Musorujsag
Élő Eredmények

A téli bukások alapozták meg Gasly menesztését

A téli bukások alapozták meg Gasly menesztését

Auto Sport Web
Már a téli tesztbalesetek megpecsételték Pierre Gasly sorsát a Red Bullnál? Helmut Marko szerint erre vezethető vissza, hogy félreállított versenyzőjük idén nem volt a tavalyi önmaga.

A Forma–1-es nyári szünet legnagyobb történése, hogy a Red Bull ismét végrehajtott egy rá az utóbbi években jellemző évközi versenyzőcserét. A gyengén teljesítő Pierre Gaslyt állították föl, s Alexander Albonnak adták az ülését, miközben a franciát a Toro Rossóhoz „sorolták vissza”. Hogy miért született ilyen döntés, azt túl sokat nem kell magyarázni: Gasly messze elmaradt Max Verstappen teljesítményétől, egyszer sem tudta őt legyőzni erőből a 12 nagydíjhétvége során, és a Red Bull autójából is jóval kevesebbet hozott ki, mint ami elvárható lenne.

A versenyzőcserében érintettek a nyári szünet miatt eddig nemigen nyilatkoztak hosszabban, ám miután Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója Japánban töltötte a múlt hétvégét a Super Formula-bajnokság soros versenyén, a helyi Auto Sport Web kapott az alkalmon, és Gaslyékról is kifaggatta őt.

Marko leszögezte, a legfőbb gondjuk Gaslyval az volt, hogy nyomokban sem emlékeztetett arra a versenyzőre, akit a múlt évben kiválasztottak, hogy Max Verstappen csapattársa legyen. Mint mondta, egy éve Carlos Sainz előléptetéséről már lemaradtak ugyan, de amúgy is Gaslyt érezték a gyorsabb versenyzőnek. Azzal viszont nem számoltak, hogy a teher összeroppantja a franciát. „Pierre tavaly nagyon gyors volt, és nem is habozott, amikor előznie kellett. De ezek az erényei idén egyáltalán nem jöttek elő. Úgy vélem, mentális problémái vannak” – jelentette ki.

Szerinte a vesszőfutását az előszezonban elkövetett két vezetői hibája alapozta meg: kétszer is alaposan összetörte a Red Bull új autóját Barcelonában. „A téli teszteken két bukása is volt, nemcsak egy. És igen, ezeknek meghatározó hatásuk volt a csapat tesztprogramjára is. Nem volt elegendő alkatrészünk, ami módosította a programot. Gasly felelősnek érezte magát, és ezt még a szezon kezdetekor sem tudta elfelejteni” – vélekedett Marko.

Pierre Gasly összetört autója Barcelonában (Fotó: XPB) Pierre Gasly összetört autója Barcelonában (Fotó: XPB)

Kérdezték arról is, ezek után miért pont a mindössze 12 versenyes F1-es rutinnal rendelkező Alexander Albont ültették a helyére, s miért nem Danyiil Kvjatot, aki már tapasztalt, és aki az időmérőkön jobb teljesítményt nyújtott eddig a Toro Rossónál. „Nem riadtunk meg, csak úgy gondoltuk, hogy Albon lenne a jobb. Tudjuk jól, hogy Kvjat mennyire gyors. És a Red Bull-lal történt szakításából is remekül talpra állt. Mondhatjuk, hogy egy nagyon kiforrott versenyzővé vált. De több tényezőt is átgondoltunk, és ezek után döntöttünk Alex mellett” – magyarázta Marko, anélkül hogy részletekbe bocsátkozott volna.

Ez a csere nem tűnik veszélytelennek a Red Bull részéről. Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke még Gasly leváltása előtt beszélt arról, hogy az idei év bizonyítja, a versenyzőnek még egy évre szüksége lett volna a csapatuknál ahhoz, hogy felkészüljön az élcsapatnál való bemutatkozásra.

Rá közel másfél év után talált rá a lehetőség, Albonnak viszont csak 12 verseny jutott, így joggal merül föl a kérdés, nem vár-e Gaslyéhoz hasonló sors a thaiföldire is. „Bízom benne, hogy nem” – felelte Marko. „Az igazat megvallva meglepett, hogy ennyire jól teljesített az első szezonjában. Folyamatosan fejlődött, versenyről versenyre. Alexszel a szerződésünk csak erre a kilenc versenyre szól, hogy ki lesz Max csapattársa jövőre, arról még nem döntöttünk. Alex tehát mindenféle extra nyomás nélkül fejlődhet ezeken a versenyeken.”

Danyiil Kvjat és Alexander Albon (Fotó: XPB) Danyiil Kvjat és Alexander Albon (Fotó: XPB)

Már csak az a kérdés, ő is így érzi-e. Élete nagy lehetőségét kapta, amivel bizonyára mindenáron élni akar. És tulajdonképpen nincs is más választása. Közben a létező egyik legkeményebb csapattárs ellen kell majd bizonyítania, erre csak kilenc versenye van, és intő példaként végig ott lebeg majd a szeme előtt Danyiil Kvjat és Pierre Gasly esete, akik szintén váratlanul korán találták magukat egy Red Bullban, de ígéretes pályafutásukat hamar derékba is törte pár görcsös és eredménytelen verseny. Szóval semmi extra teher?

Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak