Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: Sajnálom, hogy Vettel úgy gondolja, nem kedvelem

Twitter, Speedweek
Fernando Alonso sajnálja, hogy Sebastian Vettel úgy érzi, sosem kedvelte őt, ám szerinte jó a viszonyuk, és leginkább a sajtó vert közéjük éket.

Hiába nem tagja idén a Forma–1 mezőnyének, Fernando Alonso így is a nyári szünet előtti utolsó sajtótájékoztató egyik szereplőjévé vált. A Magyar Nagydíj után a dobogósokat a kétszeres világbajnok esetleges visszatéréséről kérdezték, és miközben Lewis Hamilton és Max Verstappen jelezte, örülne, ha összecsaphatna a jó nevű ellenféllel, Sebastian Vettel érdekes megjegyzést tett a viszonyukról. „Én nem ellenezném a visszatérését. Nem tudom, miért, de szerintem ő sosem kedvelt igazán” – nyilatkozta, kiemelve, hogy ő mindig is tisztelte a spanyolt eredményeiért és a pályán nyújtott teljesítményéért.

Vettel és Alonso viszonyát valóban túlzás lenne barátinak nevezni. Egyfelől nagyon eltérő karakterek, így sosem keresték igazán egymás társaságát, másfelől éveken át nagy riválisok is voltak, hiszen 2010-ben és 2012-ben is egymással vívtak ádáz csatát a bajnoki címért. Az akkoriban még a Ferrarit erősítő Alonso abban az időszakban gyakran hangoztatta, Vettel leginkább a főtervező Adrian Newey zsenijének, vagyis kiemelkedően jó autójának köszönheti sikersorozatát, és azóta is többször célozgatott arra, a németet nem tekinti azonos szintnek Lewis Hamiltonnal.

A közösségi oldalán egy szurkolóival folytatott kérdezz-felelek során Alonsót megkérdezték, miért nem kedveli Vettelt, ám ő cáfolta, hogy így lenne. „Én is olvastam, amit mondott, de ez egyáltalán nem igaz. Sajnálom, hogy Sebastian így gondolja. Én mindig úgy éreztem, hogy megvan közöttünk a kölcsönös tisztelet, és kelleme a kapcsolatunk. Talán a rivalizálásunkat a média felfújta, de ismétlem: épp az ellenkezője az igaz” – tisztázta.

Sebastian Vettel és Fernando Alonso (Fotó:XPB) Sebastian Vettel és Fernando Alonso (Fotó:XPB)

Egy másik szurkoló a Vettelék által is emlegetett visszatérésről is kérdezte Alonsót. Mivel a spanyolnak nincs esélye arra, hogy akár a Mercedeshez, akár a Red Bullhoz, akár a Ferrarihoz kerüljön 2020-ra, aligha fogjuk viszontlátni őt az F1 következő idényében. Ennek kapcsán a szurkoló fölvetette, az érdeklődés hiányához talán Alonso szélsőséges karakterének is köze lehet. „Minden ember, akivel eddig dolgoztam, ezzel ellentétesen vélekedik erről” – cáfolt Alonso. „Mindent megteszek a csapatért, minden egyes körben. Okkal tértem vissza a Renault-hoz is, ahogy a McLarenhez is” – utalt arra, hogy nem voltak felégetett hidak, hiszen e két csapatnál két időszakban is versenyzett.

A harmadik bajnoki cím így sem jött össze neki, és a lehetőségei is fokozatosan beszűkültek, mígnem az F1-en kívülre került. Alonso ennek ellenére állítja, nem bánt meg semmit a pályafutása során, és teljesnek érzi a királykategóriás fejezetet. „Sokkal többet értem el a Forma–1-ben, mint amiről valaha is álmodni mertem. Őszintén szólva kicsit meg is lep, hogy mostanság megint a visszatérésemről beszélnek. Nagyszerű féléven vagyok túl, nyerni tudtam Daytonában, Sebringben, Le Mans-ban pedig másodszor diadalmaskodtam. Ha visszatérnék az F1-be, azt elmondanám nektek” – fogalmazott, majd megerősítette, következő projektje hónapokra le fogja őt kötni, és az nem lesz majd könnyű kihívás.

További tartalmak