Musorujsag
Élő Eredmények

Hamitlon a gumifalban, Leclerc és a Ferrari a mezőny előtt Spában!

Hamitlon a gumifalban, Leclerc és a Ferrari a mezőny előtt Spában!

Boxutca
A harmadik szabadedzés is a Ferrari kettős elsőségével ért véget, ám a mezőny sok időt veszített a Mercedesét összetörő Lewis Hamilton balesete miatt. Charles Leclerc továbbra is jelentős előnyben Sebastian Vettellel szemben.

Erős a Ferrari, de mennyire? Hiába volt nagy fölénnyel a péntek leggyorsabbja a maranellói csapat Spában, valahogy mégis némi kétkedés övezte teljesítményüket. Egyfelől azért, mert uralmuk csak egy körön tűnt meggyőzőnek, megtankolva a Mercedes és a Red Bull is erősebbnek bizonyult a hosszú etapok alapján, másfelől azért is, mert a vörösöknek meggyőződésük volt, hogy az őket mindig „csúcsra dumáló” címvédő csapat messze nem hozta még ki a maximumot a csütörtök óta kicsi előrelépésként emlegetett új erőforrásából.

A spái pálya egy padlógázas szakaszokkal jellemezhető első és harmadik, valamint egy leszorítóerőt igénylő, kanyargós középső szektorból áll össze, így az aerodinamikai irányválasztásban nem olyan egyszerű megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Miközben a Mercedes azon agyalt, hogyan válhatna gyorsabbá az egyenesekben, a Ferrari versenyzői égető fontosságúnak érezték javítani a középső részen nyújtott teljesítményükön, mert hosszú távon autójuk fölzabálta a gumikat az ottani sok csúszkálással.

Az egyórás tréning a péntek délelőttihez képest valamivel melegebb időben vette kezdetét, és a hőmérséklet várhatóan a kvalifikáción is magasabbra emelkedik, mint egy napja. További változás volt, hogy a Renault csapatai a 3. motorspecifikáció kipróbálását követően szombatra az előzetes terveknek megfelelően visszatértek az eggyel korábbi motorverzióhoz. Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg és Carlos Sainz is 5 rajthelyes büntetést kapott a tegnapi cseréért, a mostani visszacserének pedig taktikai oka volt. „A terv, hogy itt vállaljuk a büntetéseket, egy olyan pályán, ahol nagyobb esély van előzni, miközben bevetetünk egy szükséges új belső égésú motort az év hátralévő részére” – magyarázták a sárgák.

Hasonlóan járt el a Racing Point is Sergio Péreznél, igaz, kényszerből. A második edzés végi leállását az olajnyomással kapcsolatos probléma idézte elő, és a 3-as Mercedes-motort emiatt a 2-esre cserélték. Otmar Szafnauer csapatfőnököt az edzés elején megkérdezték, mekkora időbeli visszalépést jelent a régi motor. „Két-három tizedet” – felelte. Ez erősen ellentmond Lewis Hamilton állításának, miszerint az új Mercedes-motor legfeljebb fél tizedes javulást jelenthet…

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Az első köridőkre negyed órát kellett várni, a két Ferrari már ekkor elfoglalta a megszokott első két helyét. Ezúttal Sebastian Vettel kezdett jobb idővel. Charles Leclerc pénteken egy jól kifogott első szektoros szélárnyékkal, kollégája egy Buszmegállóban elkövetett hibával magyarázta a kettejük között mért 0,6 másodperces differenciát, ezúttal első menetükön mindössze 0,132 másodperc választotta el őket. Vettel 1:44,657 másodperces ideje viszont még gyengébb volt a pénteki legjobb eredménynél.

Érkeztek a Mercedes és a Red Bull versenyzői is, ám a vörös hegemóniát nem veszélyeztették. Valtteri Bottas második gyorskörén futott egy 1:45,216 másodperces kört, ez állt a legközelebb Vettel köréhez, de a differencia még mindig nagy volt, közel 6 tized.

Lewis Hamilton első körében 1:45,566 másodpercet jegyzett, aztán ő is javítani próbált a második körén. Jobb is volt a részideje Bottasénál, ám a Les Fagnes-kanyarba érkezve jött a meglepetés: a Mercedes hátulja megindult, miután kerekével érintette a külső kerékvetőt, a címvédő a bukótérbe került, ahol még egyszer megcsúszott, és orral a gumifalba csapódott.

„A falban vagyok, srácok! Sajnálom!” – kért bocsánatot az esetet sértetlenül megúszó ötszörös világbajnok, akinek 31 perc elteltével így véget is ért az időmérőre való felkészülése. Autójának az első szárnya, a bal első felfüggesztése, az oldalsó légterelői, de még a bal hátsó kereke is sérült. Kérdés, helyre tudják-e hozni a kvalifikációig, és lesz-e szükség esetleg büntetést érő változtatásra, váltó- vagy karosszériacserére. Előbbi öt rajthelyes büntetést, utóbbi boxutcai rajtot von maga után.

