Musorujsag
Élő Eredmények

Gond az új Mercedes-motorral: Péreznél cserélni kellett

Gond az új Mercedes-motorral: Péreznél cserélni kellett

Auto Motor und Sport, Motorsport-Magazin, F1
Ahogy az idei első fejlesztés esetében, ezúttal is már az első éles bevetésén gond adódott az új Mercedes motorral, és ismét a Racing Point egyik autójában. Sergio Péreznek le is kell mondania a használatáról.

A Belga Nagydíjon a Mercedes mind a hat versenyzője a gyártó által fejlesztett új, 3. erőforrással versenyez. Volt is riadalom, amikor a pénteki első szabadedzésen Lewis Hamilton már a legelső körén erővesztést jelentett a csapatrádión. Erről kiderült, vaklárma volt: valójában a gázpedállal adódott csak gondja, amit egy cserével orvosolt is a csapat. Ezek után minden simán ment, egészen a második szabadedzés hajrájáig, amikor Sergio Pérez autója a közepes gumin teljesített hosszú etapján némi füst és a kipufogóból fölcsapó lángok kíséretében megállt a pályán.

„Elvettem a lábam a gázról, és ekkor láttam, hogy füst száll föl a kipufogóból, valamint furcsa zajt is hallottam. Nem tűnt jónak a helyzet” – mesélte a mexikói. „Remélem, hogy jó híreket kapunk a hibáról, de pillanatnyilag nem fest túl jól a helyzet.”

Azóta kiderült, valóban motorgondról volt szó. Az olajnyomás szűnt meg hirtelen, és emiatt kapcsolt le az erőforrás. Azt most a Mercedes kivizsgálásra visszaszállítja angliai bázisára, hogy megértse a hiba okát és felmérje a károkat, miközben Pérez autójába a Racing Point egy korábban használt, régebbi verziójú erőforrást épít, hogy ne kapjon büntetést. Ez némi időveszteséggel is jár ezen a hétvégén, hosszabb távon pedig az is kérdéses, meddig kerülhető el a büntetés. Amennyiben a most meghibásodó egység helyett egy új változatra lesz szükség később, Pérezt a következő cserénél hátrasorolják.

Hogy a többi mercedesesnek kell-e aggódnia a történtek után, azt egyelőre nem tudni. Érdekes véletlen, hogy amikor a Mercedes legutóbb új motort vetett be, az új erőforrással akkor is gond adódott már az első napon. Kanadában Lance Stroll alatt adta meg magát a 2-es specifikáció, és bár akkor egyedi hibáról volt szó, a versenyző korai cserére kényszerült, melynek eredményeként most Spában hátrasorolásos büntetést kapott a 3-as motorverzió használatáért.

Sergio Pérez (Fotó: XPB) Sergio Pérez (Fotó: XPB)

Ettől eltekintve a Racing Point erősen kezdett Belgiumban. Versenyzői mindkét edzést a top 10-ben zárták, délelőtt Stroll, délután Pérez volt a középmezőny legjobbja, csapatuk pedig a régi Force Indiá-s arcát kezdi mutatni.

Javulásukat két tényezővel magyarázzák. „Az egyik az új aerodinamikai csomagunk, a másik a pálya karaktere, ami mindig is passzolt az autónkhoz” – mondták.

A csapat már a nyári szünet előtt nekikezdett versenygépe fokozatos átalakításának. A B-autó hátsó része Németországban debütált, aztán Magyarországon is érkezett pár újdonság, igaz,  az első rész megújításával megcsúsztak. Az új, az eddigihez képest hagyományosabbnak mondható orrkúp, valamint a hozzá tartozó első szárny és fordítólemezek a jelek szerint hatásosak. „Nagy előrelépést tettünk, és általában fekszik is nekünk ez a pálya, szóval nem lepődtem meg azon, hogy versenyképesek vagyunk. Remélhetőleg ez így is marad szombatig, amikor mindenki fölfedi majd a lapjait” – mondta a délután 5. időt autózó, Max Verstappent megelőző, és a Mercedesektől is csak egy tizeddel elmaradó Pérez. „Az új első szárnyunk és a többi újdonság bevált, de még sok munkánk lesz vele. Egy sor fejlesztésről van szó, amik jobbá tették az autónk egyensúlyát. Jónak éreztem a balanszot, és úgy tűnik, rendben vagyunk.”

A 8. helyen záró Strollt sem kerülték a műszaki gondok. Szintén a második szabadedzés hajrájában történt, hogy a kanadai forróságot érzett az ülésén, valamint égett szagot a pilótafülkében. Ez idő előtt véget is vetett a munkájának. Utólag kiderült, nála nem a motorral volt gond. „A FOM egyik elektromos doboza van mögöttem, és ez forrósodott föl” – magyarázta a kanadai, akit motorcseréje miatt a mezőny végére soroltak. „Természetesen ez a büntetés fájó, de itt legalább lehet előzni. A hosszú etapot jónak éreztem, ezért nem érdekel annyira a büntetés. Ez egy erős péntek volt, az egyik legjobb idén. Nagyon ígéretes!”

190901 BelgaGP időtábla szombat

Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak