Musorujsag
Élő Eredmények

A Haas segítene Fittipaldinak, de…

A Haas segítene Fittipaldinak, de…

F1i
A Haas csapatvezetője, Günther Steiner korábban megígérte, segít F1-es szuperlicencet szerezni az istálló tesztversenyzőjének, Pietro Fittipaldinak, az autóval kapcsolatos problémák azonban keresztülhúzhatják a számításaikat…

A fiatal brazilnak négy pontra lenne szüksége a királykategóriás „jogosítványhoz”, és mivel idén a DTM-es szereplésért feltehetően nem kap ennyit (egyelőre csak tizenhatodik a bajnokságban), vagy ennél többet, a Haas úgy tudná még segíteni őt, hogy több pénteki edzésen is autóba ülteti, egy előírás értelmében ugyanis már így is szerezhet néhány pontot.  

„Még nem kapott szuperlicencet” – nyilatkozta Steiner a fiatal pilóta helyzete kapcsán. „Jelenleg ez az ifjú versenyzők egyik legnagyobb problémája. Elég kevesen vannak, akik már rendelkeznek vele, a többieknek pedig elég nehéz megszerezni” – tette hozzá.

Pietro Fittipaldi (Fotó: XPB) Pietro Fittipaldi (Fotó: XPB)

„Van most egy megoldás. Elhatározták, hogy szerezhetünk szuperlicences pontokat, ha autóba ültetik a fiatal versenyzőiket a szabadedzéseken. Meglátjuk, mit tehetünk abban az esetben, ha a versenyzőnknek csak négy pont hiányzik” – jegyezte meg az olasz szakember, aki bár szeretné segíteni védencét, lehet problémákba fog ütközni.

A Haas idei autójával ugyanis több probléma is felmerült, ilyenkor pedig minden szabadedzést két tapasztalt versenyzőjüknek (Romain Grosjeannak és Kevin Magnussennek) szeretnének adni, hogy visszajelzéseikre támaszkodva megoldják a gondokat.

„Nehéz helyzetben vagyunk. Szívesen adnánk neki szabadedzéseket a fejlődése érdekében, de a jelenlegi helyzetben szükségünk van arra, hogy mindkét versenyzőnk autóba üljön, és annyit teszteljen, amennyit csak lehet. Oda kell figyelnünk, mert csak kilencedikek vagyunk a bajnokságban, ezért nem ígérhetek semmit Pietrónak” – zárta gondolatát.

Günther Steiner (Fotó: XPB) Günther Steiner (Fotó: XPB)
Borítókép: Pietro Fittipaldi (Fotó: Haas)

További tartalmak