Az edzést a baleset miatt piros zászlóval szakították félbe. A két Ferrari és Mercedes mögött ekkor Sergio Pérez és Daniel Ricciardo következett az 5-6. helyen. Max Verstappen 1:46,300-as körrel állt a 7. helyen, ezt az idejét közvetlenül a megszakítás előtt futotta. Őt Kimi Räikkönen, Lance Stroll és Nico Hülkenberg követte a top 10-ben, míg a motorcseréje miatt a mezőny végére száműzött Alexander Albon csak a 20. helyen tanyázott, egy programjáról sokat eláruló, 6,2 másodperces hátránnyal.

Lewis Hamilton balesete (Fotó: Formula1/Twitter) Lewis Hamilton balesete (Fotó: Formula1/Twitter)
Lewis Hamilton balesete (Fotó: Formula1/Twitter) Lewis Hamilton Mercedese (Fotó: Formula1/Twitter)

A mentés és a pálya rendbetétele elhúzódott, így már csak 13 perc volt hátra a tréningből az újraindításkor.  Ki is özönlöttek az autók a boxból, és friss lágy gumin újabb gyorskörökbe kezdtek. Gyorsan át is rendeződött a sorrend. Leclerc ismét begyújtotta a rakétákat, és egy tegnapi legjobbját már megközelítő, de túl nem szárnyaló 1:44,206 másodperces eredménnyel, erős középső szektorral csapattársa elé ugrott. Vettel kétszer is nekifutott, ám nem sikerült javítania korábbi idején, így ismét jelentős, 0,451 másodperces hátrányba került. Ebben szerepe volt annak is, hogy most a La Source-ban fékezte el magát.

Mögé Bottas zárkózott föl 46 ezredre, míg a negyedik hely csak ideiglenesen lett az 1:45,312-re javító Verstappené, akit a hajrában volt csapattársa, Ricciardo előzött meg egy erősnek tűnő renault-s körrel. Verstappen nem volt elégedett autója viselkedésével. Most sem. „Nem tudom, lehet, hogy rosszul csinálunk valamit a fékegyensúllyal. Nagyon könnyű blokkolni” – jelentette csapatának. Később pedig a forgalom miatt is panaszkodott. „Áh, ez nem is igaz!” – dühöngött.

A holland mögött Sergio Pérez ugrott be a 7. helyre csúszó Hamilton elé, míg a legjobb tízbe a két Alfa Romeo került be Kimi Räikkönen, Antonio Giovinazzi sorrendben, valamint a visszaminősített Toro Rossó-versenyző, Pierre Gasly, aki 0,9 másodpercet adott csak 17. helyen záró, de hátrasorolása miatt Albonhoz hasonlóan a versenyre készülő új csapattársának, Danyiil Kvjatnak. A középmezőny izgalmas küzdelmet ígér: a pénteken remeklő Racing Pointnak a Renault és az Alfa lehet a legfőbb ellenfele.

A délelőtti történések nem adták jelét annak, hogy a Ferrarit egy körön verhetetlennek tartó Mercedes és Red Bull tévedett volna pénteken, így Leclerc-ék várhatják favoritként a délutáni időmérő edzést. Élő közvetítésünk az M4 Sporton és az M4sport.hu-n 14:45-kor kezdődik!

Belga Nagydíj, 3. szabadedzés – végeredmény:

Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1. Charles Leclerc Ferrari 1:44,206 9
2. Sebastian Vettel Ferrari 1:44,657 +0,451 12
3. Valtteri Bottas Mercedes 1:44,703 +0,497 11
4. Daniel Ricciardo Renault 1:44,974 +0,768 10
5. Max Verstappen Red Bull-Honda 1:45,312 +1,106 11
6. Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:45,521 +1,315 12
7. Lewis Hamilton  Mercedes 1:45,566 +1,360 4
8. Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:45,659 +1,453 13
9. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:45,688 +1,482 13
10. Pierre Gasly Red Bull-Honda 1:45,752 +1,546 15
11. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:45,806 +1,600 15
12. Nico Hülkenberg Renault 1:45,855 +1,649 11
13. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:46,004 +1,798 15
14. Carlos Sainz McLaren-Renault 1:46,017 +1,811 14
15. Lando Norris McLaren-Renault 1:46,270 +2,064 13
16. Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:46,379 +2,173 11
17. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Honda 1:46,642 +2,436 13
18. George Russell Williams-Mercedes 1:47,858 +3,652 14
19. Robert Kubica Williams-Mercedes 1:48,350 +4,144 14
20. Alexander Albon Toro Rosso-Honda 1:50,681 +6,475 14

Borítókép: Lewis Hamilton Mercedese (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak