkodtam. Nagyon éhes voltam a győzelemre, függetlenül a szerződéses helyzetemtől. Meg akartam nyerni a versenyt, ezért kockáztattam. Csak nem egészen úgy sült el, ahogy terveztem. Teljesen másképp is alakulhatott volna, és itt csak centiméterekről beszélünk. A sportágban mindig a határon vagy: keményen nyomod, hogy kihasználd a lehetőségeidet, de próbálod nem elcseszni így.”

Valtteri Bottas találkozója Lewis Hamiltonnal (Formula1/Twitter) Valtteri Bottas találkozója Lewis Hamiltonnal (Formula1/Twitter)

A finn szerint nem egyetlen verseny fog dönteni a sorsáról, és ezt Toto Wolff is megerősítette. „Egy futamnak nincs jelentősége. Át fogjuk nézni az adatokat, ki fogjuk elemezni őket, és minden rendelkezésre álló információt számításba fogunk venni, majd meghozzuk a döntést” – vetítette előre.

Szavaiból kiderült, ezúttal nem egyértelmű a választás, és Esteban Oconnak ténylegesen komoly esélye van átvenni Bottas helyét. A Mercedes korábbi versenyzője, Nico Rosberg szerint ez meg is fog történni. „Bottas a Hungaroringen a két legjobb kerék a kerék elleni csatázóval, Verstappennel és Hamiltonnal volt kénytelen megküzdeni. Hamilton egyszerűen körbeautózta őt a kettes kanyar külső ívén, és tönkre is zúzta őt. Utána peches volt a szárnysérüléssel, és ezzel vége volt a versenyének, a hétvégéjének is. Én hajlok azt mondani, hogy ezzel vége is a mercedeses pályafutásának. Az utóbbi két versenye szenvedés volt, és szerintem Ocont ültetik az autóba. Nem hiszem, hogy már döntöttek, de úgy érzem, inkább Ocon felé billen a mérleg nyelve” – elmélkedett a 2016-os világbajnok.

Bottas elismerte, ő arra is felkészült, hogy elveszíti jelenlegi ülését. „Természetesen egy ilyen helyzetben is az F1-ben akarsz maradni, ezért van B-terved és C-terved is. Gondolok erre is, beszélgetünk dolgokról, és mindig hasznos, ha van más terved is. Most csak várunk” – fogalmazott.

Valtteri Bottas (Fotó: MTI/Balogh Zoltán) Valtteri Bottas (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Wolff eközben jelezte, még ha a szempontjából kedvezőtlen döntést hoznak is, a Mercedes akkor sem engedi el teljesen Bottas kezét, és próbál neki segíteni a „B-terv” megvalósításában. „Felelősséggel tartozunk a versenyzőinkért, akár a juniorokról van szó, akár a másikakról. Semmi olyat nem teszünk, ami megnehezíti a helyzetüket, bárhogy is döntünk majd, és bármilyen lehetőségek is lesznek a távozó versenyző előtt. Amennyiben Esteban lesz az, akkor őt segítjük máshová, és igyekszünk biztosítani, hogy a jövőben még visszatérhessen a Mercedeshez. Ha pedig Valtteri, akkor segítünk neki ’puhára esni’, mert megérdemli ezt” – közölte Wolff.

Ám akárhogy is döntenek végül, Bottasnak egy feladata még biztosan lesz a Mercedesnél: a szezon második felében meg kell próbálnia megszorongatni valahogy a nagyon elhúzó Hamiltont. „A lemaradásom nagy. Nagyobb, mint szeretném” – ismerte el. „De ez van. Nem fogom falba verni a fejem emiatt. Most a csapattal átbeszélem ezt a versenyt, aztán előre tekintünk. Még sok futam van hátra. A helyzet nehéz. A pozitívum, hogy a saját teljesítményemet tekintve a mostani a legjobb szezonom. És még jobb leszek. Az időmérőim jók voltak, a versenyeim javultak. A negatívum, hogy kihagytunk bizonyos lehetőségeket. Volt, hogy csapatként, volt, hogy én magam. Kiegyensúlyozottabbá kell válnom, főleg az utóbbi két futamom sikerült rosszul.”

Borítókép: Valtteri Bottas sem tudja még, mi lesz a mercedeses ülése sorsa (Fotó: XPB)

További tartalmak