Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen főnöke a „buta” Verstappent hibáztatja a balesetért

Räikkönen főnöke a „buta” Verstappent hibáztatja a balesetért

Autosport
Max Verstappent tette felelőssé Kimi Räikkönen csapatfőnöke a két versenyző spái első kanyarban történt ütközéséért.

Még el sem kezdődött, máris véget ért a Belga Nagydíj Max Verstappen számára. Az ötödik rajtkockából gyengén rugaszkodott el, így lendületvesztése miatt többen is elmentek mellette. Az első kanyarban a Red Bull jobb tapadását akarta kihasználni, így a többieknél mélyebbet fékezett, ám eközben azt a belső ívet választotta, amelyen már nem volt elegendő helye a szintén ott forduló, a Mercedesek miatt lassító Kimi Räikkönen mellett. Összeütköztek, az Alfa Romeo az égbe emelkedett, majd földet érésekor tönkrement a padlólemeze, Verstappen Red Bullján meg eltört az első felfüggesztés nyomórúdja, így a holland az Eau Rouge-ból nyílegyenesen csúszott a gumifalba.

A versenyt követően a két résztvevő nem hibáztatta egymást, Verstappen balszerencsés esetnek titulálta a történteket, és az FIA sem osztott ki büntetést. Frédéric Vasseur szerint viszont nyilvánvaló volt, hogy a kalamajkát a túl sokat akaró holland okozta. „Nem tudom, mi történt Verstappennel, de a semmiből érkezett. A fékezés előtt még Pérez is előtte volt. Két autót akart megelőzni az első kanyarban, és ez butaság volt, mert Spában lehet előzni, van lehetőséged rá. Ez itt nem Budapest vagy Monaco!” – panaszkodott a Red Bull-os hozzáállására az Alfa Romeo csapatfőnöke.

Räikkönen ugyan tudta folytatni a versenyt, ám délutánjában sok örömét nem lelte. Kétszer járt szárnycserén a csapatánál, a padlólemeze pedig annyira megsérült, hogy 20 pontnyi leszorítóerőt veszített vele. Így csak utolsó előttiként, a két Williams között intette őt le a kockás zászló. „Az autónk teljesen megsérült, a padlólemez fele hiányzott” – méltatlankodott Vasseur.

Verstappen elsőre úgy érezte, Räikkönen húzta rá az autóját. Később belátta, a finn vélhetően nem tudta, hogy érkezik, ezért versenybalesetnek nevezte az incidensüket. Az Autosport Michael Masi versenyigazgatót kérdezte arról, miért nem járt büntetés. „Megvizsgáltuk az esetet. Biztonsági autós fázis jött közvetlenül utána, de miután rendeztük a dolgot, megvizsgáltuk, és úgy éreztük, ez egy tipikus és szó szerinti első kanyaros versenybaleset volt, ezért nincs szükség büntetésre” – felelte.

Max Verstappen és Kimi Räikkönen első kanyarban történt ütközése (Fotó: MTI/EPA) Max Verstappen és Kimi Räikkönen első kanyarban történt ütközése (Fotó: MTI/EPA)

Verstappen nem először keveredett ilyen balesetbe Spában. Három évvel ezelőtt a két Ferrari-versenyzőt haragította magára azzal, hogy már az első kanyarban azonnal pozíciókat akart nyerni. Akkor is Räikkönennek koccant neki belső íven, nekilökve őt a később emiatt megforgó Vettelnek. Az viszont még a régi, forrófejű Verstappen volt, nem az új, megfontoltabb kiadás. Utóbbi a tavalyi Magyar Nagydíjon történt kiesése óta minden egyes versenyét a legjobb 5-ben zárta, és a monacói fiaskója óta nem is igen követett el hibákat.

E szériának most vége, és Verstappen ezúttal talán valóban rosszul mérte föl a helyzetet. Főnöke, Christian Horner viszont védelmébe vette. „Maxnak figyelemreméltó sorozata volt tavaly Magyarország óta. A mostani szinte egy az egyben a megismétlése volt a 2016-os itteni balesetének Kimivel. Talán ez lehet Kimi vakfoltja… Egy versenybaleset volt. Mélyet fékezett, és szerintem Kimi nem tudta, hogy mellette van. A gondot a gyenge rajtja jelentette, ami miatt a sűrűjébe került. Sajnos ez most visszaütött nála.”

És visszaütött az Alfa Romeónál is. Csapatuk annak ellenére pont nélkül távozott Spából, hogy autója a középmezőny egyik legjobbja volt a hétvégén. Räikkönen mellett Antonio Giovinazzi is baleset miatt szorult ki a top 10-ből: az olasz az utolsó előtti körben kicsúszott és kiesett a 8. helyről. „Simán beérhetett volna nyolcadikként. Nagy kár ezért. Úgy sokkal magabiztosabban érkezhettünk volna meg Monzába, és több ponttal is. Mindkét autónk alkalmas lett volna a pontszerzésre” – összegzett csalódottan Vasseur.

Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak