Musorujsag
Élő Eredmények

Verstappen: A Honda miatt lehettünk megbízhatóbbak

Verstappen: A Honda miatt lehettünk megbízhatóbbak

Motorsport
A Honda tesztelési eljárásainak köszönhetően a Red Bull saját alkatrészeinek tartósságát is jobban ellenőrizheti, mint az előző években a Renault partnereként – jelentette ki az első félévben mind a tizenkét futamon célba érkező Max Verstappen.

A visszatérés utáni években a megbízhatóság volt a Honda fő problémája, az előző szezonokban viszont komoly előrelépést tettek ezen a téren: a 2019-es évad első felében például partnerük, a Red Bull egyszer sem esett ki motorhiba miatt. Ez pedig az ő esetükben is nagy szó, korábban ugyanis a bikásoknak is voltak gondjaik a megbízhatósággal…

A japánokkal való együttműködés azonban ezen a téren is előrelépést hozott, a Hondával ugyanis olyan teszteket is elvégezhetnek a próbapadon, amire eddig nem volt példa – állítja az idén már két győzelmet is szerző Max Verstappen.

„Igen, tavaly voltak olyan műszaki problémáink, melyen nem a (Renault) motorral voltak kapcsolatosak, viszont abból adódtak, hogy nem tudtuk letesztelni, hol vannak a határaink” – kezdte a holland. „A Honda azonban rengeteg időt tölt a próbapadon, és velük mi is megtalálhatjuk a határokat a saját alkatrészeinkkel. Korábban erre nem volt lehetőség.”

Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt) Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

„Sosem tudtuk, hogy az autónk elég erős, vagy sem, és ezt csak akkor tapasztaltuk meg, amikor kiestünk a versenyekről. Szóval most sokkal jobban fel tudtunk készülni, magára a szezonra is. Az autónk és a motorunk is nagyon megbízható” – folytatta a fiatal versenyző.

Verstappen idén nemcsak célba ért az összes futamon, hanem rendre ott volt a legjobb öt között, ami egyedülálló a mezőnyben. „Teljesen nyitottak vagyunk, és nagyon szorosan együttműködünk a Hondával. Ők segítenek nekünk, és mi segítünk nekik, hogy még jobban el tudjuk végezni a feladatainkat, szóval teljes mértékben elkötelezettek vagyunk egymás irányába. Ők győztesek és mi is azok vagyunk. Együtt is nyerni akarunk. A legjobbat akarjuk kihozni a partnerségből!”

A Red Bull-Honda a szezon során is látványos fejlődésen ment keresztül: míg az év elején egyértelműen harmadik erő volt, addig mára sokak szerint már átlépet a Ferrarit, miközben a Mercedesnek is egyre gyakrabban okoz fejtörést. Noha az előző versenyeken a csapat valóban remek formát mutatott, Verstappen szerint még nem biztos, hogy a vörösök előtt állnak.

„Úgy tűnik, hogy hatékonyabban működünk a hétvégéken, és jobb eredményeket tudunk szállítani, mint ők. Viszont még mindig nagyon gyorsak, egyes versenypályákon pedig gyorsabbak, mint máshol. A hosszú egyenesekben például eléggé dominánsnak tűnnek. Még mindig nem egyértelmű, hogy hol állunk, a harmadik, vagy a negyedik helyen. Egy biztos, még mindig a Mercedes az első, és nekünk ők a célpontjaink” – zárta gondolatát.

Max Verstappen (Fotó: MTI/Illyés Tibor) Max Verstappen (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Borítókép: Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

További tartalmak