Még zöldebb lesz az F1

A Forma–1 ügyvezetője, Chase Carey kijelentette, a széria a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektet a környezetbarát megoldások reklámozására és alkalmazására. A hibridmotorok használatának fontosságát már jövőre ki szeretnék emelni, miközben több szintetikus üzemanyagon is dolgoznak.

Fotó: XPB

A királykategória 2014-ben váltott a jelenleg is használatban lévő V6-os, hibridrendszerekkel ellátott turbómotorokra, részben azért, mert ezek a korábban alkalmazottaknál lényegesen környezetkímélőbbek. Ez az üzenet azonban jóformán elsikkadt az erőforrások hangja, majd teljesítménye körüli felhajtás során.


Az F1 vezetősége most ezen kíván változtatni, és a folytatásban jobban ki akarja hangsúlyozni, mennyivel zöldebb a most használt technológia, miközben további lépéseket kíván tenni a környezet megóvása érdekében. A háttérben például már szintetikus üzemanyagokról tárgyalnak.




Chase Carey (Fotó: XPB) Chase Carey (Fotó: XPB)


„Ez az egyik prioritásunk” – kezdte Carey, utalva a motorokkal kapcsolatos PR-kampányra, ami feltehetően már ősszel beindul. „Ez egy elmondatlan történt az F1-ben, pedig fontos lépés volt a fenntarthatóság szempontjából. A hibridmotorok elképesztő előrelépést jelentettek, ha azt nézzük, mennyivel kevesebbet fogyasztanak, miközben megtartják erejüket. Eközben agresszíven dolgozunk például a szintetikus üzemanyagokon, bio- és hidrogén üzemanyagokon” – folytatta.


„Mostantól kezdve az év végéig megfigyelhetik majd, hogy a fenntarthatóság kérdése előtérbe kerül. Ez is a történetünk része, a háttérben pedig több partnerrel is beszéltünk már róla, ők pedig rendkívül izgatottnak tűntek. Egyértelműen kijelenthetem, hogy a környezetvédelem mindenki számára fontos. Fontos kérdés, hogyan csökkenthetjük a motorok széndioxid-kibocsátását” – magyarázta.


„Ez a téma a fontosabbak közé tartozik a sportágon belül. Egyéb kezdeményezéseink is lesznek a környezetvédelemmel kapcsolatban, az élő eseményeinken is. Tehát ez egy többdimenziós történet. De a legnagyobb hangsúlyt azt hiszem, arra fektetjük majd, hogyan csökkenthetjük a belső égésű erőforrások széndioxid-kibocsátását, és milyen célokat szeretnénk elérni ezen a területen. Ez szerintem a legfontosabb kérdés” – zárta gondolatát az amerikai szakember.




A Mercedes erőforrása, a PU106B Hybrid (Fotó: Daimler Media) A Mercedes 2015-ös erőforrása, a PU106B Hybrid (Fotó: Daimler Media)