Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: Albon veszi át Gasly helyét a Red Bullnál!

Hivatalos: Albon veszi át Gasly helyét a Red Bullnál!

Red Bull
Derült égből villámcsapásként érkezett a Red Bull bejelentése, miszerint a Belga Nagydíjon már nem az első félévben gyengélkedő Pierre Gasly, hanem a mindössze 12 F1-es futamot teljesítő Alexander Albon lesz Max Verstappen csapattársa. Gasly eközben „visszatér” a Toro Rossóhoz.

Az utóbbi időben sokat pletykáltak Gasly sorsáról, az első félévben ugyanis a vártnál sokkal gyengébben teljesített: rendre elmaradt Verstappen mögött, és ahelyett, hogy a Ferrarival és a Mercedesszel csatázott volna, nem egyszer kikapott néhány középmezőnybeli versenyzőtől. A bikások azonban jelezték, megtartják őt az év végéig.

A nyári szünet második hetének elején azonban robbant a hírbomba: a csapat változtat felállásán! Noha el nem bocsátják Gaslyt, a francia nem tarthatja meg helyét a Red Bullnál, azt ugyanis az idén bemutatkozó Alexander Albon veszi át.

Pierre Gasly (Fotó: Red Bull) Pierre Gasly (Fotó: Red Bull)

Mindezt egy rövid sajtóközleményben, meglehetősen szűkszavúan jelentették be (egyelőre nyilatkozatokat sem közöltek az érintettekkel), kiemelve, Albon eddigi teljesítménye meggyőzte őket, és mivel a Red Bull kivételes helyzetben van, hiszen cserélgetheti a versenyzőit a Toro Rosso és a Red Bull között, élnek ezzel a lehetőséggel.

Egy biztos, Albonra kemény feladat vár, hiszen az elmúlt másfél évben elképesztő formában lévő Verstappen mellett kell bizonyítania, úgy, hogy eddig mindössze 12 F1-es futamon vett részt, a hátralévő helyszínek közül pedig több ismeretlen számára.

Gasly eközben annak a Danyiil Kvjatnak lesz a csapattársa, aki 2016 elején átment már egy hasonló lefokozáson. Akkor a gyenge évkezdés után döntöttek úgy, hogy az oroszt visszaküldik a Toro Rossóhoz, hogy előléptessék az akkor szintén meglehetősen tapasztalatlan Verstappent, aki meggyőző első szezont teljesített a kisebb csapatnál.

Alexander Albon (Fotó: XPB) Alexander Albon (Fotó: XPB)
Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak