Musorujsag
Élő Eredmények

Ferrari: Miért cserélnénk le a versenyzőinket?

Ferrari: Miért cserélnénk le a versenyzőinket?

Marca
A Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto ismét leszögezte, a vörösök nem változtatnak pilótapárosukon, vagyis a 2020-as szezonnak is Sebastian Vettel és Charles Leclerc kettősével vágnak neki. Túl azon, hogy a versenyzőknek szerződésük van, a főnök elégedett velük!

Miután hamar egyértelművé vált, hogy két erős szezon után a Ferrari idén nem fogja megszorongatni a Mercedest, és Vettelnek volt néhány vezetői hibája, fölmerült, a négyszeres világbajnok év végén szögre akaszthatja a bukósisakot. Noha ezt ő, majd később a csapatfőnök is cáfolta, a pletykák nem akartak csitulni, és több lap is arról találgatott, ki veheti át a német helyét.

Változásra azonban nem kell számítanunk a Ferrari kettősét illetően, az istállót vezető Mattia Binotto ugyanis a Marcának nyilatkozva ismét egyértelművé tette, mindkét versenyzőjét megtartja a 2020-as szezonra.

Mattia Binotto (Fotó: XPB) Mattia Binotto (Fotó: XPB)

Erre pedig egyértelmű okuk van, túl azon, hogy a németnek és a monacóinak is érvényes szerződése van a következő évadra. „Magas szintű versenyzőink vannak, szóval nem látom okát annak, hogy változtatnunk kellene a pilótapárosunkon” – kezdte az olasz szakember. „Szerződésük van, és nem kétséges, hogy Vettel is velünk lesz 2020-ban” – tette hozzá.

A főnök néhány szóban Leclerc első ferraris félévét is kommentálta, melyben a fiatal pilóta néhány kiugró eredmény mellett néhány hibát is elkövetett (Németországban például egy igen erősnek ígérkező eredményt dobott el a futamon).

„Az idei Charles első éve a Ferrarinál, és igen nagy nyomás nehezedik a vállára. Elkövetett néhány hibát az első félévben, viszont nagyon erősen törekszik arra, hogy tanuljon ezekből a hibákból és a folytatásban ne kövessen el hasonlóakat” – zárta gondolatát Binotto, kinek csapata a botlások ellenére is második a pontversenyben 12 hétvége után.

Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: XPB) Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)
Borítókép: Charles Leclerc és Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

További tartalmak