Musorujsag
Élő Eredmények

Albon a Red Bull-os előléptetésről: Ez szürreális!

Albon a Red Bull-os előléptetésről: Ez szürreális!

Twitter
El sem hiszi Alexander Albon, hogy mindössze 12 F1-es nagydíjhétvégével a háta mögött bizalmat szavazott neki a Red Bull. A csapat történetének második legkevesebb rutinnal rendelkező versenyzője lesz.

A Red Bull ismét húzott egy váratlant, és hétfőn bejelentette, az idény hátralévő részére helyet cserél egymással Alexander Albon és Pierre Gasly, vagyis a thaiföldi színekben versenyző újonc Albon lesz Max Verstappen csapattársa a következő kilenc nagydíjhétvégén. Gasly eddigi idei teljesítményét látva talán nem tűnik meglepőnek a csere, ám annak tükrében, hogy Christian Hornernék még a Magyar Nagydíjon is azt hangoztatták, Gasly garantáltan marad a helyén az év végéig, mégis váratlanul jött.

Olyannyira, hogy a bejelentés még Albont is sokkolta. Az apai ágon brit, az anyain thai újonc közösségi oldalán reagált hirtelen jött előléptetésére. „Szürreális, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget a Red Bullnál! Nem tudom eléggé megköszönni, hogy hisznek bennem, és lehetővé teszik ezt számomra” – írta. „Ez egy hatalmas ugrás lesz a mély vízbe, de rajtam van az úszónadrágom! Köszönöm a Toro Rossó-s fiúknak, különösen a csapatfőnök Franz Tostnak, hogy megadta nekem ezt az óriási lehetőséget az F1-ben, valamint a határtalan támogatást az első évemben. Most már a csapattal való első versenyemre összpontosítok, Spára.”

Albon számára valóban nagy erőpróbának ígérkezik a Red Bull-os debütálás, több szempontból is. Egyfelől bizonyítania kell, hogy többre képes elődjénél, a mindössze 12 versenyt kapó Pierre Gaslynál, másfelől az istálló „kedvence”, a mezőny egyik legjobbja, Max Verstappen ellen kell helyt állnia, ráadásul egy győzelemre is esélyes autóban ülve, kevés rutinnal a háta mögött.

Ő lett a Red Bull történetének 11. versenyzője, és helyzetéről mindent elárul, hogy egyben a második legkevesebb rutinnal rendelkező is. Nála csak Robert Doornbos teljesített kevesebb F1-es versenyt azelőtt, hogy a Red Bullhoz került volna. A holland a 2006-os Kínai Nagydíjon ült be az osztrákok autójába 8 minardis verseny után. Hosszúra nem nyúlt a pályafutása, mindössze három versenyen rajtolt a Red Bull-lal, aztán búcsút is intett az F1-nek. Albon 12 futammal a háta mögött debütál, ám összességében talán még Doornbosnál is rutintalanabbnak számít, hiszen miközben a holland 2004-ben és 2005-ben összesen 12 szabadedzést teljesített F1-es bemutatkozása előtt, majd a Minardival futott versenyeit követően 15 hétvégén a Red Bull volánjánál is ült, kiegészítve ezt további tesztekkel, Albon az idei téli előszezoni teszteken ült először F1-es autóban, vagyis lényegesen kevesebb kilométer van mögötte.

Alexander Albon (Fotó: XPB) Alexander Albon (Fotó: XPB)

Nem akármilyen felemelkedés ez azok után, hogy Albont 7 évvel ezelőtt a Red Bull az elmaradó eredményei miatt kitette a juniorprogramjából, majd a múlt télen az utolsó pillanatban visszafogadta őt. Miután harmadik lett a Forma–2-es bajnokságban George Russell és Lando Norris mögött, úgy volt, hogy 2019-et a Forma–E-ben kezdi meg, ahol három évre szóló szerződést írt alá a DAMS-csapattal. A Red Bull ebből vásárolta ki őt, mivel Daniel Ricciardo váratlan távozása után kénytelen volt a tervezettnél korábban előléptetni Pierre Gaslyt, akinek a helyére pedig sürgősen szüksége volt valakire.

Gasly esetét látva kérdés, Albon előléptetése nem lesz-e elhamarkodott. Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke nemrég azt nyilatkozta, szerinte egy fiatal tehetségnek legalább két évre szüksége van ahhoz, hogy igazán megvesse a lábát az F1-ben, ezért már Gasly feljebb lépését is korainak vélte, Albonét pedig nemrég még kizárnak tartotta a rutintalansága miatt.

A Red Bull mindenesetre jelezte, a mostani cserét amolyan tesztnek tekinti: versenyzői folytatásban nyújtott teljesítményétől teszi függővé, kit választ Verstappen csapattársának 2020-ra. Albon és Gasly mellett a náluk már korábban versenyző, de szintén visszaminősített Danyiil Kvjat lehet a harmadik esélyes az ülésre.

Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak