20 lóerővel erősebb motorral készül a Ferrari Spára?

Komoly teljesítményjavulást vár a Ferrari a nyári szünet után bevetendő új erőforrásától, ám kérdéses, ez elegendő lesz-e számára az üdvösséghez Spában és Monzában.

Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

A Magyar Nagydíjon ugyan nehezen magyarázható egyperces hátránnyal értek célba a Mercedes és a Red Bull mögött, és egyre inkább kérdésessé válik, meg fogják-e tudni tartani a második helyüket a csapatok erősorrendjében, a Ferrarinak van oka némi bizakodással várni a nyári szünet utáni két versenyt. Spa és Monza következik a programban, két olyan pálya, melyen jobban érvényesülhet a vörös autók idei legfőbb (egyetlen?) erőssége, az elképesztő egyenesbeli tempó és motorerő.


Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már a Hungaroringen jelezte, hiába számított az utóbbi versenyeken a legutóbbi négyből két versenyt is megnyerő Red Bull a legnagyobb ellenfelüknek, a vakáció után mindkettejüket megtréfálhatja a Scuderia. „A magyar pálya talán nem feküdt nekik, de nagyon erős motorjuk van, és kisebb a légellenállásuk is, amik miatt nagyon erős Ferrarira számítunk Spában és Monzában is. Kétségem sincs afelől, hogy akkor majd teljesen más lesz a beszédtéma, mint most” – vélekedett az osztrák.


Wolff szerint a Ferrari az egyenesekben olyan fölénybe került, hogy muszáj lesz komoly erőfeszítéseket tenniük a motor terén ahhoz, hogy tartani tudják velük a lépést ezeken a pályatípusokon, és elkerüljék az újabb vereségeket.


Hogy a Mercedesnek pontosan mik vannak a tarsolyában, azt még nem tudhatjuk, az olasz Motorosport viszont azt már megtudta, hogy a Ferraritól újabb komoly ugrás várható motorfronton. A nyári szünetet követően valamennyi gyártó beveti legújabb fejlesztésű erőforrását, a Ferrarié pedig a lap beszámolója szerint már a Belga Nagydíj első szabadedzésén debütálni fog. Úgy tudják, az idei harmadik hajtóegységük nagyjából 20 lóerős előrelépést fog hozni, s kiegészül a Shell új fejlesztésű üzemanyaga által hozott nyereséggel.




Sebastian Vettel (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt) Sebastian Vettel (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)


Kérdéses persze, hogy a versenypályán is jönni fog-e ez a teljesítmény, és hogy a riválisokhoz viszonyítva mennyit ér majd. A Honda esetében például már hetek óta hasonló teljesítményjavulásról pletykálnak: az új japán erőforrás a találgatások szerint 25 lóerővel lesz erősebb az előzőnél, és a Mercedes eddig használt motorverziójához hasonló erőleadásra lehet képes. Kulcskérdés lesz tehát, hogy a csillagosok mennyi lóerőt találnak az újabb V6-osukkal és ERS-ükkel.


És persze az sem lesz mindegy, a Ferrari mennyit lesz képes még kihozni az idei leszorítóerő-hiányos autójából, amely a kanyarokban hajlamos elveszíteni az egyenesekben összeszedett előnyét a riválisokkal szemben. „Az nyilvánvaló, hogy versenyképesek vagyunk az egyenesekben. Az időmérőn hat-hét kilométer/órával voltunk gyorsabbak az egyenes végén a Red Bullnál és a Mercedesnél. De a kanyarokban egészen sok időt veszítünk” – mutatott rá Magyarországon Sebastian Vettel, aki szerint esélyeik a folytatásban leginkább attól függenek, mennyi leszorítóerőt tudnak találni. Amíg tudniillik e téren nincs változás, a növekvő motorteljesítményüket is leginkább csak az időmérőkön és csak bizonyos pályákon fogják tudni igazán kamatoztatni.