Musorujsag
Élő Eredmények

Ezúttal nem adta: Leclerc az F1 új győztese lett Spában!

Ezúttal nem adta: Leclerc az F1 új győztese lett Spában!

Boxutca
Harmadszorra megcsinálta! Bár Lewis Hamilton a hajrában megszorongatta kicsit, Charles Leclerc okos versenyzéssel nem adta az első helyet. Pályafutása első győzelmét aratta, és a Ferrarit is a 2019-es győztesek közé vezette!

Bár a 64. Belga Nagydíj egy hosszú szünet utáni csöndet tört meg, a szombati tragédia rányomta a bélyegét a vasárnapi programra. Csöndes megemlékezések és üres, szomorú tekintetek vezették fel a hétvége fő eseményét.

A rajt aztán persze megtörte a csendet. A pole-ból induló Charles Leclerc remekül kapta el a startjelzést, mögötte csapattársa viszont kissé lassabban reagált és el is vesztett egy pozíciót Sebastian Vettel, amit azonban az Eau-Rouge-t követő egyenesben erőből visszavett.

A Belga Nagydíj rajtja (Fotó: XPB) A Belga Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

A biztonsági autónak ezen a futamon is jutott szerep. Az első kanyarban Max Verstappen belső íven fordult, de mellette Kimi Räikkönen is kanyarodni próbált – összeértek. A Holland felfüggesztése megsérült, és bár próbált tovább küzdeni, az autója a gumifalban végezte. Néhány másodperc alatt 90.000 hangos holland szurkoló csöndesült el a helyszínen.

Max Verstappen autója irányíthatatlanul száguld a gumifal felé (xpb.cc) Max Verstappen autója irányíthatatlanul száguld a gumifal felé (xpb.cc)

A biztonsági autó bejött néhány körre, és még egy pluszt is le kellett autóznia, miután technikai probléma miatt Carlos Sainz is távozott a versenyből. Az újraindításnál ismét Vettel hibázott. Elfékezte az első kanyarban, de a Ferrari rendkívüli motorereje meg tudta menteni attól, hogy a harmadik helyen hajtó Lewis Hamilton meg tudja előzni őt.

Sokáig ment a „vonatozás”, Hamilton nem tudott igazán közel kerülni Vettelhez, Leclerc viszont az élen tudott egy kis előnyt kiautózni csapattársához képest. A 16. körben aztán a ferraris német kezdte meg a kerékcserét… Talán túlzottan korán, hiszen nem követte senki a németet…

Talán túl korai volt a kerékcsere Sebastian Vettel esetében (xpb.cc) Talán túl korai volt a kerékcsere Sebastian Vettel esetében (xpb.cc)

Jött a taktikázás. Leclerc az élen, de két másodperccel lassabb Vettelnél, aki a negyedik helyre jött vissza a kiállása után. Michelisz Norbert felvetette, vajon érdemes-e erre reagálnia a monacóinak, avagy jobb, ha a verseny végére tartogatja a gumikat Leclerc. A ferraris az utóbbit választotta, és mint a végén kiderült, jól döntött.

Közben a pályán is beindultak az események. Nagyjából megismétlődött a 2000-es spá-i Schumacher-Häkkinen-Zonta hármas előzés, amit ezúttal Sergio Pérez és Pierre Gasly hajtott végre Kimi Räikkönenen.

Leclerc azán csak hat körrel csapattársa után váltott kereket, épp a táv felénél, vagyis valóban elég értékes gumielőnybe került, bár egyben a csapattársa mögé is.

Egy körrel később érkezett Hamilton is, akinél egy kicsit elrontották a cserét, majd jött Bottas, és ismét helyreállt a Ferrari-Mercedes sorrend a pályán. Már csak a vörösöknél volt egy kis kavarodás… De azt meg néhány körrel később egy csapatutasítással helyretették. A 27. körben Vettel ugyanis elengedte csapattársát, majd a gumihátrány elkezdett egyre jobban érvényesülni.

