Musorujsag
Élő Eredmények

A Williams már sejti, miért marad el Kubica

A Williams már sejti, miért marad el Kubica

RaceFans
A Williams vezető versenymérnöke, Dave Robson gyanítja, a gumikból ered Robert Kubica csapattárssal szembeni lemaradása, hiába tapasztaltabb ugyanis a lengyel, George Russell sokkal jobban ismeri a Pirelli abroncsait.

Bár pontot eddig csak Kubica szerzett (a kaotikus Német Nagydíjon), a Williamsnél a fiatal csapattárs nyújtott meggyőzőbb teljesítményt az első félévben. Russell az időmérőkön és a futamok nagyján is komoly előnyben volt a lengyellel szemben. Magyarországon például 1,2 másodpercet vert rá az időmérőn, és amíg Kubica a boly végén haladt, ő a középmezőnnyel harcolt.

Hogy miért marad el az egyszeres futamgyőztes, azzal kapcsolatban több „elmélet” született már. Egyesek szerint nem egyforma a két Williams, az ő gépe pedig elmarad a csapattársétól, mások szerint pedig sérülései, melyek miatt vezetési stílusán is változtatnia kellett hátráltatják ennyire.

Robert Kubica (Fotó: XPB) Robert Kubica (Fotó: XPB)

Hogy az autók között eltérés volna, azt a csapat többször cáfolta már, Kubica keze pedig a mérnökök szerint sem okoz gondot. A kérdés azonban úgy tűnik, nem marad megválaszolatlan, a Williams vezető versenymérnöke ugyanis azt gyanítja, a lengyel a gumik miatt marad el. „Amikor a különbség ilyen nagy, és az autók egyformák, gyanús, hogy az eltérés innen ered” – nyilatkozta.

Noha Kubica tapasztaltabb versenyző, a Pirelli abroncsait márkatársa valóban jobban ismeri, hiszen a GP3-ban és a Forma–2-ben is ilyenek használtak, tehát az F1-es tesztek és szabadedzések mellett versenytapasztalatokat is szerezhetett velük, míg Kubica visszatérése előtt csak teszteken és egy pénteki gyakorláson gyűjthetett tapasztalatot róluk. „Meg kell értenünk ezt a problémát, és majd látjuk, mit tehetünk a következő hetekben azért, hogy orvosoljuk” – folytatta Robson.

„A versenyző a legjobb szenzor az autóban. Felejtsék el az összes elektronikát, ő a legjobb érzékelő! Robertnek talán egy kicsivel több időre van szüksége, hogy megértse, miként hozza ki a legjobbat a gumikból. Ezek a gumik teljesen másak, mint a Bridgestone, vagy a Michelin abroncsai voltak. Nem rosszabbak, csak mások. Máshogy kell kezelni őket, és nem egyszerű megérteni a viselkedésüket” – hangsúlyozta a szakember.

Robert Kubica (Fotó: XPB) Robert Kubica (Fotó: XPB)
Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak