Sainz: Idén nem fogjuk lehagyni a középmezőnyt

Mivel feltehetően az ellenfelek is fejlődnek még, Carlos Sainz szerint a McLaren nem fog elhúzni a középmezőnytől a szezon második felében, noha komoly előrelépést téve, az első futamokon folyamatosan javulva sikerült annak élére állni.

Fotó: XPB

A tavalyi szezon végén még a Williamsszel küzdöttek az utolsó helyeken, a 2019-es nyári szünetben viszont már kényelmes előnnyel állnak a középmezőny élén a wokingiak, akik ennek a fejlődési ütemnek a tartásával akár el is léphetnek üldözőiktől, és három egyelőre legyőzhetetlennek tűnő élcsapat (a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull) nyomába eredhetnek.


Persze a számukra legideálisabb esetben. Noha rendkívül büszke csapattársaira és az elért eredményekre, spanyol versenyzőjük, Carlos Sainz nem számít arra, hogy az évad második felében az imént vázolt forgatókönyv lép majd életbe.




Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)


„Nem hiszem, hogy a második félévben kitörünk majd a középmezőnyből” – nyilatkozta a Motorsportnak. „Lehet, hogy találunk majd néhány tizedet, ami természetesen nagyszerű volna, viszont mindenki más is talál majd tizedeket, szóval óvatosnak kell maradnunk. Fontos, hogy a megfelelő lépéseket tegyük meg az autókkal, és az is fontos, hogy ezekből már levonjuk a következetéseket a következő szezonra” – magyarázta.


„Szerintem inkább ez lesz a fő cél az év második felére” – mutatott rá. „Az, hogy a lehető legtöbb információt összegyűjtsük az autónkról, hogy sokat tanuljunk róla, és megbizonyosodjunk arról, hogy mindent megfelelően elő tudunk készíteni a következő szezonra.”


„Jó látni, mennyire stabilak vagyunk a bakui futam óta. Most hirtelen nem tudom megmondani, hány pontot szereztünk azóta, de az év első fele onnantól kezdve egészen hihetetlen volt. Az első három verseny számomra eléggé pechesen alakult, akkor még nem igazán akartak összejönni a dolgok. De Baku óta a kemény munka meghozza gyümölcsét. Minden hétvégén jók vagyunk, jók a kiállásaink, nagyszerű a taktikánk. Ennek így kell lennie, és így is kell folytatnunk” – hangsúlyozta.




Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)