Helycsere a Ferrarinál (F1) Helycsere a Ferrarinál (F1)

A német egyre inkább lassult, Leclerc távolodott, Hamilton viszont közeledett, majd végül a 32. körben meg is előzte Vettelt, aki aztán kiállt a bokszba egy extra kerékcserére, hiszen már a nyakára érkezett az addig jócskán lőtávolon kívül autózó Bottas is.

Úgy tűnt, nem bontakozik ki igazi küzdelem az első helyért, de az utolsó 5 kör meghozta azt, amit az utóbbi időben eléggé megszoktunk. Leclerc gumijai borítékolhatóan ezen a szakaszon kellet, hogy elkezdjenek elfogyni. És el is kezdtek, úgyhogy Hamilton begyújtotta a rakétáit.

Hat másodperc tetejéről indult és végül óriási hajszában ezt mindösszesen csak lefaragni tudta. Egy másodpercen belülre került a brit az utolsó kanyarnál, de az előzés ezúttal elmaradt.

 

Ahogyan az igazi ünneplés is…

Charles Leclerc természetesen Anthoine Hubertnek ajánlotta első Forma-1-es győzelmét.

A Belga Nagydíj a bajnokság szempontjából Lewis Hamiltonnak kedvezett, aki 268 ponttal áll az élen, és már 65 egységgel vezet Bottas, 87-tel Verstappen és 99 ponttal Vettel előtt. Leclerc a győzelme ellenére maradt az ötödik helyen 111 pontos hátránnyal.

Lando Norris nem tudta befejezni a futamot, de a szurkolók nem hagyták figyelmen kívül a teljesítményét. (F1) Lando Norris nem tudta befejezni a futamot, de a szurkolók nem hagyták figyelmen kívül a teljesítményét. (F1)

Igen jó futamot teljesített a Racing Point, mely csapat versenyzői egységesen belül tudtak maradni az első 10-ben. Sergio Pérez a 6., míg Lance Stroll a 10. helyen végzett. A nap egyik pozitív meglepetése Alexander Albon volt, aki talán legszebb előzését Daniel Ricciardón mutatta be, és a végén Lando Norris kiesésével az igazán előkelő 5. pozíciót fogta meg Red Bull-os bemutatkozó versenyén. Mindamellett a visszafokozott Pierre Gasly sem kell, hogy szégyenkezzen, a Toro Rossóval a 9. helyen végzett.

Ezúttal mindösszesen egyetlen hét múlva folytatódik a Forma-1-es sorozat, melynek résztvevői máris indulnak Olaszországba, hiszen a jövő héten Monzában küzdenek majd a királykategória versenyzői.

A Belga Nagydíj végeredménye:

Versenyző Csapat Idő
1. Charles Leclerc Ferrari 1 ó 23 p 45,710 mp
2. Lewis Hamilton  Mercedes +0,981 mp
3. Valtteri Bottas Mercedes +12,582 mp
4. Sebastian Vettel Ferrari +23,422 mp
5. Alexander Albon Red Bull-Honda +1 p 21,325 mp
6. Sergio Pérez Racing Point-Mercedes +1 p 24,448 mp
7. Danyiil Kvjat Toro Rosso-Honda +1 p 29,657 mp
8. Nico Hülkenberg Renault +1 p 46,639 mp
9. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda +1 p 49,168 mp
10. Lance Stroll Racing Point-Mercedes +1 p 49,838 mp
11. Lando Norris McLaren-Renault kiesett
12. Kevin Magnussen Haas-Ferrari +1 kör
13. Romain Grosjean Haas-Ferrari +1 kör
14. Daniel Ricciardo Renault +1 kör
15. George Russell Williams-Mercedes +1 kör
16. Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari +1 kör
17. Robert Kubica Williams-Mercedes +1 kör
18. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari kiesett
19. Carlos Sainz McLaren-Renault kiesett
20. Max Verstappen Red Bull-Honda kiesett

Borítókép: Charles Leclerc a Forma-1 új győztese (xpb.cc)

További tartalmak